Bori Imre
Déry Tibor 1945 után (4.)

Feljegyzések

"Hogy éberen tartsuk magunkban az író megrögzött bíráló szellemét" (Déry Tibor)

Déry Tibornak életútját, irodalmi munkásságát, közéleti tevékenységét figyelve most az 1953-as esztendőnél lépünk nyomába, s kísérjük az eszmélés éveiben, majd a tettek napjaiban 1956 őszén, forgatva az 1945 és 1957 között keletkezett műveinek, beszédeinek, vitairatainak Botka Ferenc egybegyűjtötte kiadását. Három ízben is szóltunk már e kötet gazdag tartalmairól, most azok folytatásaként már nemcsak a kegyvesztettről, hanem a pártpolitikával ellenségesen szembekerülőről is beszélhetünk, mert Déry Tibor 1956-ban már az volt! Láttuk, háború utáni évei konfliktusokkal teliek voltak. Több vitája volt a hivatalos pártideológiával, mint bárkinek (ideértve Lukács Györgyöt is) azokban az években. De azt sem szabad felednünk, hogy ugyanezekben az években írta meg többek között a Niki című kisregényét, s olyan remekművű novelláját, mint a Vidám temetés és a Szerelem.
Pedig az 1953-as esztendő az ideológiai fegyverszünet jegyében kezdődött: Déry Tibor a magyar irodalom akkori vezető folyóiratának, a Csillagnak 1953. januári számában közreadta Ünnep címen Sztálint ünneplő versét. Botka Ferenc bevezetőjében keresi az okokat, a vers megírásának magyarázatát, azonban ő sem találja, hiszen nincs ott verse a Sztálint köszöntő 1949-es antológiában. Közben elismeri, hogy ebben a nagy lélegzetű versben az "eposzi invokációk régiségét a modern szabad vers dikciójába oldja" a költő. Mondanunk sem kell, nyilván idealizált embert ünnepel - nem a kegyetlent, a gyilkoltatót, hanem a szeretőt és a szeretetre méltót:

Férfit ünnepelünk
férfit, aki megépítette önmagát, hogy majdan egy világot építhessen bátorságból, vakmerőségből, erőből, szívósságból, gyorsaságból építette
az egyik kezét,
bölcsességből, higgadtságból, tapasztalatból és lassúságból a másikat,
szeretetből építette a szívét...

Amikor pedig Sztálin 1953. március 5-én meghal, Déry Tibor is kiveszi részét az elrendelt országos gyászból. Ő is nyilatkozik, s nyilatkozata, közli Botka Ferenc, "az egyik lap alján húzódik meg", de "hívő írás", "kitűnik szűkszavúságával és mértéktartásával". Amikor pedig 1953. július 4-én Nagy Imre miniszterelnök új kormányprogramot hirdet meg, Déry Tibor is megszabadul béklyóitól, s kilép Sztálin világra boruló árnyékából. "Nagyobb nyugalommal, higgadtabban nézem napjaink történelmét, s benne a magamét..." - írta az Írók egyetértéséről című cikkében közérzetváltozásáról. Az országos politikában zajló küzdelmek természetesen benne is nyomot hagynak, hiszen Rákosi Mátyás azon dolgozik, hogy visszaszerezze hatalmát, de ekkor már Déry Nagy Imre politikai nézeteihez közeledő reformer, elannyira, hogy nemcsak találkoztak egymással, hanem a találkozásokból barátság született. S ezt nem zavarta a Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, amikor megkezdődtek a leváltását eredményező támadások, Déry felébredt rokonszenvét nem ingatta meg, hogy Nagy Imre, miként Vásárhelyi Miklós írta, 'pártszerű ember maradt, és egész harcát, ideológiáját ezen a pártnyelven magyarázta'. A Magyar Írók Szövetségének pártszervezeti taggyűlésén már a Nagy Imre-beszéd szellemében szólalt fel. Ezt a felszólalást Botka Ferenc Déry-életrajza "egyik fontos dokumentumá"-nak mondja, hiszen sérelmét és vádjait sorolja fel a Rákosi-Révai József irodalompolitikáját kiszolgálók elleni támadásként:

"...Elvtársak! A dolgunk most íróknak egyenként és közösen az, hogy megvizsgáljuk a helyzetet. Azt hiszem, nagy higgadtságra van szükségünk a vizsgálatánál, s nagy türelemre és körültekintésre. Hogy ennek a vizsgálatnak eredményét, gondolatainkat és álláspontunkat kölcsönösen megértessük egymással, türelemre, jóindulattal és szeretettel párosult türelemre van szükség akkor, amikor álláspontunkról meggyőzni kívánjuk azokat, akik másképpen gondolkoznak..."

Jellemző tényként emeli ki például, hogy útirajzait fanyalogva közölték, illetve azok nem jelentek meg, most Király István azt nyilatkozta, hogy "ma már nem használna adminisztratív eszközöket, de nem szívesen közölné őket".
1954. október 23-án megírja Nyílt levél Nagy Imre elvtárshoz című cikkét, s nemcsak örömét fejezi ki, hogy egyet tud érteni a pártemberrel az irodalom és a művészetek társadalmi funkciójával kapcsolatos egyetértés felismerésével, hanem a maga felfogását fogalmazza meg: "Ez az elv nyilvánvalóan abból az egyszerű s már régen megfogalmazott felismerésből fakadt, hogy szocializmust csak eleven emberekkel tudunk felépíteni, ezeknek az osztálytársadalomban kialakult gyarlóságaival is számolva. Mit tesz ez a művészet, az irodalom nyelvén? Félreérthetetlenül csak azt, hogy ugyanolyan reálisan, tehát önáltatás nélkül ábrázoljuk az embert, gyarlóságaival együtt, mint ahogy azt a realista politikus teszi céljai érdekében. Ismétlem: az egész emberi természetet, tehát gyarlóságait is. Ha nem ezt tesszük, a politika sem kaphatja meg a művészettől azt a segítséget, melyre igénye van..."
Ami érdekessé teszi Déry gondolatait, az az, hogy a Nagy Imréhez írt nyílt levele után a régi rend hívei ismét támadásba lendülnek, s most Déry országjárása kapcsán Bölöni György és Vértes György intéz ellene támadást. Vértes György a "szociográfiai felméréséről" írt vitacikket, nevezve a szociográfiát a "demonstráló leleplezés eszközé"-nek. Déry a következőképpen replikázott 1954. december 11-én a Magyar Írók Szövetsége elnökségi ülésén: "Minthogy én most nem voltam itthon, nem tudom, hogy nekem mennyi részem van ebben a szociográfiai ügyben. Én a taggyűlésnek írt levelemben azt kértem, hogy fiatal íróink lássanak neki az ország újrafelmérésének. Ez nem téveszthető össze azzal, hogy már most az irodalom fő feladata a szociográfia legyen. Hallom, hogy Vértes megtámadott; ha ezt így értelmezte, akkor rosszul értelmezte. Én Darvassal egyetértésben ma is fontosnak tartom ezt a munkát, elsősorban a fiatal írók számára."
Ezzel a felszólalással nem ért véget Déry Tibor polémiája, hiszen ezután készül el az az írók fogalmazta Memorandum, amelynek első aláírója Déry Tibor lesz.