Bori Imre
Déry Tibor 1945 után (6.)

"Hogy éberen tartsuk magunkban az író megrögzött bíráló szellemét" (Déry Tibor)

Aki már regényt írt az 1932-es berlini munkásfelkelésről (Szemtől szembe, 1934) most (tehát 1956 őszén), a gondos írói feladatvállalás és ösztönző érdeklődés egyaránt arra késztette Déry Tibort, hogy naplófeljegyzéseket készítsen, (illetve amikor neki nem volt módja, akkor feleségére bízza e felaatot) az 1956-1957-es forradalmi eseményekről, feltételezhetően azért, hogy a felkelés regényéhez (mert ennek szándékára kell gyanakodnunk) autentikus élményeket és tényeket gyűjtsön. Ez az elgondolás felbukkan a Déry-irodalomban, erre hivatkozik Botka Ferenc is a naplóról adott bevezető leírásban, Újhelyi Szilárd visszaemlékezéseiben lelve meg hozzá a fogódzókat ehhez az elgondoláshoz, aki szerint Déry (igaz) már élete végén foglalkozott 1956 regénye megírásának a gondolatával, "tisztázni akarta emlékeit, mert komoly szándékában volt, hogy ezeket a dolgokat rendezze". Déry fontosnak tartotta e naplószerű feljegyzéseket: 1957. január 18-a után rejtegették, s oly jól, hogy a náluk tartott házkutatás során nem találták meg a kompromittáló feljegyzéseket. Ám hogy egy esetleges újabb házkutatás során fel ne fedezhessék, Déryék a naplószövegeket Réz Pálra bízták, aki tovább adta egy "minden politikai gyanú felett álló harmadik személynek", aki majd a börtönből szabadult írónak visszaszolgáltatja a megőrzött naplót. Déry halála után Aczél Györgyhöz, akkor már amolyan házibarátjához került a két naplófüzet, Aczél György pedig Gyurkó Lászlót bízta meg közzétételükkel. S valóban, az Új Tükör 1989. május 28. és június 16. közötti számaiban nyolc folytatásban meg is jelent, ám kiderült: Gyurkó László kezében sem az integrális szöveg volt. Végül a MTA Könyvtárában lelte meg biztonságos helyét az 1956-ról készült "egyébként is csekélyszámú - személyes feljegyzések" egyike (Botka Ferenc), ami Déry naplójának dokumentumértékét növeli: tükre mind a magánembernek, mind a politikus Déry Tibornak. Déry két, nem egyforma nagyságú füzete őrzi a kéziratokat a férj és feleség váltakozva írt feljegyzéseiként. Az egyik füzet az 1956. október 23-ától november 5-ig tartó időszak eseményeiről tudósít - ezt Déryné kezdte írni, azután váltakozva írtak a füzetbe, attól függően, ki volt éppen naplóközelben. A második füzet Déry Tibor naplója, amely 1956. december 1-jén kezdődik és 1957. január 18-ig tart. Az első füzet mintegy az események lázgörbéjét rajzolja az olvasó elé: szinte napról napra csökken a feljegyzések terjedelme, majd az írók leteszik a tollat, hiszen november második feléről nem készült feljegyzés. Többen mintegy beleírnak a szövegbe, kiegészítve Déryék tapasztalatait. E naplószövegek jelentőségét Botka Ferenc abban látja, hogy a "forradalmi események szociológiai és társdalomlélektani vizsgálatában, amelyre különösen a hírek, rémhírek és a pletykával határos 'információk' világ kínál lehetőséget."

A politikai közügyekben elfoglalt, otthon alig felbukkanó Déry helyett a feleség nyúlt a papír és ceruza után, és Déry csak később írta át, s ütötte rá a szövegre a maga egyéniségének és tapasztalatainak a bélyegét. Azért kell ezt feltételeznünk, mert az első feljegyzések "tisztázatnak hatnak", a feleség szövege pedig szinte párhuzamosan olvasható a Déryével. Botka Ferenc azt is érzékeli, hogy Déryné november 6-án befejezi a naplóírói segédmunkát, s a továbbiakban Déry Tibor kézírásával készültek a dokumentumértékű feljegyzések. Déry és társai úgy voltak október 23-án s az ezt követő pár napban, mint Stendhal hőse a világtörténelmet meghatározó csatatéren - nem érzkelik, hogy az események kellős közepén vannak. A napló szerint 23-án délelőtt az Írószövetségben kiosztják a feladatokat. Az írók hétpontos kiáltványát a Petőfi szobornál Dérynek kellene felolvasnia, Veres Péter pedig a beszédet tartanán, "senki sem gondolt forradalomra, vérre... - jegyzi a napló ötödik mondata. Kitetszik, hogy az események irama erősebb és gyorsabb, mint a fellázadt íróké: a Petőfi-szoborhoz taxin mennek, közben már szemben találják magukat az onnan távozó és a Bem szoborhoz mentelő tömeggel. Feljegyzi: a Kossuth-címeres zászlók láttán egy-egy ember sírni kezd, az egyik ház balkonján egy nagybajúszú ember éppen a sarló-kalapácsos jelvényt vágja ki a zászlóból. "Kezdetben még sok helyt megütközött arcok, félelem, de a hangulat egyre oldódik..." - írja. A Bem-szoborhoz is megkésve érkeznek. Elindulnak tehát a Parlamenthez az Árpád hídon és a Váci úton át. A Parlamentnél szervezetlenség. Déry tettre készen lép fel: "Elmegyek Nagy I/mré/ért. A A tér szélén vállukra emelnek az emberek, rövid beszédet mondok: ez a m(agyar) történelem egyik legnagyobb napja! Autókeresés. Beültetnek a Rádió egyik kocsijába, a sofőrülésen egy kis majom, azt hittem, játék, de él, megharapja az ujjamat. A sofőr nem kerül elő. Végre egy másik, vidékről jött bérautóval haza, mert kísérőim nem mernek egyenesen N(agy) I(mré)hez menni (csapda?), otthonról telefonálok neki, h(ogy) érte megyünk...N(agy) már megírta beszédét..." Déry véleményt mond Nagy Imre beszédéről, amit el akar mondani, szerinte nem azt mondja, amit kellene, vérszegény a mondanivalója, s felülkerekedik szövegében a pártfrazeológia, holott az emberek nem ilyen beszédet várnak. "Nagy Imre mindig egy lépéssel a nép mögött marad..." - írja. "Nem érzi magát felhatalmazottnak", ezért nem akar beszélni, tehát "megint elkésik, el lehetett volna kerülni a Rádiónál a vérfürdőt s mi mindent még!" Déryné változatában Nagy Imre a tetteket követelő írókat csillapítva mondja: "nem veszélyes a helyzet", "már megint rémeket látnak az írók". Déryné feljegyzései az autentikusabbak, a meggyőzőbbek és hitelesebbek. Elárulják azt is, hogy lassan a csalódottság lesz úrrá rajtuk. A Nagy Imre ellenes hangulat a következő napokban is fellelhatő a naplójegyzetekben, akárcsak annak rögzítése október 30-án, hogy a Széna téren "Szabó bácsi" 28-án nemcsak fegyverforgatásra tanította a fiatalokat, de Pestről hozott két teherautó prostituáltat a fiúknak, "hadd élvezzék az életet, úgyis kezdődik a harc". Az október 30-án készült feljegyzés több mikrorészletből épült fel, s többek között mutatja, hogy sajátos interregnum állt be: "Orosz már nem volt, karhatalom még nem." Azután a feljegyzésekben elszaporodnak mind a faktografikus eseményleírások, mind a legendáknak minősülő értesülések, amit maga Déry is érzékel. Valójában a látottak, hallottak, olvasottak fűzére lesz a napló (1956 decemberében Edvard Kardelj beszédének a szövegét hallotta az újvidéki rádióban?) Az utolsó bejegyzés 1957. január 18-án kelt, s a végszóban pedig az Írószövetség feloszlatásáról esik szó.