Zárszó

Az alábbi sorokat nem lehet megrendülés nélkül olvasni. Egy nagy, ősiséget sugalló kultúra alapigazságából valók, amelyet mai nyelven esztétikának neveznének, egykoron viszont A szépség szíve volt e tan neve. Sorozatom befejezéséül ettől korszerűbbet, hogy ne mondjam: aktuálisabbat, nem találtam.

b.z.

Káosz, szenny hullt e világra,

Súlyos a kabóca szárnya,

És könnyű az ezer mázsa,

A bronzharang sutba vágva.

S zeng a cserépfazék lárma,

Rang a rágalmazás ára,

S ki figyel a bölcs szavára?

Ji King, i.e. IV. század

... a testi formák előttit nevezzük jó módszernek (...) ezt szükséges fölemelni és elrendezni az égalatti népe számára, ezt nevezzük a tennivaló jó elvégzésének.

Ji King, i.e. IV. század

A művészet. az anyagi világban létezik, de egyszersmind a szellem világába emelkedik. (...)

A szellemnek alapjában véve nincs ismertetőjele, mégis ott lakozik a formákban, s hat valamennyi fajtára. Ha az igazság behatol egy dologba, árnyként visszatükröződik annak megnyilatkozásaiban. (...) Az alapelvet, mely veszendőbe ment a régi idők mélyén, a képzelet segítségével föllelhetjük még az utána következő ezer esztendőben is.

Cung Ping, V. század

Aki elveszíti a gyermeki lelkületet, az elveszíti az igaz lelkületet, az igaz lelkület elvesztése pedig egyértelmű az igaz ember elvesztésével. (...) Az égalatti tökéletes művészi szépsége eddig még minden esetben a gyermeki lélekből fakadt. (...)

A belső tartalomból fakad a szépség és az igazság teremti meg a ragyogást. (.) Ha a gyermeki lelkület változatlanul megmarad, akkor a filozófiai elvek és ismeretek akár el is maradhatnak, és soha senki nem lesz híján a művészi szépségnek.

Vej Hung, V. század