Nagy Farkas Dudás Erika
Gyermeki viszonyban a tudással
Beszélgetőtárs: Sáfrány Attila

Még közeli ismerősei sincsenek teljesen tisztában vele, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik a kishegyesi Sáfrány Attila. Hittantanárnak gondolja az, aki tudja róla, hogy diplomát szerzett a szabadkai püspökség Teológiai - Katekétikai Intézetében. Jövendő teológusnak tekinti az, akinek egyetemistaként, a vallástudományi szak hallgatójaként mutatkozik be. Irodalomközeli emberek mint sajátos hangon megszólaló prózaírót ismerik, de közben költeményeivel is gyakran találkozhatunk. Publikációival nálunk is, és a határon túl is jelen van. A Táltos folyóiratot említve, annak alapító szerkesztőjeként, irányvonalát meghatározó egyéniségeként kerülhet szóba Sáfrány Attila neve. 1996 és 1999 között volt a folyóirat főszerkesztője, de annak szemléletváltása után már nem adta nevét ahhoz a Táltoshoz, ami már az elnevezésén kívül semmiben sem emlékeztet az általa szerkesztettre. A múlt történéseinek felemlegetése helyett most a jelen dolgairól faggattam.

Szerencsésnek mondhatod magadat, mivel lakhelyedhez viszonylag közel, bár a határ túloldalán, Szegeden nyílt vallástudomány szak. Létrejöttéről mit tudsz mondani?

Erről inkább az alapítókat kellene kérdezni, de úgy tudom, hogy nem ment minden zökkenőmentesen, meg kellett küzdeni az elfogadtatásáért. Mivel a vallástudomány egyike a legfiatalabb tudományágaknak, eddig még Magyarországon is csak Szegeden nyílt ilyen tanszék. Úttörőszerepe miatt kihívást jelent az előadóknak és a hallgatóknak is. Én a hallgatók második generációjához tartozom.

Pontosan mi jelent az, hogy "vallástudomány"?

A kérdés helyénvaló, mert gyakran szembesülök vele, hogy egyszerűen a teológiával veszik egy kalap alá. A vallástudomány azonban nem teológia. Felekezetileg nem elkötelezett. A vallástudomány egyszerűen a világi tudományok egyik ága.

Te miért iratkoztál ide ?

Mert ez az első lehetőségem, hogy intézményes formában is tanulhassam azt, amivel egész életemben foglalkozom. Tizenöt év önképzése előzte meg, de közben diplomát szereztem a szabadkai püspökség Teológiai-Katekétikai Intézetén is. Ami számomra a Vallástudományi Tanszéken legfontosabb érték, hogy itt felekezeti elkötelezettség nélkül foglalkozhatom vallási kérdésekkel. A felekezeti elkötelezettség hiánya természetesen nem jelenti az empátia hiányát is, mert empátia nélkül ezekkel a kérdésekkel nem érdemes foglalkozni.

Van-e társadalmi igény erre a szakra?

Ez még szakmai körökben is vitatéma. Azt, hogy mire van társadalmi igény a közízlés és a felülről irányított reklám és egyéb támogatás határozza meg, nem annak a valaminek a valós értéke. Érdekérvényesítésre van szükség a vallástudománynak elkötelezettek részéről.

Te hogyan vélekedsz erről?

Szerepét és jelentőségét abban látom, hogy valamiképp találkozik benne a modernitás korában szembekerült két terület: tárgya a vallás, módszertana pedig a tudománytól kölcsönzött módszertan. Így egyaránt adni tud mindkét területnek: segíthet abban, hogy a vallásos ember a modern feltételekhez igazítsa a hitét, ugyanakkor a tudománynak is segítségére lehet abban, hogy megértse az előző vallásos korszakok emberének a gondolkodását. Habár ezek csak részigazságok. A vallástudomány önmagában véve egy külön, autonóm területe a tudománynak.

Miben különbözik a természet- és a társadalomtudományoktól?

Abban a lényeges pontban különböznek, hogy a vallástudomány a tárgyilagosság módszerével az alanyit vizsgálja, ugyanis a vallásosság egy alanyi viszony. Ezért közelebb áll a társadalomtudományokhoz. Azok közül is talán a pszichológia hasonlít leginkább hozzá. Csakhogy a pszichológia az alanyiságban az egót, az átlagember világi énjét veszi szempontul, míg vallástudomány tárgya, a vallás, az istenivel, a világin túlmutatóval kapcsolattartó ént tartja szem előtt. Ott ahol a pszichológia elmozdul a világin túlmutató viszony vizsgálata felé, automatikusan vallási jellegűvé válik, mint Jungnál, vagy Frommnál. Ugyanez elmondható a filozófia alanyit vizsgáló részéről, az egzisztencialista filozófiáról is. Ahol az alany alatt a világin túlmutatóval, a numinózummal kapcsolattartó ént érti, ott az egzisztencialista filozófia szükségképpen vallási jellegű lesz (Kierkegaard, Jaspers, Bergyajev, Heidegger stb). A vallástudomány az a diszciplína, ami az alanyit tárgyilagos módszerrel próbálja föltárni a vallási tapasztalatok vizsgálata által. Erre hatalmas szüksége van a posztmodern kornak, amelynek beköszönte csak néhány évtizede vált tudatossá a számunkra. Ezért én úgy gondolom, hogy a vallástudomány az eljövendő korszak egyik legperspektivikusabb ágazata.

A posztmodern kort említed. Az életrajzodból kiragadott részletet idézek: "Most harminckét évesen úgy látom, hogy egyetlen központi gondolat köré épül minden tevékenységem, az elmúlt, a jelen és az eljövendő: lehet-e metafizika nélkül tartósságot remélni bármitől is? Tekintettel arra, hogy mai (poszt)modern világunk elit gondolatkonstruktuma sarokkövévé tette a metafizikatagadást. Én ennek ellenére, a feltétlenbe vetett feltétlen hitemmel is mélyen posztmodernek érzem magam, a szó szó szerinti értelmében. Modernitás utáni embernek szeretném tudni magamat, mert a legszebb álmom, amit soha semmi sem tudott kiverni a fejemből, a velem egyidős gyönyörű álom, a modernitás, vagyis az ész diktatúrája végéről szól. Ezekből egyenesen kell következnie, mint két premisszámól a konklúziónak, hogy véleményem szerint létezhet egy olyan posztmodern, tehát egy olyan modernitás-utáni, amely a metafizikait is magába foglalja. Sőt egyenesen arra épül." Van valami hozzáfűznivalód még ehhez a témához?

A posztmodern számomra nem divatfogalom, hanem társadalmi realitás. A posztmodern számomra pontosan azt jelenti, amit szó szerint kifejez: a modernitás végét, vagy a modernitás utáni korszakot. A modernitást az ész diktatúrája, egyeduralmi törekvése, kizárólagossága jellemezte. A posztmodern tehát az ész diktatúrájának a vége.

A saját hozzáállásod és a vallástudomány hol találkozik?

A vallások az embert érintő végső kérdéseket kutatják. Én is. A vallások adta válaszokat én mindig is szabadon, felekezeti elkötelezettség nélkül próbáltam megérteni, mint ahogy a vallástudomány módszertana is. Itt találkozik az én hozzáállásom a vallástudomány módszerével.

Jelenlegi terveid?

Tanulni szeretnék. A mai társadalmi normák szerint ennyi lehet, hogy kevésnek tűnik, de nekem ez a legfontosabb. Ehhez most Szeged nyújthat a legtöbbet. De a "sorsomat" oda is vittem magammal. Most is kétéltű életre vagyok kényszerítve a pénzhiány miatt. S amennyire a lehetőségek engedik a megtanultakat átadni is.

Tehát a pénzhiány is, és még mi nehezíti meg napjaidat?

Anyagi, de szellemi támogatás tekintetében sem érzékelem a közösségi értékelést, de ez biztosan nem fog eltántorítani célomtól. Azért mégsem vagyok teljesen egyedül, mert néhány itthoni ember jóindulattal, megértéssel van hozzám. Ez nagyon fontos dolog. Így jelenleg számomra a pénzhiány az egyetlen komoly gond, de ez sajnos elég nagy ahhoz, hogy mindent libegővé tegyen. Költségtérítéses hallgatóként - ami nem a fölvételi pontszámaim miatt vagyok, hanem azért, mert az illetékesek nem sorolták a vallástudományt a támogatottak listájára - mindent fizetnem kell, és önmagamon kívül másra nem támaszkodhatom.

Honnét teremted elő a megélhetésed költségeit, és a tandíjat?

Eddig úgy, hogy nappal az egyetemen voltam, éjszaka dolgoztam.

És mikor aludtál?

A kettő között, és persze a hétvégén igyekeztem bepótolni a lemaradást.

Meddig lehet így bírni?

Nem tudom. Majd megtudom. Én vagyok a kísérlet saját magamnak. De őszintén remélem, hogy az anyagi körülményeim még jobbra fordulhatnak.

Még kéziratban lévő, vegyes műfajú, kiadásra váró könyvedben a szépíró és a gondolkodó egyszerre tűnik elénk.

Az írói attitűdömet egyetlen központi gondolat határozza meg: az én misztériuma, az én szemlélése, ami szükségképpen egy kettészakadt állapotot teremt, hiszen az én szemléli az ént. A tárgy és az alany így egybeesik, ez adja a feszültségét ennek az írásmódnak. Ez a feszültség egészen másként vetül le a prózában, mint a versekben, a különböző élethelyzetek tükrében.

Mostanában jut-e időd írásra?

Az egyetem és a munka mellett nagyon kevés időm marad rá. Gyülemlik az elkezdett, de be nem fejezett írás. Azért nem panaszkodom. Szükség van a változásra, az új környezet nyújtotta benyomásokra. Ennek jótékony hatását már érzékelem az újabb szövegeimen. Sok új, de sokkal több, már jól ismert dologgal találkoztam eddig: az ismétlés a tudás anyja, s ha így van, akkor az új ismeret a szülőatyja. Most mind a kettővel jó gyermeki viszonyban vagyok.

Ebben a hasonlatban a gyermek a tanuló embert jelenti?

Igen. Sokszor úgy érzem magam, mint egy gyerek, pedig már nem vagyok abban a korban. Nyilván azért van ez az érzet, mert próbálok minél teljesebben megnyílni a sors irányíthatatlan döntései és a tudásszerzés előtt. Más választásom nincs is.

Úgy beszélsz, mint aki mindent a tanulásra tett fel.

A tanulás lehetősége mindig új világra nyit. Az ember látja hiányosságait, behozandó lemaradását az egyes területeken. De lehet, hogy van, amit már sohasem hozhat be, mert elszállt fölötte az idő. Azt viszont nyugodt lélekkel mondhatom, hogy amivel itt találkoztam csak megerősített abban, hogy jó úton jártam eddig. Sokat jelent rokon gondolkodásúakkal találkozni. Lelket pihentető oázis. Egy másik, mélyebb értelemben, az ember világi létének egyetlen oka lehet: az önmegismerő tanulás.

Írással kapcsolatos terveid?

Összeállítani egy esszékötetet. Ezek az esszék különböző területeket járnának be: az individuáció, az én kiszakadása, az alanyi és a tárgyi elválása, az ész diktatúrája, a saját krisztus-képem, történelemszemléletem, irodalomfelfogásom stb. A befejezetlen, lehet hogy befejezhetetlen írásaim kaleidoszkópja lenne ez a kötet, melynek egyetlen összekötő kapcsa az a másként-gondolkodás volna, amelynek a kikristályosításán már tizenöt éve dolgozom. Ez a kapocs azonban egy vaskapocs. Az életem formálta azzá, ezért hiteles.

Úgy látom, hogy az ismertetett nehézségek ellenére én mégis egy boldog embert faggatok. Jól látom?

Igen, jól.