Sinkovits Péter
Mester a városszélen

Nem tudom, mekkora erőt kellett nap-nap után összeszednie, a kültelek felől megindulnia a központ felé; a városba, ahol lényegében mindenki elfeledte. A vele egykorúak sorban elhaltak már, egyszóval nem sok keresnivalója akadt a centrumban. Mégis minden reggel illendően felöltözött, elbotorkált az udvari lakás küszöbétől a hevenyészett módon földbe süllyesztett, mozgó, lötyögő téglákon át a kiskapuig, majd ki az utcára, elhaladva az ismerős házsorok előtt. A Városháza alatti kioszkban újságot vett, amíg a nyugdíja megengedte, később rászorult a városi könyvtár szolgáltatására, de napi tájékozódási igényét soha nem adta fel. Tudott is mindenről. Amúgy pedánsan fogalmazott, mint a mesteremberek. Mert az volt: aki pontosan ismerte az anyagot, a szerszámokat és azok fortélyait.

Néha még ellátogatott a rokonokhoz. Ekkor kerültek szóba a belgrádi évek: egy menő asztalos felfogadja, műhelyében dolgozik esztendőkön át, esténként előadások a munkásotthonban, szakszervezeti mozgalmak, élénk bérharcok és bérviták. A változások után megtűrt kisegítő pedagógus egy általános iskolában. Lánya és unokái Belgiumban élnek, felesége meghal, a rokonság viszont titokban azt sugdossa, egykoron viszonya volt egy vidéki színésznővel, e kapcsolatból talán gyermek is született.

Közös éneklés. Nyugdíjasként a kültelki citeraegyüttes tagja. A tartását figyelem. Megőrzött valamit a harmincas évek keménységéből. A többi csak rárakódás. Még láttam dolgozni. Szerszám, anyag és kéz összenövése. Méretek aránya és pontosság. Szilárd egyensúly mindenben.

Társaságban néha leült a zongora mellé. A kottát nem ismerte, soha nem járt zeneiskolába, a billentyűk azonban valamilyen varázslatos módon mégis igazodtak ujjaihoz. Mint a gyalu, a véső, vagy a fűrész: jobb kézzel kutatja, keresi a dallamot, belső logikájú és személyes ritmusban pedig a bal hömpölyögve kísér, miként egy előre-hátra kúszó, gomolygó hóförgeteg. Közben lazán mosolyog, a mindenkori felfedező élénk kíváncsiságával.

Ezeket hallom még ma is, a furcsa ívelésű, szaggatottan kanyargós dallamokat, a botorkáló, mégis megérkező mély hangok kíséretével. Nem más ez, mint a hiánytalanul kitámasztott teljesség ígérete.