Baranovszky Edit
Megkopott gyöngyszemek

Az angyalok messze járnak, csömör

ajkukon, semmi a jó, minden a

rossz végére ennek senki nem érhet.

Kutat a sötét, bekúszik minden kis

résbe, elsiklik az összes vonat,

ami révbe érne. Vége?!Óh, nem,

támad a szél a sivatagi, kit erre,

kit arra vet, még remény sincs arra,

hogy összefújja valamennyiüket!-

vakablak, vak tükör,

vak ember, vakvágány,

bűzös város, a szemét

tetején a pestis táncol -

Terror-háza a "sikk "!, ki itt az

ártatlan ebben a nagy üzekedő

kócerájban. Csitt! ha sokat jár

a szád kihűl a gyomrod, éhed, szomjad

nem oltja ótvarokkal tele gondod!

a semmittevés semmit eredményez, az

állam pedig mindig "tiszta " munkát

végez!szólj, ha másképp gondolod, se

kinti, se benti állapot. Hol a kint?

hol a bent?

még hiszel az esti mesékben?ébredj!

hisz Csipkerózsika is felkelt. . .

A bukott "királyok " a vár tövében a

földön körben ülnek: HŐSTETTEIKRŐL

beszélnek - a magasságot benőtte a

borostyán, a gaz. "Ha korpa közé

keveredsz, fölfalnak a disznók!"

muslincák, patkányok dőzsölnek -

Dőlnek a fenyvesek, a bükkfák, a

galagonyák, az ősi biztonságot

letarolják, felváltják a paraziták!

lépj, ha tudsz,

kérj, ha kell,

üss, ha mersz!

térj, ha van hová,

várj, ha van mire,

egy új világ jöttére?!

RÉMES!

a palotákban kopott gyöngyszemek

gurulnak szerteszét, micsoda nonszensz,

micsoda fecsérlés!a díszes ablakokból

peregnek alá, le a földre, mint rothadt

magokat tapossák össze - egyet

felmarkolok, becsukom a tenyerembe, és

visszatérek örök zárójeles létembe -()

Szabadka, 2003. január 13.