Géczi János versei
 
Fúgavariáns
 
A hegyfalra ragasztott terasz elernyed
abbahagyja a kapaszkodást. A fény megikrásodik
a darázsraj beleragad. Esni fog. Esett.
Szétvegyül - levegőbe fúrja magát
s a tűztorony rézlángjába repül - a fecske
többé nem talál magának testet soha.
 
Bakonyi szél jön - kámforos:
letisztítja a nyárdélután ragacsát.
Vegytiszta értelmükbe visszaülnek
a bokrok. Szél megy. Lábnyomában kaffogás -
pulink nem pusztult mégsem el.
 
Fladnitzbergi hárs
 
A fladnitzbergi erdőben a fa suhogása!
- ezt hallom álmaimban. Egy regényből
érkezett - miként Goethe Wertheréből a poszáta -
hozzászokott a fekete nyomorult árnyalataihoz
a szűkkeblű hajnal hidegéhez. A jelentése
kétségtelen. Mindig ugyanaz.
 
Biztosan nyílik meg az őszi mondat
s fogadja magába - mély völgy a szelet -
az olvasóját: nem adja vissza.
Ha fecseg
az ásványok hunyorgó közönyéről
az elfutó lányról a szörnyű győztesről
- másról fecseg. Nincs felesleg.
 
Vagy: ezt hallom majd az álmaimban?
A hársfát melynek lombját madár lakja?
Mindazt - ami emberként - tapasztalható:
a pusztulást az idő egyértelműségét
a szűnhetetlen hangot
amelynek nincs szüksége senkire?
 
Lélek
 
E régi kertben a hegy terhét viselő pince
megtelt páncélvérttel láncos golyóval.
Kardpengét edz a fürgén mozgó idő
a márga forró katlanába
s karsztvízbe váltogatva mártja. Egybegyűlnek
a nyirok a férfias erő s a fegyelem
fölütött - úti - zsoltárban
a kis betűk közt az Úr és az angyalai.
 
Miként az álomban - a csillagképek latinul
forognak fölötte - az üreg téglahéján át
a középkor lép elő:
talpig fegyveres johannita lovag.
 
Hogy ne lássam az arcát lehunyom a szemem.
A nemes kor küldötte. A nevét is tudom
éveket gyakoroltam át hogy egyszer kimondjam.
Lélek.
 
A korok között - tű a marhabőrön
aranytallér az eszmén
tőr föltekert levelen - átjár
a formák vékony falán.
Nyomán - mesteri alkémia! - testet kap az illó emlék
szegény lesz magányos s ha rábukkan
az álmodójára - tarsolyban csörgés - vele marad.
Tégelyben a keverék megolvad: tele fém és
fémtükör és jajgatás arabeszkjével.
Közéjük hadd helyezzem - betűk kapszulájába zárva -
mint leheletnyi csókot a lábra:
az életet.
 
 
Nádi farkas
cccccccccc"... megzörren a nád hirtelen."
ccccccccccc(Arany János: Toldi. 1846)
 
A kő amely őrzi izzó tekintetét sárga
alakját azonban - rémlik: tömör csontú állat -
magába fogadta a türkizzöld izmú Balaton.
Amikor kimúlt vele pusztult a faj is
az anyag - bizonyítás a tételt - visszavonta
farkasformáját amint már törölt el hegyvölgyet
várat büszke kastélylakókat és földrészt is.
A kisvadat hajtó rőt ragadozót
- lenszövet a motívumot - részévé oldotta
az emlékezés
térképe: a vállkendő varrott mintázata.
 
Ha sercen a parázs a cigarettán
s papírosrostokat izzít a könyvlapban a mész
még föl-fölüvölt Arany Toldijában
de el nem hagyja a tizenkettős suhogó nádasát.