Amióta csak tudom magam - csodára várok és vágyok. Szenvedélyesen és kitartóan lesem a pillanatot, amikor ez a kőkemény valóságnak nevezett és hitt valami, így, ahogy van, kiugrik a bőréből és magára kapja az ezeregy lehetőség varázsköntösét. És amikor a gyermekkor meséi, valamint a felnőttkor versei végre visszanyerik az őket megillető helyet a világ mélységesen normális jelenségei között.
Pedig ez a valóság is, így ahogy van, minden rezdülésében csodálatos, mesés és költői. A kezem, amely a kanál után nyúl, vagy a lábam, amely éppen a következő lépést teszi meg, semmivel sem csodálatosabb, mondhatni: semmivel sem mágikusabb a gondolat erejénél, amely ugyanazt a kanalat, vagy doboz gyufát célszerűen felemeli... Folyamatosan bizonyos tudatállapotok, mágikus képességek és erők elérésének igézetében élünk, miközben minden mindenben mindenütt és örökké itt és most jelen van. A csoda átélésének pillanatában a bizonyosság és a szükségszerűség kegyetlen vasmarkába szorult világ felszabadul, és készenléti állapotba kerül. A csoda pillanata azt jelzi, hogy kezdhetjük elölről. Jele annak, hogy az acélos szerkezetek nem lesznek, nem lehetnek többé boldogságunk örökérvényű, öntörvényű urai. Hogy a hős királyfi fénykardjával felszabdalja a történések erőszakoskodó, lélekzsibbasztó porkoláblogikáját.
Egy napon, a pillanat egyszerűségében megpillantottam. Nem volt benne semmi különös, mégis tudtam: ez az a csoda, amire vártam. A világ legkülönösebb, legfurcsább, legmágikusabb, legegyszerűbb dolga volt. Egyszeri és megismételhetetlen, egyszerű és szürke és hétköznapi pillanat. Mindössze csak egy pillanat, noha ki tudja, meddig tartott. Megláttam Őt haldokló Marcim tekintetében, a világ zajába és lármájába merülő csendben. Ebben a csendben napozott meztelenül és magányosan a macskaszemű Csoda.
Amióta nem keresem, mintha gyakrabban lenne jelen. Megszelídült, kezesebb lett Ő, akiről most már tudom: én vagyok magam. A kéz, amely gyufa után nyúl, cigarettára gyújt, egészen közel került az ugyanezt megtenni képes gondolathoz. Olyannyira, hogy a látomás mélyén eggyé váltak. Ez az a pillanat, amikor ki kell mondanom: a világ azért mágikus, mert Egy. Ez a csoda lényege. Az Egység az én szívügyem, a pillanat egy nyíló rózsa előtt, amelyben felismerem magam.