Viktorija Aladžić
A szecesszió születése Szabadkán

A törökök Szabadka város területéről való távozása után a lakosság életében fokozatos változás következett be. Rablócsapatok támadására a török távozása után is sor került, de ezek a betörések a Habsburg-monarchia adminisztrációjának erősödésével egyre gyérebbekké váltak. A lakosság előjöhetett a mocsaras vidékről, a veremházakból a környékbeli fokokra. A földházak lassan kinőttek a földből. Hamarosan új lakosság telepedik le ezen a vidéken a déli részekről, ahol még török megszállás alatt éltek, de északról, keletről és nyugatról is érkeztek. A szétszórt és rosszul szervezett települést - ahogyan Karlo Leopold Kovacs 1778-ban felmérte - szabályozni, rendezni kellett, várossá kellett alakítani, legalábbis a városatyák ezt akarták, és az Udvar részéről is ez az óhaj jutott kifejezésre. A város 1779-ben kapta meg a szabad királyi város státust, de a városi élet megszervezése körüli munkák nem haladtak a kívánt ütemben, ezért a Magyar Királyi Helytartótanács és a Budai Magyar Királyi Kamara részéről királyi biztosok lettek a városba küldve azzal a feladattal, hogy gondoskodjanak a város rendezéséről, adminisztrációjának megszervezéséről, de mindenekelőtt az adósság, ill. azon váltságdíj törlesztéséről, amely által Szabadka lakossága szabad királyi város státust nyert. Az első biztos, Ürményi Mihály 1782-ben érkezett a városba. Ürményi falusi jellegű települést, földszintes kis házakat, gyakorta rozzant viskókat talált. Az akkori Szabadka legimpozánsabb épülete három templom és az akkori városháza volt.

Angliában ebben az időben lendületes iparosodás folyik. Franciaországban szintén megvolt az igény, hogy áttérjenek a gépi termelési módra, ami mégis Angliában valósult meg először. A Darby kohászcsaládnak sikerült először vasércet olvasztani koksz üzemanyag alkalmazásával. Technológiájuk lehetővé tette a vas ipari termelését. Az új anyagot először csak a gépgyártásnál használták. Az első vassíneket 1767-ben öntötték.

A gőzgép és a vasszerkezetek megjelenése nagyjából egy időre tehető többé-kevésbé három személy, James Watt, Abraham Darby és John Wilkinson tevékenységének köszönhetően. Az utóbbi a maga idejében a vas szakterületének mestere volt. Hozzájárulása lényegbevágó volt Watt gőzgépének tökéletesítéséhez 1789-ban. Wilkinson segédkezett Darbynek és T. F. Pritchardnak is az angliai Coalbrookdale közelében, a Severn folyó felett emelt első öntöttvas-ív híd tervezésénél és építésénél 1779-ben. A híd hossza 30, magassága 15 méter volt. A hidat Darby Coalbrookdale-i műhelyében öntötték, az egyedüli gyárban, amely képes volt ilyen méretű öntöttvas-íveket előállítani.1

Az első vasszerkezet a kontinensen kovácsoltvas tetőszerkezet volt, 1786-ban a párizsi Theatre Francois részére készült, és a híres építész, Victor Louis tervezte. Abban az időben sok színház vált tűzvész martalékává, ez pedig kísérletet jelentett a tűz megakadályozására.

Az öntöttvas oszlop szerkezetanyagként 1780-ban jelent meg, még a gőzgép bevezetése előtt - az első angol pamutfonoda tetőoszlopait öntöttvas oszlopokkal cserélték fel. Boulton és Watt 1801-ben épült pamutfonodája az első olyan konstrukció volt, amely horizontális és vertikális vastartóoszlopokkal rendelkezett. 2 Az épület alapmérete kb. 42x14 méter, magassága 6 emelet. Az I. profil vízszintes vasgerendái szabályos közökben faltól falig húzódnak. A gyár padlózata téglaíveken feküdt, és durva cementréteg borította. Az oszlopmontázsok részletei gépészeti eredetű precizitást jeleznek.

"A mai vázszerkezetek kezdetei már 1848-ban fellelhetők a felhőkarcolók hazájában, az Egyesült Államokban. A meghatározó lépés abban állt, hogy a külső falazatot az épület felső emeleteinek támasztékaként vasoszlopokkal helyettesítették. Korai példája ennek a szerkezeti megoldásnak egy 1848-ban New Yorkban épült ötemeletes gyár. Építője James Bogardus, aki ezt a konstrukciót feltalálta. Az 1850. és 1880. között épült amerikai áruházak, raktárak és igazgatási épületek ezen a konstrukciós elven alapultak." (S. Gideon: Prostor, vreme, arhitektura, Bg. 1969., 149. o.)

Ugyanabban az időben, tehát a XIX. század elején Szabadkán - ismét a biztos szigorú felügyelete alatt - a város területén megkezdődnek a nagy vízépítési munkálatok. Megtervezik és végrehajtják a mocsarak és vízfolyások kiszárítását, és ily módon a mai városközpont területe felszabadul a víz alól. Ugyanakkor a városközpontban, az 1828-ban emelt új városháza körül megépülnek az első emeletes polgári magánházak. Kinézetük még mindig nagyon szerény, főként klasszicista stílusra törekednek, amely a XIX. század negyvenes és ötvenes éveiben, a mai szabadkai színház tervezése és építése idején kezdett beszivárogni a városba. A szigorú és egyszerű klasszicizmus megfelelt a még mindig gyönge és fejletlen polgárságnak. A színház esetében a városi elöljáróság mégis nagyon igyekezett, és így a század közepén emelt vendéglő, benne a színházzal, mindenképpen a legjelentősebb és a legreprezentatívabb városi középület volt. Körülötte továbbra is egyszerű, naturális gazdálkodásra szűkített mezővárosi élet folyt, Szabadka gazdasági életét pedig csak a távolról jövő kereskedők rázták fel néhanapján.

A városba az igazi változást a vasút hozta 1869-ben. Attól kezdve nyitottá vált az Európa többi részére már betörő lendületes fejlődés előtt. A Szabadka környéki hatalmas földpotenciál most hasznosíthatóvá vált, a mezőgazdasági terményeket pedig minden nehézség nélkül el lehetett szállítani a távoli piacokra. Az Angliában 1767-ben előállított vassín 102 év elmúltával érkezett meg Szabadkára.

Az építészettől eltérően az akkori idők legfejlettebb országai, Anglia, Franciaország, Németország és Ausztria architektúrájában az anyagok és a szerkezetfelépítés terén az új felfedezéseknek nem volt semmilyen visszhangjuk. A vasszerkezetet - ha használták is az architektúrában - hagyományos anyagokkal rejtették el. A műépítésznek és az építészmérnöknek nagyon kevés érintkezési pontja volt. A vasszerkezeteket az ipari műszaki problémák megoldásának szükségessége miatt kezdték használni, míg a lakó- és egyéb épületek esetében elegendőek voltak az addigi műépítészeti ismeretek.

A vas- és acélszerkezetek megjelenésével egyidőben indult fejlődésnek a beton alkalmazásának technológiája is. A vízbenkötő cement használata 1774-ben, az Eddystone-világítótorony építésével kezdődött. Joseph Apsdin 1824-ben kőutánzat céljára kifejlesztette a portlandcement-előállítás metodológiáját. Tekintet nélkül az Angliában lejátszódó kezdetekre az anyag tökéletesítését illetően - amelynek eredménye a beton előállítása lett - Franciaország vette át a kezdeményezést. 1861-ben Francois Coignet kifejlesztette a beton fémháló igénybevételével való megerősítésének technikáját, és ennek alapján vasbetonszerkezetre szakosított társaságot alapított. Joseph Monier - még egy francia úttörő - betonból készült virágtartóinak tökéletesítésére 1867-ben fémrácsot használt erősítésként. Schuster és Wayss német mérnökök átvették Monier technológiáját. A vasbeton legintenzívebb fejlődése a világ négy legfejlettebb állama: Anglia, Amerika Franciaország és Németország egyidejű projektumai által 1870 és 1900 között következett be. A legjelentősebb talán mégis Hennebique Francois építészmérnök hozzájárulása. Ő használta először a mai értelemben az acélarmatúrát és megalkotta a monolit vasbetonszerkezetet. Az első fonodák ezzel a módszerrel épültek 1896-ban, míg a rendszer szabadalmaztatása 1892-re esik. E technológia alkalmazásával az első vasbeton híd 1902-ben Angliában épült.3

Szabadkán a vasút megléte nem hozta meg azon nyomban a fejlődést, mint ahogyan az várható lett volna. A szabadkai gazdaság terén új vállalkozói nemzedéknek kellett fellépnie, de a hetvenes években a városban mégis kezdetét vette az új emeletes bérházak építése. Az első emeletes bérházak - acélszerkezet igénybevételével kialakított födémszerkezettel - a XIX. század hetvenes éveinek végén keletkeztek az új építészeti irányzattal, a neoreneszánsszal egy időben. Ez mindenképpen kapcsolatba hozható azzal is, hogy új építésznemzedék (Titus Mačković, Raichle J. Ferenc és Koczka Géza) érkezett a városba. Nyolcvan évnek kellett eltelnie, hogy a Boulton és Watt pamutfonodájában első ízben alkalmazott vízszintes vasszerkezetet egy szabadkai ház födémszerkezetében is felhasználják. Az első bérházépítéseket követően már sok szabadkai vállalkozó neki mer vágni az effajta építkezéseknek, és így a század végén a szabadkai városközpontban levő utcák homlokvonala mentén gombamód kezdenek szaporodni az emeletes házak. A tulajdonosaik között fellépő versenyszellem lehetővé teszi az akkori építészek számára, hogy Szabadkára hozzák az Európában addig ismert és alkalmazott építészeti irányzatokat: a romanticizmust, az eklekticizmust, a neoreneszánszt, a neobarokkot, félkörívet (rundbogen), a neogótikát, az új bizánci stílust, a neoromantikát, klasszicizmust stb.

A klasszicizmus mintegy száz évvel az első ilyen stílusú angliai épületek elkészülte után érkezett erre a vidékre. A többi európai új stílus kifejlődése vagy utánzása mindinkább közelített az elsődleges kialakulás időpontjához, így Szabadkán az első neogótikus épület a londoni parlament felépítése után ötven évvel épült meg, az első neoreneszánsz épületek pedig harminc évvel az első európai neoreneszánsz épületek után. Mindez azonban még nem hozott semmiféle újdonságot. A szabadkai bérházak és magánpaloták ugyanolyanok voltak, mint az abban az időben Szegeden, Kecskeméten, Kassán, Zágrábban, Eszéken, illetve bármely más középnagyságú közép-európai városban emelt építmények. A reprezentatív házak városközponti kiépítésének gyakorisága viszont tőke- és energiakoncentrációra utal.

A XIX. század második felében Európa-szerte kezdetét veszi a fiatal művészek lázadása a múltból vett formák meghamisítása és ugyanakkor a gépi termelés ellen. Különböző alkotók és különböző mozgalmak törekedtek egy új művészeti irányzat megteremtésére. Az európai kontinensen Brüsszel volt az a hely, ahol 1893-ban elkészült Victor Horta első, valóban merész lakóépülete. Victor Horta arra merészkedett, hogy megengedje a konstrukciónak a lakóterület intimitásába való látható behatolását. Horta lépcsőházában az oszlopok és a tartóoszlopok a ház látható részei, és díszítésükkel meg formájukkal magukhoz vonzzák a tekintetet. 4 Ez a ház ugyanakkor az új irányzat, az Art Nouveau, ill. Jugendstil első megjelenése az építészetben. Ezt követően Európa-szerte sok más városban megindult a díszítések gazdaságában és a megoldások eredetiségében versengő új stílusú építkezés. Sok helyen az új stílus a helyi környezetből nőtt ki, a kis népek XIX. századi nemzeti öntudatra ébredését kísérve az önazonosság-keresés tendenciájának kifejezésével. Az új stílus - Art Nouveau, Jugendstil, szecesszió, folyondárstílus, metró-stílus vagy ahogy még nevezték a provinciákban - virágzott, az építészet történetében először emelve fel a vidéki városokat a művészet világszínpadára.

1899-ban a tudás és a tapasztalat összefonódásával az európai építészeti irányzatokkal egy időben Szabadkán is megkezdődött a saját szerkezetű és stílusú építkezés. Az első szabadkai szecessziós épületek megalkotói Raichle J. Ferenc, Titus Mačković, Komor Marcell és Jakab Dezső voltak. Raichle az Európát meghódító új stílusirányzat - az Art Nouveau világába való kirándulást két földszintes bérház építésével kezdi (ma Vasa Stajić u. 11. és 13.).5 E házak homlokzata és belső beosztása arra utal, hogy Raichle jól ismerte az európai városokban virágzó új stílust. A 11. sz. alatti házon a francia szimbolizmus, a 13. sz. alattin pedig a bécsi szecesszió hatása érződik. Raichle már ezt megelőzően, a gimnázium és az Osztrák-Magyar Bank épülete (ma Dimitrije Tucović u. 15.) esetében kifejezésre jutatta a bécsi szecesszió iránti érdeklődését, habár ezek az épületek főként barokk koncepcióról tanúskodnak.

Titus Mačković Fazekas Lajos bérpalotájának tervezésekor6 nem mutatott különösebb hajlandóságot arra, hogy jelentősebb változásokat eszközöljön az akkori idők bérpalotáinál megszokott területszervezési sémán. Sőt mi több, a Fazekas-ház felső emeleti lakásaiban még fürdőszoba sem volt - ami pedig azokban az években már a lakások kötelező helyiségévé vált -, de Titus más irányba összpontosított. Annak idején ő vezette be a szabadkai paloták födémszerkezetébe az acélszerkezetet, ezúttal pedig még egy új anyagot vezetett be - a betont - mindössze három évvel az első franciaországi vasbeton-szerkezetű fonodák megépítése után. A Fazekas-ház homlokzatán úgyszintén a bécsi szecesszió hatása érződik.

Ugyanabban az évben Komor és Jakab elkészítették a zsinagóga projektumát a Szegeden kiírt pályázatra. Az első díjat Baumhorn Lipót kapta, Komor és Jakab pályaműve pedig 1902-ben realizálódott Szabadkán. Szabadka történelme folyamán, az építészet terén először szerepel egy rangban a fejlett európai városokkal. A szabadkai zsinagóga Rabitz-szerkezetű kupolája egyedülálló konstrukció, egyedi hozzájárulás a betonszerkezetek fejlődéséhez.

Ahogyan a zsinagóga új fejezetet nyitott a szabadkai építészet fejlődésében, az elkövetkező években is épült még jó néhány új stílusú építmény, első helyen a Raichle-palotával. A palota építésének körülményei máig sem tisztázottak. Ekkora idő távlatából szinte hihetetlennek tűnik, hogy Szabadkán felépülhetett egy ilyen palota, ez pedig főként alkotójának és tulajdonosának, Raichle Ferencnek köszönhető. Raichle-nek nem voltak mecénásai vagy szponzorai, hogy mai szóhasználattal éljünk. Abban az időben Európa-szerte a legjelentősebb építészeti alkotások többsége a patrónusok - nem ritkán az új eszmék iránt fogékonyabb nők - adakozó kezétől függött. Ez a legszembetűnőbb Darmstadt és az Ernst Ludwig hesseni nagyherceg, Viktória angol királynő unokája által alapított ottani művésztelep esetében. A különböző városokból érkező művészek a telepen éltek és alkottak, és minden költségüket fedezték. Raichle az egész palotaépítési vállalkozást maga állta. Talán ez volt az egyedüli módja annak, hogy saját belső művészeti törekvéseinek megfelelő épületet tervezzen. Kérdés azonban, hogy akadt volna-e erre más szabadkai vállalkozó. Másrészt lehetséges, hogy Raichle valamilyen módon rá volt kényszerülve erre, mivel első palotatervét elutasították. Volt ahogy volt, a Raichle-palota a magyar szecesszió kivételes alkotását képezi, egyedülálló építményként emelve kb. Tíz évvel az első új stílusú brüsszeli építmények felemelése után.

Ezt követően még jó néhány jelentős szecessziós épület épült a városban, mint pl. a bank (Szabadkai Vidéki és Kereskedelmi Bank Rt.)7 kétemeletes épülete Komor és Jakab tervei alapján 1907-ben (ma Boris Kidrić u. 4.). A Komor és Jakab által idővel kifejlesztett jellegzetes stílus a bank épületén is szembeötlő: a magyar népművészeti folklórmotívumok és szimbólumrendszer bőséges használata. Az akkori szabadkai polgármester, Bíró Károly és a két budapesti építész, Komor és Jakab barátsága a legjelentősebb szabadkai épület, a városháza megépítését eredményezte 1908 és 1910 között, míg az enteriőr rendezése 1910-től 1912-ig tartott. A városháza elsőlegesen barokk-épületként lett elképzelve, de stílusa az utolsó pillanatban módosult, így Szabadkán ez a hatalmas palota, jóllehet barokk koncepcióval, de szecessziós dekorációval, szimbólumokkal épült fel. A városháza építésekor - amennyire csak lehetséges volt - felhasználták az új ismereteket.

A Vágó fivérek, László és József budapesti építészek - 1906-ban Dömötör Miksa szabadkai orvos részére egyemeletes bérházat terveztek (ma: November 29. tér 3.).8 A földszinten levő lakásban volt az orvosi rendelő is. A ház projektumán a bécsi szecesszió hatása érvényesül, a kovácsoltvas balkonon pedig két madármotívum, a Vágó fivérek szimbóluma, ill. kézjegye látható. A valamikori Monarchia más városaiban is minden - a Vágó fivérek által alkotott - épületen megtaláljuk ugyanezen díszítő motívumot.

1909-ben Sonnenberg Salamon részére Strassburger Isidor mérnök és Gombos Lajos két- és egyemeletes bérházat tervezett a mai Đura Đaković (3.) és Engels u. (10.) között. 9 E terv alapján azonban csak a Đura Đaković utcai bérház épült meg. A következő évben Strassburger és Gombos új házprojektumot készített - ezúttal egy kétemeletes házat a mai Engels utcában -, ami megépült.10 Mivel e két bérház lokációja távol volt a központtól, a földszintre nem helyeztek üzletet, hanem minden szintre egy-egy kiadó szobát. Mindkét ház szecessziós stílusban épült, de a háznak a mai Đura Đaković utcai homlokzata - nemrég restaurálták és itt található a magyar konzulátus - magyar folklórmotívumok által ihletett Zsolnay-kerámiás díszítőelemekkel készült. A pécsi Janus Pannonius Múzeumban ma is őrzik a ház díszítőelemeiről készült rajzokat.11

Lendvay Ernő földbirtokos és kereskedő egyemeletes házát (ma: Đura Đaković u. 19.) Titus Mačković tervezte 1909-ben.12 A ház mind a földszinten mind az emeleten egy-egy lakással rendelkezett. Ugyanabban az évben Titus kétemeletes bérházat is tervezett Roznofski József részére (ma Strossmayer u. 22.).13 1910-ben Ungvár József részére Titus Mačković egyemeletes bérházat épített (ma: Đura Đaković u. 10.).14 Ez sarokház volt megszakítatlan homlokzattal, amely félkörszerűen görbült a sarok körül és máig megőrizte eredeti kinézetét. Titus vagy a Vágó fivérek terveire támaszkodott vagy ugyanonnan merített ihletet, ahonnan Vágóék is. A három épület homlokzatának a Vágó fivérek munkáival való hasonlatossága egymás közötti kapcsolatukra és arra utal, hogy mintaképet a bécsi és a darmstadti szecesszió alkotásaiban kerestek.

1912-ben Vojnić Piroska Vágó Józsefet alkalmazta, hogy készítse el számára egy kétemeletes bérház tervét (ma Fasizmus áldozatainak tere 14.). A már kiforrott művész olyan házat tervezett, amely a modernizmus előhírnökeként üdeséget és újdonságot jelentett mind a külső megmunkálás, mind a belső területszervezés tekintetében. A kétemeletes háznak fordított T-betű alakú alapja volt. A lépcsőház félkörívű tartófala egyúttal az épület udvari részének fő tartófala. Jóllehet a ház szokatlan alapformával és a tartófalak még szokatlanabb beosztásával bírt, nyilvánvaló volt, hogy az épület alakja nem a funkciójából következik, hanem a belső területszervezés alkalmazkodik a formához. Vágó József e ház homlokzatának tervezésekor lemondott a Miksa Demeter házának homlokzatára jellemző gazdag díszítésről, itt az akkori idők szempontjából kifejezetten tiszta homlokzatot tervezett, alig néhány díszítőelemmel. A tiszta és kiegyensúlyozott homlokzat az új időket jelzi, az első világháború után eluralkodó építészeti irányzatot, amikor a művészek fő ideáljává a dekorációs elemek teljes hiánya válik. A ház homlokzata még mindig magán viseli a késői szecesszió dekoratív elemeit, ám alattuk már sejlik a tiszta vonal, felület és a funkcionális jelleg iránti igény, az elkövetkező időszakban fellépő modernizmus építészeinek legjobb törekvéseként.

A város 1913-ban Vadász Pál tervei alapján kétemeletes bérpalotát építtett, amely a kései szecesszió jegyeit viselte, mintául pedig a bécsi szecessziós művészek: Gustav Klimt, Otto Wagner, Josef Maria Olbrich és Josef Hoffmann alkotásai szolgáltak.15 A nemzetközi modern stílus a századforduló gyakran túldíszített építményeiből nem csírázhatott ki egy pillanat alatt, létrejöttét több egyidejű folyamat előzte meg, amelyek még Morris angliai tevékenységével vették kezdetüket, másrészt a modernizmus előfeltétele a mérnöki architektúra fejlődése és a XIX. századi iparosodás volt. A szecessziónak sikerült szokatlanul élénk ornamentikájával letörni a historizmus uralmát, az új anyagok, a vas és az üveg Art Nouveau-s művészek általi alkalmazása pedig egyike volt azon elemeknek, amely lehetővé tette az új stílus létrejöttét és a formális tervezési módszertől való teljes mértékű elszakadást az építészetben. A modernizmus fejlődésének kezdetén sok olyan épület található, amely a szecesszió stílusjegyeit viseli, de az elemek beosztása, a szabad térbeli szervezettség vagy az anyaghasználat terén már felsejlik bennük a jövőbeni elképzelések képe. Ezen építmények közé sorolható Vadász városi bérpalotája is.

A következő évben kitört az első világháború, amely egyrészről gátat vetett a szecessziós művészeti törekvéseknek, másrészről meggyorsította a funkcionalizmus és a nemzetközi modern architektúra fejlődését. A háború által lerombolt városokban nem állt rendelkezésre sem pénz sem idő díszítőelemekben gazdag épületek emelésére. Szabadkán már soha többé nem épült meg egy olyan építmény sem, amely úgy, mint a szecesszió ideje alatt, követte volna a nyugat-európai architektúra fejlődését.

Sinkovits Péter fordítása
 
1. S. Giedion: Prostor, vreme, arhitektura (Tér, idő, architektúra), Beograd 1969, 130-143. o.
2. M. Traktenberg: Devetnaesti vek (19. sz.), M. R. Perović, Istorija moderne arhitekture (A modern architektúra története), Bg. 1997, 87-131. o.
3. Kenneth Frampton: Modern Architecture, a Critical History, London, 1996, 29-40 o.
4. S. Giedion: i.m. 211. o.
5. Szabadkai Történelmi Levéltár (a továbbiakban SzTL) F: 2, ép.eng. VIII.kör 13-1899.
6. SzTL, F: 2, ép. eng. I kör 6-1899.
7. Boris Kidrić 4. SzTL, F: 2, ép. eng. VIII. kör 13- 1907.
8. SzTL, F: 2, ép. eng. VII. kör 6-1906.
9. SzTL, F: 2, ép. eng. VIII. kör 23-1909.
10. SzTL, F: 2, ép. eng. VIII. kör 23-1910.
11. Janus Pannonius Múzeum, Mintafüzetek, TERRACOTTA, 13. sz. füzet, 3812-3818. és 3825. sorszám.
12. SzTL, F: 2, ép. eng. VIII. kör 15-1909. ezeknek az elemeknek a sablonjai 1910. február 25-én meg lettek semmisítve a gyárban.
13. SzTL F: 2 ép. eng. I. kör 21-1909.
14. SzTL F: 2 ép. eng. VIII. kör 31-1910.
15. Branislav Nušić u. (SzTL, F: 2, ép. eng. I. kör 3-1913.)