Bori Imre
"Hogy éberen tartsuk magunkban az író megrögzött bíráló szellemét" (Déry Tibor)
Déry Tibor 1945 után (3.)

Feljegyzések

Nehéz számba venni mindazt, ami Déry Tiborral az 1945-öt követő években történt. Jól érzékelhető, hogy szinte kamaszos lelkesedéssel és a sokáig tétlenségre ítélt alkotó lázas kedvével veti bele magát a magyar közéletbe, így az irodalmi életbe és az irodalompolitikai csatározásokba is, hiszen vitapartnerei szinte egymás nyomába lépve állnak vele szemben - barátai és ideológiai ellenfelei egyaránt, beleértve Illyés Gyulát és Lukács Györgyöt is.

A Szép elmélet fonákja című, most is forgatott gyűjtemény első darabja 1945. május 7-én kelt, és az egy Demény Pált igazoló szöveg. Demény Pállal Déry 1936-ban a börtönben ismerkedett meg, 1944 tavaszán találkoztak ismét, az év őszén pedig Demény Pál rejti el az írót és édesanyját a Szálasi-puccsot követő mind veszélyesebbé váló napokban, utána pedig Demény Pál szerzett számukra a zsidóüldözések idején hamis iratokat, hogy egy úgynevezett keresztény házba költözhessenek. Frakciózó kommunista volt, aki azután 1956-ig börtönben sínylődött. Déry 1946-ban, miként Botka Ferenc informál, ott van szinte tüntetően Demény Pál bírósági tárgyalásán. Igazolásában írta: "Meggyőződésem, hogy az ügyért az életét kockáztatta, semmilyen személyi rizikótól sem riadt vissza."

Már ekkor a maga személye és munkája is fontossá válik, és a nyilvánosság reflektorfényébe kerül: 1945. november 15-én Lovászy Mártonnal folytatott beszélgetése jelenik meg, és a maga munkájáról addig nem, de azóta már közismert adatokat közöl az olvasókkal. Lovászy Márton a beszélgetés "rávezető" bekezdésében például elmondja, hogy "e sorok írója tanúja volt annak, hogy amikor az egyik kiadó Déry egyik kisebb munkáját 1941-ben ki akarta nyomtatni, Déry ez ellen a leghatározottabban tiltakozott, és kijelentette, hogy amíg ez az irányzat nem változik, egyetlen sort sem hajlandó a nyilvánosság számára leírni". Azután Dérynek a Felelők című "legnagyobb munkája készül a nyilvánosság elé..." - közli. A befejezetlen mondat őscíme ez, de akkor még Déry sem sejtette, hogy e regény megjelentetése sem lesz zökkenőmentes. Az is figyelemre érdemes adat, hogy az informátor szerint Déry A tanúk című drámájának bemutatójára készül a Nemzeti Színház. Végül az ősbemutatóra csak 1986 februárjában került sor Szolnokon, mert a tervezett időpontban a Kommunista Párt a bemutatót megakadályozta, mint ahogyan A befejezetlen mondat kiadását a Párt kiadója, a Szikra 1946-ban nem vállalta, és csak Lukács György hathatós támogatásával a "baloldali, de a párttól független Hungária" adta ki, mint ahogyan a Hungária volt Lukács György több könyvének a kiadója is.

Lovászy Mártonnak életéről nem volt hajlandó nyilatkozni: "Beszéljünk kizárólag arról, ami magához a műhöz tartozik - mondja Déry -, ami nem atelier-titok, hanem ami az olvasót felvilágosítja, hogy micsoda rendkívüli erőfeszítés és bátorság kell ahhoz, hogy az ember írjon." (A kiemelés az enyém. B. I.) Talán az írói munkája hiszekegyének első axiómaszerű állítása ez, amelynek fedezete Déry Tibor munkáiban van. De azt is megjegyezni érdemes, hogy polgári származásának tényéből kiindulva nemcsak azt közli, hogy "osztályából kihullott", hanem azt is, hogy "egy új közösséget találni pedig nehéz". S most következik legfontosabb állítása: "S így tulajdonképpen egy osztályon kívüli állapotban dolgozom egy osztályért: a munkásságért." E gondolat érlelődésének regénye is tehát A befejezetlen mondat.

Már túl van a Nyelvvédő Bizottság alapításán, az Alvilági játékok Háború című novellájának megírásán és Kassák Lajosnak, a hatvanévesnek, a köszöntőjén: "Tévelygései útmutatói lehetnének a művészi becsületnek, minden tévedése maga egy marék termékenység, konoksága a művészi alázatosságnak és alaposságnak szép összhangzata."

A következő hónapban (1947 áprilisának elején) Illyés Gyulával folytat párbeszédet a "magyar írók nagy kérdéseiről", Molnár Miklós segédletével. Kiindulási gondolatuk az a kérdés, hogy "mit ír, mit gondol az író, ha szabad?" Illyés Gyula többek között ezt mondta: "Mi most vagyunk iskolásai a szabadságnak. Most mérjük fel, most próbáljuk, mi a lehetőségünk, feladatunk. Most nevelődünk a szabadságba." Majd tovább: "A nagy kérdés ez, hogy ha folytatjuk bírálatunkat, ami az irodalom mindenkor leghálásabb munkája, nem ártunk-e ma még ott is, ahol segíteni szeretnénk. Ez minden mai író súlyos lelkiismereti kérdése."

Déry Tibornak nincsenek az Illyéshez hasonló aggályai. Érdemes válaszát megismerni, amelyben különben az írásunk címében kiemelt mondata is van: "A megoldás mégis az, hogy éberen tartsuk magunkban (nem pedig ébren, miként azt pontatlanul az első két írásunkban leírtuk!) az igazi író megrögzött bíráló szellemét: befelé is élnünk kell a szabadsággal. Úgy gondolom, hogy minden író csak egyénileg felelhet a maga érzékeny lelkiismerete szerint. A segítséget nem tagadhatja meg azoktól, akiknek a pártjára állt. Sem az együttes munka, sem a bírálat kérdésében."

A továbbiakban csípőssé válik a két író dialógusa, s már nincs szó szelíd eszmecseréről. "Ti, népi írók az elnyomás évei alatt megtanultatok két nyelven beszélni - mondja Déry. - Voltak köztetek olyanok, akiknek szavaiból mind a két tábor azt érthette, amit akart. Félek, hogy a kétnyelvűség tudományát ma sem felejtettétek el." Mire Illyés: "A múltban mégis csak mi népi írók adtunk hangot Magyarországon a szocializmusnak..." S van ebben a polémiában, mert a szócsata mind élesebbé vált, egy Déryt jellemző mondata: Déry "nem volt hajlandó mással, csak ágyúval lőni". Ez volt erénye és hibája is!