Máthé Andrea
Képek, könyvek, kertek

,,A természeti szépség egy szép dolog;
a művészeti szépség egy dolog szép megjelenítése."1

Képek

Szinyei Merse Pál festményén napsugaras kert napernyő árnyékolta terében a nézőnek háttal egy férfi áll és olvas; August Renoir Olvasó nő című képén az arcot látjuk, háttal ül egy ablaknál és a kinti térből - kertből? - fény szóródik könyvére egész lényét megvilágítva. A reneszánsz korabeli angyali üdvözlet témáját bemutató festményeken együttesen figyelhető meg az ember, a kert és az épület, intellektuális, érzéki és empirikus sűrítettségének mozzanata. 1313-ban Giotto hóráskönyvet helyezett Mária kezébe, 1333-ban Mária könyvvel a kezében jelenik meg Simone Martini Angyali üdvözletén, gótikus csúcsívekkel övezve, galambbal, olajággal, porzók nélküli liliommal.2 1472-ben Leonardo da Vinci Angyali üdvözletének - a kép arányaihoz mérten - hatalmas a kertje és a kezét könyvön nyugtató Mária az Angyallal együtt inkább a táj része, mintsem az épületé. Ez a kiindulópontja annak a folyamatnak, amelynek eredményeként fokozatosan a könyv és a kert is egyre inkább a kép hangsúlyos terébe kerül. A japán fametszetek nagy részén a táj a hangsúlyos, vagy a táj és ember egymást kiegészítő, egyenlő arányban jelenik meg. A hatalmas hegyek, a hömpölygő folyók, a távolba vesző rétek az embert meghaladó nagyságot sugallják. Kivételes példa a Hisikava Moronobu fametszetén ábrázolt könyvet rajzoló / festő udvarhölgy (1681).3 Bár Mária az Angyallal, az udvarhölgy társnőivel jelenik meg a képeken, mind Mária, mind a japán udvarhölgy magában van, elmerülve a könyvben, a pillanatnyi időt örökre jelenlévővé téve - a háttérben lévő táj ennek a végtelen tér- és időbeli egyedüllétnek a perspektíváit világítja meg.

Mind az európai mind a távol-keleti festészetben a tárgyi tér és a természetes tér ábrázolásának egymás mellettisége konvenciónak számít. Leginkább a levegőperspektíva alkalmazásának nyomán követhetjük a hasonlóságokat.4 Ebbe a határos / határon lévő térbe kerül bele az az intellektuális mozzanat, amelyet az egyszerűség kedvéért nyugatinak nevezett kultúra a könyvvel, a keletinek nevezett a meditációval jelöl, s amely a különböző érzékterületek harmóniája iránt érzett vágyról beszél.

A festményeken megszülető terek egyszerre, a meditáció helyei, a contempláció ajándékának elnyerési lehetőségét hordozzák magukban5, melyekhez az olvasás háttér és készülődés lehet, s ilyen értelemben szakrális terek: ,,Minden mintha arra utalna, hogy az ember csak szent térben tud élni."6 Nem statikus és mozdulatlan, nem csupán térbeli testekről és időbeli történésekről van szó, hanem valódi eseményről illetve eseményekről. A történést, az elmozdulást, a rögzített meghaladását mutatják a képek, s ezáltal kitágítják lehatárolt keretüket is, rámutatva, hogy nem állandó, szilárd tér- és idő van, hanem, hogy egy olyan tér-időszemlélet, amely az ábrázolási módot dinamikussá teszi, a megjelenített témát pedig keretein túllendíti. A szakrális tér összeszövődik az esztétikai reflexióval, mely a visszatükröződés értelmében jelenik meg: visszfényt tükröz, Szinyei és Renoir képein az intellektussal átitatott szépségét, a többi említett képek a földi világon túlmutató visszfényét. Olyan módon, amiképpen ,,[A] középkori ember számára a világ tükör: a .feltűnő alakok éppen úgy tükrök, mint a tudás enciklopédiája, melyet nem véletlenül neveztek Spectulum-nak. A természet élő könyv, míg a Biblia írott, és mindkettő az isteni bölcsesség misztikus tükre."7 A festményeken megjelenített kertek pedig őriznek valamit, ami tükör és élő könyv egyszerre, áttetsző, de csak visszfényként megjeleníthető, felmutatva a vágyat az elképzelt harmónia iránt, mely a múlt perspektíváját a jelenével szövi át.

Könyvek

A festmények látványszintű, a zene absztrakt megjelenítése mellett az irodalom és a filozófia is szívesen és gyakran ír le különféle kerteket. Proust felejthetetlenül idézi fel azt a hangulatot, amelyet forró nyári napokon a kerti padlásszobában olvasva élt át: a fények, a lombok, a csenddel telített magány és a kert túlcsorduló élettelisége az olvasással együtt válik meg nem haladhatóvá, s ennek méltó párja a Bois de Boulogne festői megidézése, amely érzéki leírást ad arról, hogyan tette meg Odette Swann tekinteteket vonzó sétáját ebben a parkban:

,,. a Bois is íly bonyolult volt, változatos és zárt kis
világok gyűjtőhelye . a fák közt egy siető hölgy
sima szőrmében és szép állatszemmel,
mert a Bois a Nők Kertje; s mint az Aeneis Mirtusz-sorát itt a híres
Szépségek az akácsort látogatták;." 8

Számos más szöveghelyet is találhatunk - melyekből most csak néhány álljon itt idézetként - arra, hogy a kert egyszerre olyan konkrét és szimbolikus hely, amely az odatérő embert kimozdítja mindennapiságából, és emlékezteti arra, hogy több is, más is, mint amiként elgondolja magát - hogy valamiképpen a paradicsomi ember visszfénye is átsugárzik rajta; és az ember azért lép a kertbe, hogy érezhesse és érzékelhesse ezt a különbséget.

Szókratész Phaidrosszal sétál a városon kívülre, hogy ott olvassák és vitassák meg Lüsziasz beszédét, s ahol az egyébként várost kedvelő Szókratészt is elragadja a ligetek szépsége.

,,. Ez a platán is mily terebélyes és magas; . és
mivel most van virágjában, az egész környéket belengi jó illata.''9

Augustinust belső vívódásai viszik a kertbe, ahol meghallja a felszólítást a megvilágosító olvasásra: tolle, lege / tolle, lege.

,,Lakásunkhoz csöpp kert is tartozott . Ide
hajszolt hát szívem zűrzavara."10

Goethe Vonzások és választások című regényében a kertépítés és az olvasás ösvényei szervesen szövődnek össze a szereplők között egyre bonyolódó kapcsolatokkal.

,,Gondoskodtak róla, hogy az ősz éppen olyan
gyönyörű legyen, mint a tavasz. Mindenféle úgynevezett
nyári növényt, ami ősszel sem hagyja abba a
virágzást . ültettek el, s a csillagos ég párját
alkották meg a földön."11

Jorge Luis Borgesnál az elágazó ösvények kertje a labirintussal és a könyvvel lesz eggyé, egymást értelmezik, egymást teszik olvashatóvá.

,,senkinek se jutott eszébe, hogy a könyv
és a labirintus egy és ugyanaz.
A Tiszta Magány Pavilonja talán egy kusza kert közepén állt, ."12

A kertben olvasók ligetekben éneklő kabócákhoz13 hasonlíthatóak, akiknek rövid, de intenzív, egy lényegiséggel kitöltött élete utalást tesz arra az emberi vágyra, amely egyszerre kívánná a mindenséget, és amely lehetetlen számára; belépése a kert terébe megadja ennek érintését, illúzióját, időleges lehetőségét. Ezek a kertek látszólag csupán az esztétikai teret hangsúlyozzák, de valójában a szakrális térrel is érintkezésben vannak. Bár az esztétikai térnek is valódi létet kell tulajdonítanunk, hiszen ,,minden valódi ábrázolás egy, a világhoz való új viszony, melybe az ember belehelyezi magát, és semmiképpen sem csupán a világ passzív másolata", írja Cassirer14. A fentebb említett idézetek pedig sajátosan vetnek fel egy-egy lehetséges megformálási módot, amelyek a háromféle időaspektust sűrítik össze. Valódi élettereket jelenítenek meg, amelyek a szemlélésen alapulnak, s a ,,tiszta érzést és fantáziát" helyezik előtérbe azáltal, hogy a distanciát teremtenek az Én és az ábrázolás tárgya között. Az ábrázolt embert, a könyvet és környezetét, a kertet valós relációba helyezik, fenntartva az imaginárius terét is A kert és a könyv együttes jelenléte különösen előtérbe állítja ezt az aspektust: a környezetre egyszerre jellemző elfedés és felfedés valamint a könyv ismeretlenség felé ívelő momentuma a valódi képzet szembeállító vonását emeli ki: ,,.az esztétikai ábrázolás alapfunkciója révén a képzet tulajdonképpeni tartalmává vált. A valódi 'képzet' (Vorstellung) egyben mindig szembe-állítás (Gegenüber Stellung) is: az Énből indul ki, s ennek alkotó erőiből bontakozik ki; de a megalkotottban egyúttal saját létére, saját lényegére, és saját törvényére ismer - ezt az Énből kelti életre, hogy e törvénynek megfelelően létezzen, s ebben az objektív állandóságban szemlélje."15 Ez az Én-ből kibontakoztatott képzet hozza létre az átívelést a szakrálishoz, s így együttesen mutat az ember számára felkínált valódi lét felé.

Kertek

A ('valóságos') kert egyik archetípusa az, amit egy óperzsa eredetű szó alapján Paradicsomnak nevezünk; minden oldalról bekerített hely, amely a védettséget, a békességet, a rendezettséget a díszességgel egészíti ki. Az örök harmónia és nyugalom színhelye, szemben a külső káosszal, sötétséggel, vágy egy valaha feltételezett teljesség után.

És ültete az Úr Isten egy kertet az
Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté
az embert, a kit formált vala.16

A kert, a liget a park így a legkreatívabb mimetikus értelemben teremtés, imitatio Dei, egy hely kijelölése és otthonná alakítása. Olyan egészet sugárzó helynek a létrehozása, amely totálisan kitölti a teret: nem csupán az objektumok közti ürességet jelenti, hanem magát azt a teret, amelyet a tárgyak és élőlények elfoglalnak.

Elfoglalják ezt a teret, de nem birtokolhatják, mert ez a tér mindig több náluk. Élő tér, melynek sajátos törvényei vannak. Ezt utánozzák az iszlám, a francia illetve angol kertek. Mindegyik a saját, egyedi, egymást ellentétező módján, de az elképzelt Paradicsom megjelenítését tekintve célnak.

A másik archetípusnak nevezhetnénk a ,,talált kertek" imitációit, amelyet a japán és annak mintájára készített/készült kertek jelentenek. ,,A legkorábbi kerteket feltehetőleg nem tervezték, hanem 'felfedezték', vagyis valamilyen természeti szép-ségű hely - tisztás, kis tó, sziget, bevágás, völgy vagy akárcsak egy ősrégi fa - megejtő varázsa volt olyan erős, hogy azilumként, vagy szent helyként kezdték tisztelni. . a távol-keleti - kínai, koreai és japán - kertek . első sorban tájképi jellegűek, a természet egy-egy részének a képszerű vagy jelképes visszaadása volt a fő céljuk."17 Közös azonban minden kertben egyfajta látványnak a megteremtése - az esztétikai szemlélet -, a végtelenség, a teljesség utáni vágy beteljesítési igénynek kifejeződése - az etikai értelemadás, valamint egy intellektuális mozzanat feltűnése is: az olvasásé illetve a meditációé. Mert a kertbe lépő ember nem csak a szépség látványát és a megtisztulást várja, hanem aktívabbá és intenzívebbé vágyik tenni ottlétét.

A kertbe lépő ember maga mögött hagyja az épületek, tárgyak évszázadok során kifinomított, a szem megtévesztésén és az illúziókeltésen alapuló perspektíváját, és élő, állandóan változó, alig kiszámítható perspektívájú térbe kerül. Még akkor is így van ez, ha épületek mintájára tervezett kertekről és parkokról van szó, hiszen az élettelen tárgyak rögzített perspektíváját élő növények perspektívája váltja fel. A kertek, lévén a természetesség és a megalkotottság határán, a műalkotás és a 'szabad szépség' között, a keretek túllépésének és megtartásának, érzékiségnek és fegyelmezettségnek, szabadságnak és szabályoknak a jelenlétére emlékeztetnek.

A kertek megalkotásának és természetes terek és perspektívák létrehozásának két különböző módját idézzük fel:

Az egyik a francia barokk kert készítésének folymatába ad bepillantást:

,,XIV. Lajos idejében tervezte meg André Le Notre a versailles-i kerteket. Rajzai fönnmaradtak: hihetetlen mennyiségű vázlat és terv, melyeket mindaddig csinálnia kellett, míg a király jóváhagyását el nem nyert. . Egy széles, fákkal szegélyezett út egészen a látóhatárig enged szabad kilátást. A sugárút közepét egész szélességben nagy vízmedence tölti ki: Grand Bassin a szökőkutakkal az egyik legszebb helyen fekszik. . a nap minden este a medence végén nyugszik le, vörös és arany színűre festve a vizet. . A kertek mindkét oldalán hatalmas park terül el, tele szobrokkal, mitológiai ligetekkel, labirintusokkal, menagerie-kkel, valamint jeux d'eau-kkal, azaz vízesésekkel."18

A másik egy buddhista kert megalkotásának előzményeit idézi:

,,A buddhista tanok szerint egyszer egy milliomos fényűző templomot akart építtetni Buddhának, de nem talált hozzá megfelelő faanyagot. Akkor egy hercegi származású szerzetes azt mondta, hogy más dolog kincsekkel teli templomot emelni Buddhának, és más fákat szentelni neki, ám ez utóbbi épp oly méltó Buddhához. Így a milliomos végül a fákat választotta és egy csodálatos kertet építtetett."19

Burchhardt írja, hogy ,,[A] művészet lényegileg forma. Míg egy művészi alkotás gondolati témája és annak megformálása között nincs mindig szükségszerű kapcsolat, . addig a forma és a szellemi szemlélet között szoros összefüggés áll fenn."20

A két idézetben erőteljesen jelenik meg a két kert szellemi szemléletének különbsége. Míg az európai barokk kert létrehozásánál háttérbe kerül a szakrális mozzanat, az esztétikai pedig szigorúan szabályozottan előtérbe, s ezzel együtt a háttérben lényegében művészeten kívüli terület - az uralkodói hatalom akarata - a domináns, addig a buddhista kert megalkotásánál a szakrális mozzanat az elsődleges - a kert a templom 'mimézisze' -, az esztétikainak is szabadabb teret enged (a kert tervezettségében is a spontaneitást hangsúlyozza, miként az angol kertek). Az két kertalkotás 'eredményéről' azonban nehezen lehetne hierarchikus értékítéletet alkotni, ezért is tűnik lényegesebbnek a hasonlóságok leírása.

A kertnek, mint műalkotásnak az elkészítése és műalkotásként tekintése mindegyik kultúrának része (,,és nem létezik művészet, . mely teljes egészében a szellemin kívül állna."21), hiszen a reflexiót és az önreflexiót példázza, mely alapvetően emberi beállítottság. Az ember mint szubjektum az ön-reflexivitásban tudja elnyerni szabadságát, s így ez a reflexív szemlélet kapcsolatban áll az esztétikai tér által létrehozott és kiváltott élménnyel. Az élő kert által tudatosan megtervezett, de önkéntelenül is megvalósuló szakrális érintettség az intellektust és az emóciót is mozgásba hozza. Optikai megjelenítésében és megjelenésében összefonódik az empirikus, a logikai és a transzcendentális reflexióval is. Az empirikus reflexió a bennünk lévőhöz 'hajol vissza', s ezáltal lesz a pszichológiai tudás alapja; a logikai reflexió a gondolatokat tükrözi, a gondolatoknak a tárgyakhoz és az egymáshoz kapcsolódó viszonyát, s így az intellektuális tudás alapja; a transzcendentális reflexió az érvényesen igazolható megismerés lehetőségének a feltételeit biztosítja,22 s így az esztétikai térben a megismerés mozzanatát fokozza, legyen ez akár a fizikai, akár a metafizikai világra vonatkozó. Az idézett két kertet szembeszökő különbözősége ellenére ez az alapvetően emberi közösség köti össze.

Esztétikai tárgyként és/vagy szakrális helyként látni a kertet valójában különbözik egymástól; de nyilvánvaló, hogy ez a két szemléletmód átjárást tartalmaz egymás felé, hisz a szakrális hely tisztelete beemeli az esztétikait a teremtésbe, míg az esztétikai szemlélet nem képes csupán önmagánál maradni, hanem utat keres az intellektuson és az emocionálison keresztül a szakrális felé. Ennek az összefonódásnak legteljesebb mintája talán Monet vízirózsás kertje lehetne (mind 'valódi' és mint megfestett), amelyben a reflexió a természeti szépség, a megalkotott szépség és a művészeti szépség között teljes körként végtelenül.

1 I. Kant, Az ítélőerő kritikája. 237., Ictus, Budapest, 1996-97. Ford.: Papp Zoltán
2 A. Manguel, Az olvasás története. 222., 227. Park, Budapest, 2001. Ford.: Széky János
3 V.ö. A. Manguel, Az olvasás története i.m. 232.
4 V.ö. Levegőperspektíva. In.: Perspektíva, 28-29., Park, Budapest, 1993. Ford.: Bodnár Szilvia
5 A. Grün ír arról, hogy ,,Gyakorolni csak az olvasást, az imádságot és a meditációt lehet. . De a contemplációt már nem érhetjük el saját erőből. Ez teljes egészében ajándék." In.: Hallgatni arany A hallgatás igénye. 91-90. Bencés, Pannonhalma. Ford.: Horváth Ilona
6 M. Eliade, Képek és jelképek. 68. Európa, Budapest, 1997. Ford.: Kamocsay Ildikó
7 Kollár J., Polüphemosz szeme. In.: Vulgo, 2000. február
8 M. Proust, Az eltűnt idő nyomában, I. 487-488. Európa, Budapest, 1983. Ford.: Gyergyai Albert
9 Platón, Phaidrosz. 240 b, in.: Platón Összes Művei II. Európa, Budapest, 1984. Ford.: Kövendi Dénes
10 Aurelius Augustinus, Vallomások. 232., 240-241. Gondolat, Budapest, 1982. Ford.: Városi István
11 J. W. Goethe, Vonzások és válassztások. 155. Seneca, Budapest. Ford.: Vas István
12 J. L. Borges, Az elágazó ösvények kertje. In.: A halál és az iránytű. Elbeszélések. 90. Európa,
Budapest, 1998. Ford.: Boglár Lajos
13 Platón beszéli el a ligetekben egyfolytában éneklő kabócák történetét, akik a múzsák dalainak hallatán estek akkora elragadtatásba, hogy megfeledkeztek ételről-italról, s szinte észrevétlenül meghaltak. A múzsák ajándékaként lettek olyan madarakká, amelyek megszületésüktől halálukig táplálék nélkül folyamatosan énekelnek. Ebben a történetben mindaz benne van, ami a végtelenített időn keresztül közössé és egymást áthatóvá teszi a tereket és kultúrákat: a napfényes tér, amely a szabad és telített természetet jelenti, a művészet szent elragadtatása, mely lehet egészen az őrülettel határos mánia, és a természet mintáját követő kertben megjelenő ember metamorphozisainak lehetőségeivel együtt. In.: Phaidroosz, 259 b, c, i. m.
14 Cassirer, Mitikus, esztétikai és teoretikus tér. In.: Vulgo, 2002. február. 243. Ford.: Utasi Krisz-
tina. A szöveg bekezdésében is Cassirer terminusait követem.
15 Cassirer, i. m. 244.
16 Mózes I. könyve 2. Magyar Bibliatársulat, 1992. Ford.: Károli Gáspár
17 Érik Borja, A harmónia kertje A kert harmóniája. Zen kertek. 9-10. Gulliver Kiadó. A kiadás időpontja jelöletlen. Ford.: Sziklainé Lengyel Zsófia
18 A barokk. Corvina, Budapest, 1994. Ford.: Székács Vera
19 Szukutei. Ki által írt történetet. Idézi Érik Borja, i. m. 96.
20 T. Burckhardt, A szakrális művészet lényegéről a világvallások tükrében. Bevezetés. Articus,
Budapest, 2000. Ford.: Palkovics Tibor
21 T. Burckhardt, i. m. 6.
22 Vö. R. Gasche, Defining Reflection. 13-23. In.: Tain of the Mirror. Harvard U. P., Cambridge, Massachussets, 1986.