Mirko Grlica
Három városháza és egy tér - annak emberei, házai, évtizedei

Az első városháza előtt: 1751-1828

A később városi központi térként meghatározott területen lejátszódó történések folyamatossága 1778 óta követhető, amikor is Kovács Károly Lipót a város legrégibb ismert részletes térképét elkészítette.

Akkoriban a városháza előtti terület a kortársaink által ismertnél jóval nagyobb volt. A jelenlegi állapotra csupán a Strossmayer utca 2. számú telek¹, a Köztársaság tér 2-10., valamint a 12. szám alatti telek emlékeztet. A Dimitrije Tucović és az Október 10-e utcák közötti mai városias tömb csaknem teljes egészében hiányzott. Csupán egyetlen ház emelkedett azon a telken, ahol ma a Zsinagóga áll. Az Október 10-e és a Fellegi utcák közötti teljes lakótömb is hiányzott, míg nyugati irányban, a Matko Vuković utca minkét oldalán az első házak a Szt. Rókus-kápolna mögött kezdődtek. A kápolnával egy síkban állt az első ház a Petar Drapšin utca jobb oldalán is.

Észak felől, a Dimitrije Tudović utcán folydogált a Fűzfás-patak a majdani térre, itt nyugatnak fordult, míg meg nem kerülte a Szt. Rókus-kápolnát, és amögött dél felé nem folytatta útját. A patakon két hidacska vitt át. Az egyik azon a helyen, ahol a meder a Matko Vuković utcából kijövők útirányát keresztezte, a másik a Drapšin utca közepén. Az első hidacskánál a Kovács-féle térkép feltünteti Nepomuki Szt. Jánosnak², a hidak pártfogójának szobrát, amely még ma is a Jovan Radić által említett házon áll. Az említett hidacskák elhelyezése arra utal, hogy leginkább a nyugati városrész hívői használhatták őket, az Avilai Szt. Teréz-katedrális felépülése előtt a római katolikus hívek számára egyetlen ferences templomba való menetel alkalmával.

Az első házaknak a leendő tér központi részétől való viszonylagos távolsága, azok más irányú tájolódása (a terep mocsaras volta miatt), valamint a térség közepén kanyargó patak arra enged következtetni bennünket, hogy a városháza előtti terület piaci szerepe Szentmária utolsó évében elhanyagolható volt. Kézenfekvő, hogy csak a szabad királyi város évei változtattak a szóban forgó városrész funkcióján.

A városközpont a XVIII. század utolsóelőtti évében keletkezett rendezési tervében nagy változások figyelhetők meg a két évtizeddel korábbi állapothoz képest. A központi városterületet határoló háztömbök minden irányból megjelölt kontúrjai szinte már egybevágnak a jelenlegiekkel. A telkek többségén a tér irányában tájolt polgári házak épültek, amelyet teljes joggal csak ettől kezdve nevezhetünk térnek. A Köztársaság tér 10. szám alatti mai ház azonosítható alaprajza az 1799. évi térképen megengedi nekünk a következtetést, hogy néhány évvel az említett térkép keletkezése előtt épült fel a tér első emeletes épülete, valószínűleg Jakov Lončarević kereskedő számára.³

A Füzes-patak szabályozása még 1787-ben megtörtént: egyenes vonalú nyílt csatornában vezették át a téren, majd a Strossmayer utca irányában folytatta útját. S ami még fontosabb: ez a csatorna az addigi mocsaras területről is levezette a vizet, így a tér felszíne piacként is használhatóvá vált. Gémeskutat ástak, mellé favályút állítottak, amelyből jószágot lehetett itatni. Mindez teljessé tette a szabad királyi város falusi hangulatát.

A legnagyobb érdeme e térség mint tér meghatározásában minden bizonnyal Ürményi Mihály, Bachó János és Gludovác József királyi kormánybiztosoknak volt, akik a Városi Tanácsnak Maria Theresiapolis minél szebbé és városiasabbá tételére vonatkozó utasításokat adták.

Azt a tényt, hogy a szabad királyi város első évtizedeiben a társadalmi ranglétra legjobb rajtpozícióit a földbirtokos arisztokrácia képviselői foglalták el, a tér háztulajdonosainak a családnevei bizonyítják. Itt Lénárd, Rudics, Sučić, Vermes, Marković, Prćić (Pertics), ismét Rudics, még egyszer Prćić és végül egy Sučić nevűre találunk. Horecsni János, Wittmesser Mátyás és Pacher Istvánné háza csupán kivételek, amelyek az előbbi megállapítást bizonyítják.⁴

Az ácscéh bizonyítványán fennmaradt városlátkép 1815-ben vagy hihetőleg a még ennél is korábbi években jött létre, újabb részleteket tár elénk, és elsőként teszi lehetővé a tér háromdimenziós áttekintését. A tér déli oldalát három épület zárja le. Az első városháza 1751-ben emelt szerény építménye, amely L alakú alaprajzával és barokkos oromzatával, egyetlen ajtajával és a térre néző öt ablakával alig valamicskét látszott "reprezentatívabbnak" a többi földszintes épületnél. A mellette álló épületben 1747-től a latin iskola működött, amelynek folytatója a XVIII. század végétől a gimnázium lesz. Erre a csupán kétablakos és ajtós épületre támaszkodott egy kisebb építmény is, feltehetően a gimnáziumi kápolna a maga kis tornyával. A tér össze többi épülete - az említett emeletes ház kivételével - szintén földszintes volt.

A legnagyobb újdonság az említett látképen a teret 1815 óta díszítő Szentháromság-szobor. Hogy a környék több más városához hasonlóan Szabadkának is meglegyen a maga emlékműve, arról bajsai Vojnics Mátyás gondoskodott. Ezt az alkotást apja, Máté táblabíró és nagyapja, Lukács (1716 körül-1796 vagy később) emlékének szentelte, akit a XVIII. század második felében tízszer is megválasztottak városbírává, akkoriban a város első emberévé. Említést érdemel, hogy két évvel később Vojnics Mátyás pénzadományából épült fel a város első kálváriája is.

Az emlékmű nem a tér központi részében állt, hanem három elképzelt irány: Szeged, Zombor, valamint a Dimitrije Tucović utca vonalának kereszteződésében. Ennek ellenére sem képezett akadályt, mivel a polgárok a téren át más útvonalon közlekedtek. Az emlékmű az épülettömböktől elég távol állt, hogy ne legyen az akkori épületek, de a majdan felépülő és a teret körülvevő és díszítő homlokzatok takarásában.

Három évvel a Szentháromság-emlékműnek a téren való felállítása után új építőhelyet nyitottak. Zeneszó és mozsárdurrogás kíséretében Vermes Lajos főbíró 1818. április 16-án elhelyezte a gimnázium új épületének alapkövét. Az emeletes épület munkálatai szépen haladtak, őszig a létesítménybe beépítették az előkészített 250 000 téglát, így november 4-én megnyithatták az intézményt. Először az épületnek a tér felőli rész készült el, míg a Strossmayer utca felőli rész, amely az utcai frontot egészen a Matskovits József-féle palotáig zárta le, később lett kész. Így hát a város, amelyet még egy-egy írástudatlan szenátor is irányított, megmutatta, hogy van "hallása" komolyabb összegeknek az oktatásba történő beruházása iránti szükségletek irányában.

A második városháza előtt: 1828-1912

Most, hogy a gimnázium emeletes épülete jócskán túlmagasodott a régi városházán, már csak idő kérdése volt, mikor döntenek a "városatyák", hogy a helyi kormányzat szükségleteire méltó otthont emeljenek. Erre 1826 tavaszán került sor, amikor is a Mária Terézia és a jelenlegi uralkodó iránti hála márványtáblába vésett szövegének az alapokba történő elhelyezésével megkezdődött a várostörténet második városházájának építése. Az építkezési munkálatok 1827 folyamán fejeződtek be. A toronyórát is elhelyezték, és a tűzoltó-megfigyelői szolgálat 1828 januárjában vette kezdetét. I. Ferenc király (és császár) 1828. február 12-i születésnapján Šarčević plébános által beszentelve, kivilágítás, mozsárdurrogás és ünnepi beszéde kíséretében átadták a nyilvánosságnak a szerény külsejű, de az akkori szabadkai körülményekhez képest nagyméretű emeletes létesítményt.⁵ A ferencesek templomát a kolostorral nem véve számításba, a városház volt az első olyan építmény, amely mind a négy oldalával körülfogta a térséget, s így az épület falain belül zárt udvart képezett. A gimnázium épületével együtt dél felől lezárta a tér vonalát. A korábbi helyzettől eltérően ez a két épület most néhány méterrel távolabb került egymástól, s így átjáró nyílt a városháza mögötti terecske felé, amely egy időben a Halász-tér nevet viselte az ott levő halpiac révén.

A Szabadkát szabad királyi várossá nyilvánító adománylevél egyebek mellett a piaci napokat is meghatározta. Míg Zombor és Újvidék adománylevele két-két hetivásárt irányzott elő, addig a szabadkai csak a hétfőt rendelte el piaci napnak. Mindkét fent említett városnak évente négyszer állt jogában országos vásárt rendezni, addig a szabadkaiak csak háromszor élhettek ezzel a joggal: Nepomuki Szent János napján, valamint Kisasszony és Mindszentek napja utáni napon. Az állatvásárokat az országos vásárok napja előtti és utáni napokon tarthatták meg. Szabadka adománylevele azt is megszabja, hogy ha az állatvásár valamelyik napja vasár- vagy ünnepnapra esne, úgy a vásári napot a következő napra kell áttenni.⁶ A XIX. század végéig a vásáros napok száma Szabadkán hatra emelkedik.

Annak az oka, hogy Szabadkának kevesebb piaci és vásáros napot adományoztak, mint nála kisebb városoknak, mint amilyenek Újvidék és Zombor, Szabadka rossz közlekedési viszonyaiban és alacsony kereskedelmi teljesítőképességében keresendő. A XVIII. század végén és a XIX. század elején a szabadkai piacon eladott áru mennyisége elhanyagolható volt. A földtulajdonosok csak a háztartás tagjainak az eltartásához szükséges területet művelték meg, bizonyos mennyiséget a terméketlen esztendőkre vagy a "ne adja Isten" esetekre tartalékoltak, de a többletet is csak kivételesen bocsátották áruba. Feljegyezték a szabadkaiak megbotránkozását, amikor egy bizonyos Szudárevits nevű ember a XIX. század elején az első kocsi gabonával kiállt a piacra. Apokaliptikus idők beköszöntését jósolták, amikor, lám, még a kenyeret is kiviszik eladni.⁷

Tekintet nélkül egyes konzervatív személyek sötét sejtelmeire a vállalkozói szellemet nem lehetett feltartóztatni. Az egyébként tágas tér egyszerre kicsivé vált, így még 1832-ben Antunovits József szenátor azt indítványozta, hogy a tér bővítése végett bontsák le a háromszögű városias tömböt Lénárd, Rudics, Živanović és Milinović házával, és szélesítsék ki a ferencesek temploma előtti tér területével.⁸ Számunkra nem maradt más, mint az a feltételezés, hogy az az érv kerekedett felül, miszerint a városháza előtti terület köztéri és piaci funkciója teljesen elegendő, nem szükséges a térnek még egyházi jelleget is adni.

Kászonyi Sándor királyi biztos 1836-ban rendeletet adott ki az utcanevekről és a házszámokról. Ettől kezdve évtizedeken át ezt a teret a szabadkaiak Fő, vagy csaknem olyan gyakran Piac térnek hívják.

Az 1838. év, amely Szabadkán meghozta a város első kataszteri felmérését, számtalan adatot szolgáltat a Fő térrel kapcsolatban. Ez évben a tér háztulajdonosainak családnevét (Lénárd, Rudics, Živanović, Milinović, Vermes, Marković, Vilov, Milinović, Rudics, Sučić, Sarić i Aradski), a négy évtizeddel korábbiakkal összehasonlítva továbbra is megfigyelhető a földbirtokos arisztokrácia túlsúlya, de annak a jelenségnek a csírái is, amely a következő évtizedekben nagy jelentőségű lesz a tér tekintetében. A szabadkai szerbek, akik az egész XIX. század folyamán mindössze 3-4 %-kal voltak képviselve a város összlakosságában, 1838-ban a tér házainak egyharmadát birtokolták. Ez a szerb domináció következménye volt Szabadka kereskedelmében a XIX. század első felének folyamán, minek megfelelően érthető volt azon törekvésük, hogy minél közelebb legyenek a kereskedelem központjához, a piachoz. Az elkövetkező években ez a tendencia folytatódik, és a Fő tér ortodox vallású háztulajdonosainak a száma még inkább megnövekszik. Ez a tény homlokegyenest ellentmond a XX. század utolsó évtizede etnonacionalistái azon állításának, miszerint a szabad királyi város időszakában a szerb lakosság eleve jogfosztott volt.

A város első kataszteri felmérésének lebonyolítása idején (1838) a Fő térről egy meglehetősen ügyetlen rajz maradt fenn egy Vály Béla nevű tizenkét éves gyermek keze nyomán. Szabadka kétkötetes monográfiájának szerzője, aki a XIX. század végén mit sem tudott az 1815. évi céhlevélen fennmaradt látképről, megjegyzi, hogy azért teszi közzé Vály rajzát, mert régebbi városképről nincs tudomása.⁹ A rajzon - a gimnázium és az új városháza mellett - nagyjából mindazok az épületek láthatóak, mint a látképen is, s amelyeket a későbbi fényképekről ismerünk. Vály ezeket az objektumokat meglehetősen rossz perspektívában ábrázolta. Ami rajzában új, az a tér atmoszférája megjelenítésének a kísérlete. A Szentháromság emlékművének közelében a földön kuporgó tucatnyi áruson és a gimnázium épülete előtt álldogáló két fogatos kocsin kívül a téren még egyes emberek, párok és csoportok is láthatók. Valamennyien másként öltöztek, és számokkal vannak megjelölve, így kézenfekvő, hogy az akkori társadalmi rétegek ábrázolásának a kísérletéről van szó. Ezért igazán kár, hogy a rajz eredetije és az azt kiegészítő magyarázatok nem maradtak ránk.

1845 végén Vermes Gábor kérelmére a városi hatóság engedélyezte, hogy Skultéti János tervei alapján emeletes házat építtessen a Dimitrije Tucović utca és a tér sarkán. A már említett Živanović-házat (ma: Köztársaság tér 8.) 1846-ban Đorđe Manojlović (1791-1881) kereskedő és veje Tima Radić (1812-1867) szintén kereskedő vették meg. Ugyanebben az évben a téren emeletes házat építtettek.

1842 folyamán a téren újabb nagy változások történtek. Rudics Antal örökösei eladták az addig üres telket, amelyen ma a Köztársaság tér 4. és 6. szám alatti emeletes házak állnak. A 4. számú házat 1848-ban Jovan Ostojić (1801-1865) kereskedő, míg a jelenleg 6-os házszámot viselő épületet egy évvel korábban Jakobcsity Imre (1814 körül-1890) tekintélyes vállalkozó építtette.¹⁰

A piaci forgalom dinamikus növekedése, a tér területén megforduló számos ember és egyéb előre nem látható helyzetek szükségessé tették a városi tisztviselői karban egy külön személynek a rend fenntartásával és az incidensek megelőzésével való megbízatását. Hivatalos tisztségét piacbiztosnak nevezték. Az Európa-szerte kitört demokratikus forradalmak évében a szabadkai polgárokról készült jegyzék Tóth Lajos nevét említi, aki ebben az időben "piaci hatóság" volt.¹¹ A XIX. század hatvanas éveinek elején a város 74 tisztviselőjének a névsorában szerepel Sava Hadžić neve is, aki ebben az időben az említett tisztséget töltötte be,¹² míg 1867-ben ezt a feladatot Janiga Antal¹³ látja el. A következő évtizedekben keletkezett okmányok futólagos átnézésével is megállapíthattuk, hogy a XIX. század 80-as éveiben a piacbiztos Petar Tomašić volt. Összetűzését Macskovity Benedekkel, a "szabadkai despotával", akinek nem volt hajlandó magas társadalmi rangja ellenére sem előjogokat biztosítani a piactéren, a szabadkai sajtó örökítette meg.¹⁴ A XIX. század két utolsó évtizedében tűnik fel Jaramazovics Lőrinc és Manich Lukács neve. Az utolsó személy, akiről megállapítottuk, hogy ezt a feladatot látta el, Mate Kopunović volt. A piaci ügyek mellett a városi közigazgatásnak ezek a tisztviselői egyben várnagyok (városgazdák, gondnokok) is voltak a városházán.

Az emlékművön látható felirat szerint a Szentháromság emlékművet először 1860-ban restaurálták. A haladás irányában tett következő lépés akkor történt, amikor a városi hatóság 1864-ben elfogadta Skultéti János szakvéleményét és indítványát, hogy a téren levő kutat szivattyúval kell felszerelni.¹⁵

Macskovity Titusz városi főmérnök, aki ezt a tisztséget 1878 derekától töltötte be, 1879 elején egyik első tennivalójaként kezdeményezte a Szentháromság emlékműnek a térről a ferencesek temploma előtti térre való áthelyezését.¹⁶ Az áthelyezést a tér talajának nivellálásával, azaz homokkal való feltöltésével és kikövezésével indokolták. Minden előirányzott tennivalót elvégeztek - az emlékmű áthelyezését kivéve, minthogy az ötlet a város számos hívőjének nem nyerte el a tetszését. A városi közgyűlés képviselőinek, Bogesics Pálnak és Antunovics Istvánnak az indítvány alapján a beadványt, amelyben az emlékmű áthelyezése ellen tiltakoztak, 449 polgár írta alá. ¹⁷ A tér feltöltése alkalmával az emlékműhöz vezető hat vagy hét lépcső a felszín alatt maradt, minthogy az alapok ettől kezdve a tér felszínével egy szintre kerültek.¹⁸

Talán a téren a hatóság által megszervezett nagy munkálatoktól ösztönözve ezek után a háztulajdonosok is munkához láttak, és az addigi földszintes házak helyett emeletes épületeket kezdtek emelni. Elsőként Milinovics István építtetett emeletes házat a tér és az Október 10. utca sarkán. A következő évben Popović Simon a Strossmayer és Petar Drapšin utcákén. A téren álló második bérpalotáját, ezúttal kétemeleteset, Vermes Gábor 1880-1881-ben építtette a tér és a Matko Vuković utca sarkán. Az építkezési magánvállalkozások a téren a XIX. század nyolcadik évtizedének végén és a kilencedik folyamán a Radić fivérek két emeletes házának a felépítésével értek véget. Jovan 1883-ban emeltette az építményt a tér és a Dimitrije Tucović utca sarkán, míg Dušan épülete (Köztársaság tér 16.) Jované mellett 1882 és 1888 között épült fel. Ezek után a téren csupán három földszintes épület maradt.

1881 folyamán a téren még egy földszintes építményt emeltek, de ezúttal nem lakóházat. A Vermes-féle kétemeletes bérpalota és az előtt a terület előtt, amelyen a Kunec fivére kétemeletes palotája lesz látható, Macskovity Titusz tervei alapján gabonamázsa épül. Az építkezési vállalkozóknak kiírt árlejtésen Mark Freundenberg a négy ajánlkozó közül a legkedvezőbb árat kínálta és ezzel megbízatást el is nyerte.¹⁹

A tér XIX. század végi atmoszféráját Iványi István, Szabadka monográfiájának második kötetében örökítette meg. Vásáros és piaci napokon a férfilakosság a téren gyűlt össze. Itt lehetett hallani a város, de a nagyvilág híreit, a gazdaságra és a mezőgazdaságra vonatkozókat, dobszóval adták tudtul a városi hatóság rendeletei. Gyakoriak voltak a téren a politikai agitációk, a történések fórum alakot öltöttek. Tekintet nélkül nagyságára a téren néha annyi volt a nép, hogy csak nehézségek árán lehetett egyik végéről a másikra jutni.²⁰ Noha a környezet még sok mindenben falusiasnak számított, Szabadka 1897-ben nyilvános közlekedést kapott, ami a falu és a város közötti különbség csalhatatlan jele. Az első járat nyomvonala, amely a Zombori kaputól Palicsig tartott, a téren is átvezetett. A Matko Vuković utcából érkezve a villamossínek nyomvonala széles félkörívben húzódott a balról elhaladó házsor és a jobb oldali Szentháromság-emlékmű között útját a Boris Kidrič utca irányában folytatva.²¹ 1902 folyamán a Szentháromság-emlékművön másodszor folynak restaurálási munkák.

A harmadik városháza előtt: 1912-2001.

A XX. század első évtizede nagy változások előjelét hozta a térnek. A gimnázium új épületének felépültével a gimnazisták és tanáraik elhagyták a téren lévő megroggyant és csaknem egy évszázados épületet. Alaprendeltetésének az egy évtizeddel fiatalabb városháza sem volt már képes eleget tenni, minthogy helyiséghiány miatt a városi közigazgatás számos szolgálata volt kénytelen különálló épületekben elhelyezkedni. Már csak Mamuzsich Lázár, a város történetében leghosszabb szolgálati idővel rendelkező polgármester elleni jól összehangolt támadás kimenetelét kellett megvárni. Amikor Szabadka első emberének karosszékében Bíró Károly váltotta fel, és a város tulajdonát képező homokterületek eladásából pénzeszközökhöz jutottak, megkezdődhettek a változások a téren.

A régi városházát lebontották, majd Jakab Dezső és Komor Marcell tervei alapján 1908 és 1912 között felépült a téren a monumentális harmadik városháza, ezúttal a szecesszió magyar változatának stílusában. Vele a tér - és egyben a város is - urbánusabb és európaibb külsőt nyert, kilátótornyából a pannon síkságra is távolabb és jobban lehetett ellátni, de ebből nem lehetett valami sok hasznot húzni. Már a városháza ünnepi megnyitására a háborús veszély vetette árnyát, amely ott kopogtatott minden szabadkai lakos ajtaján.

Mielőtt a Ferdinándra és Zsófiára leadott szarajevói lövések eldördülése jelezte volna az addig legnagyobb háborús őrület kezdetét, eltűnt a térről az utolsóelőtti földszintes ház is. Az öreg Lénárd-ház helyén (Köztársaság tér 2.) Gutmann-Hajós Alfréd tervei alapján felépült a Magyar Általános Hitelbank Rt. szecessziós stílű háromemeletes palotája.

1912 után a tér vizuálisan, de ami még fontosabb: funkcionálisan is megváltozott, mert a városháza elől eltűnt a piac. Az árusokat máshova irányították, a téren pedig kiszedték a fákat, park létesült virágágyásokkal, amelyet alacsony kerítéssel vettek körül, és ismét beültették galagonyacserjékkel. A téren átvezető átlós forgalmat, amely eddig a Matko Vuković utca irányából a színházépület felé vezetett, most újabb átlós irányban módosult: a Strossmayer utcából a Dimitrije Tucović utca felé. A villamospálya mentén a gyalogos-, de a járműforgalom is megmaradt, még a pálya nyomvonalának megszűnte után is.²²

A téren az emeletes paloták árnyékában már csak egy földszintes ház maradt, báró Rudics Józsefé (Október 10. u. 1.), halála után pedig a Kunec-fivéreké. Helyére 1928-ban Vidaković Kálmán tervei alapján a Labor Rt. ingatlanforgalmi cég emeletes saroképülete került.

Az első világháború utáni évek békésen teltek a galagonyák árnyékában, amelyek egyre csak nőttek, és a forró nyári hónapokban olyannyira szükséges hűvöset kínáltak, egyidejűleg elrejtve a járókelők szeme elől a mindinkább omladozó homlokzatokat. Ebből az időből a tér számos vallásos körmenetre, nemzeti, politikai, művelődési és sportszervezet felvonulására emlékezhet vissza.

Az újabb világháború bekövetkezésétől való félelem szolgált indítékul egy újabb nagy változásnak a téren. A városháza főbejárata előtti kerek virágágyás helyén az esetleges tűzvész oltására nagy medencét ástak, egyet a városban található három közül.

A második világháború után a tér, amely eddig Fő, Piac-, Szent István, Karađorđe, útja Szent István volt, most Tito marsall nevét vette fel. Amikor a marsall 1962-ben Szabadkán sétányt kapott, a teret a jelenlegi - Köztársaság névre keresztelték át. A kommunista ideológia évtizedei eltávolították a városháza tornyáról a keresztet ötágú csillaggal ékesítve azt. 150 év után, 1966-ban "a polgári és egyházi hatóság megállapodása után" a Szentháromság-emlékművet is áthelyezték a Szent Teréz katedrális mellé Szt. Flórián szobrával egyetemben, amely addig a ferencesek temploma előtt állt. Ennek a "megállapodásos" költözésnek az alkalmával a Szlovéniából érkezett restaurátorok harmadszor is meghosszabbították a Szentháromság emlékművének életét. Jelenlegi helyén 1968 őszétől áll.

A Községközi Műemlékvédelmi Intézet "aranykora" a XX. század kilencedik évtizedére tehető. Az agilis munkaközösség a városközpont számos építményének homlokzatán az eredeti szépséget helyreállítva felébresztette a polgárok érdeklődését a városmag egészének megőrzése iránt. Ennek a tevékenységnek a keretében restaurálták a tér csaknem minden épületének a homlokzatát, betemették a tűzoltómedencét, a gyalogosforgalom útvonalait pedig igen sikeresen kikövezték, részben aszfaltozták. A tér egy részét a Dimitrije Tucović utca kezdetétől a Szabadság térig elzárták a járműforgalom előtt, és gyalogosövezetté alakították át. A városi autóbuszmegállót a városháza elől véglegesen megfelelőbb helyre költöztették. Ezeknek a kedvező történéseknek a keretébe tartozik Kalmár Magdolna szobrásznő kivételesen sikeres alkotásának, a szökőkútnak a felállítása is, amelynek révén a tér megfelelő része kellemes, csaknem intim pihenőszöglet szerepét vette fel.

A második évezred utolsó évtizede a Jugoszlávia térségében dúló háborúk és a háborúk következményeinek árnyékában telt el. Ezekben az években a téren felállították, azaz inkább elrejtették a fák lombjai alatt Blaško Rajić lelkész mellszobrát, továbbá Sava Halugin szabadkai szobrász egyik alkotását. A városháza tornyára visszakerült a kereszt, a volt tűzoltómedence helyén Zsolnai-kerámiából épülő monumentális szökőkút munkálatai pedig az új évszázad első évében fejeződtek be.

A téren az előző két évszázad folyamán lejátszódott történéseknek ez a futólagos kronológiája is dokumentálja az események sokaságát és a város központi terén végbement számos változást. Egy dolog minden körülmények között is kétségtelen volt: a tér mindig hasonlított a kor szabadkai embereire. Az eltelt időkhöz képest a tér a XXI. századba megváltozott külsővel és szerepkörrel lépett át. Hogy milyen lesz majd annak a századnak a derekán vagy a végén, amelynek első éveit most éljük át, az elsősorban polgáraitól függ.

Fordította: Szloboda János

¹Az olvasó könnyebb tájékozódása végett munkámban a mai utcaneveket használtam.

² Nepomuki Jánost hivatalosan mint az egyház védelmezőjét és nem mint a gyónástitok őrét avatták vértanúvá 1729-ben, noha kultusza már a XVII. században elterjedt. (A nyugati kereszténység ikonográfiai, litrugiai és szimbolikai lexikona. Zábráb, 1985. 283.)

³ Az emeletes építmény világosan felismerhető Szabadka 1815-ből származó látképén. A ház tulajdonosa 1799-ben Witmesser Mátyás, de Iványi megemlíti, hogy az előző tulajdonos Lončarević volt. (Iványi I.: Szabadka szabad királyi város története II. Szabadka, 1892. 629.)

⁴ ibid., 628-629.

⁵ ibid., 20.

⁶ Slaven Bačić: Újvidék, Zombor és Szabadka szabad királyi városok adománylevele. Szabadka, 1995.80-81.

⁷ Iványi I.: Szabadka szabad királyi város története II. Szabadka 1892. 197.

⁸ ibid., 620.

⁹ Iványi I.: Szabadka szabad királyi város története II. Szabadka 1892. 197.

¹⁰ Ennek a látszólag egybetartozó háznak az Ostojić tulajdonát képező felében 1891-től a Szerb Ortodox Egyházközséget helyezték el, míg a Jakobcsity-féle rész a XIX. század végétől Konen Vilmos gyáros tulajdonába került.

¹¹ Történelmi Levéltár, Szabadka (IAS), F:2.3.A.8/pol.1848/I.

¹² IAS; F:2.6685/polg.1862.

¹³ IAS, F:2.190/polg.1867.

¹⁴ Subatički glasnik, 1873. 8. 16.

¹⁵ IAS, F:2.?1864.

¹⁶ IAS, F:2.1024/polg.1879.

¹⁷ IAS, F:2.3431/polg.1879.

¹⁸ Iványi I.: Szabadka szabad királyi város története II. Szabadka 1892, 619.

¹⁹ IAS, F:2.739/polg.1881.

²⁰ Iványi I.: Szabadka szabad királyi város története II. Szabadka 1892, 620.

²¹ Ez a nyomvonal 1928-ig maradt használatban, ettől kezdve a vonal a térre érve a Strossmayer utca irányába fordult.

²² Szabadkai Városi Múzeum, T-454, 471, 550.