Fekete J. József
Egy újabb Szentkuthy-legendáról

Töprengések

Sejtelmesen szép, de sajnálatosan kérészéletű kis legendát hozott össze a sors és a baráti beszélgetés a nyári, veránkai írótáborban: legendát, amit ha szerencsétlenebbül tálalnak a továbbéltetői, még irodalomtörténeti botrányt is okozhatott volna, vagy legalábbis a filológusok seregének adott volna alkalmat hosszú elmélkedésre.

A történetben tulajdonképpen két irodalmi tábor eseményei folytak egybe. A nyáron a még életvidám Gion Nándor korelnök vezénylete alatt ültük hosszú éjszakáink egyikét az egykori Kabdebó-szigeten, Veránkán, jófajta bajai vörösborok és tolakodó rovarok mellett: Pécsi Györgyi irodalomtörténész-szerkesztő, Tóth Erzsébet költő, Dobozi Eszter költő, Alföldi Jenő irodalomtörténész, Szabó Palócz Attila író-szerkesztő, Gálfalvi György író-szerkesztő, Füzi László irodalomtörténész-szerkesztő, Pintér Lajos költő, Buda Ferenc költő és jómagam. Szinte minden este napirendre került Szentkuthy, vagy mint legenda, vagy mint hús-vér ember, vagy mint a vizsgálandó művek szerzője. Viszonylag frissen jelentek meg a Szentkuthy-tanítványok visszaemlékezéseit tartalmazó Égő katedra és a tizennyolc éves korában írt regényének, a Barokk Róbertnek a csonkítatlan kiadása, alig valamivel korábban a korai naplófeljegyzéseit tartalmazó Fájdalmak és titkok játéka. Téma volt elegendő, a Barokk Róbert kapcsán elmondtam egy eszmefuttatást, amit egy évvel korábban Pastyik Lászlóval ötlöttünk ki a topolyai versíró és -illusztráló tábor előadásainak szünetében a gunarasi iskola igazgatói irodájában. A Szentkuthy-monográfia megírására készülődve azt fejtegettem László barátomnak, hogy gyanús nekem az egymást követően előkerülő, kéziratban maradt Szentkuthy-művek sora, ugyanis van közöttük egy, a Barokk Róbert, ami a tizennyolc éves Pfisterer (a későbbi Szentkuthy) Miklós élet- és üdvösségtervét fogalmazza meg, de olyan részletekbe menő pontossággal, mintha nem a tizennyolc éves szerző írta volna, hanem a nyolcvan esztendős, aki nem előre, hanem visszatekint az életére, minden későbbi szokását, tépelődését, műveit már maga mögött tudná. Mivel a Holmi akkortájban hozott egy novellát Tompa Máriától, az író egykori munkatársától, hagyatékának őrzőjétől, amelynek álomjelenete egyenesen szentkuthys volt, megkockáztattam azt a tréfát, hogy Szentkuthy legjobb ismerőjeként talán Tompa Mária írja a posztumusz regényeket. Pastyik László vérbeli irodalomtörténészként lelkesedett az ötletért és arra biztatott, írjam meg e dilemmám a monográfiában. Időközben persze utánanéztem, a posztumusz megjelenő Szentkuthy-művek szerzője természetesen maga Szentkuthy, bármennyire különösnek tűnik, hogy nem azt írta le, ahogyan élt, hanem úgy élt, ahogy serdülőkorában programszerűen előírta magának. A monográfia kéziratában már ki se tértem erre a feltevésre, de a veránkai esték egyikén elmeséltem.

Azután Tóth Erzsébet a Magyar Nemzet 2002. július 20-i számában A Szentkuthy-katedra című írásában megírta a történetet: "A veránkai írótáborban szóba került Szentkuthy Miklós első (?), tizennyolc éves korában írott, s most a Magvető által újra kiadott regénye, a Barokk Róbert. Mivel Szentkuthy-ügyben csupán rajongó kezdőnek mondhatom magam, okosan hallgattam, mit mond a szakértő? Nos, meglepetésemre kimondta azt, amire én csak gondolni mertem: fölvetődött benne, hogy Tompa Mária keze lehet a dologban, ugyanis hihetetlen, hogy ez az első regény ennyire esszenciálisan tartalmazza a későbbi Szentkuthyt, bámulatos, hogy a máig megemésztetlen s feldolgozatlan mű, alkotás-Himalája, mű-elképzelés így készen lett volna már a kamaszelmében. Jócskán belefér ez a tréfa a Szentkuthy-legendába - rejtélybe, varázslatos befejezhetetlenségbe -, mondtuk a magunkét az éjszakában, s a veránkai szúnyogok jó nagyokat csíptek belénk helyeslésül."

Tóth Erzsébet bevezetőjéből kitűnik, nem a legendakeltés szándéka indította útjára a mesét, hanem az egész Szentkuthy-jelenségbe jól beleférő tréfa. Vathy Zsuzsa azonban komolyan vette az éjszakai eszmefuttatások kalandos kanyargót. Joggal, hiszen 1991-ben a Kortárs prózarovatának szerkesztőjeként másolatban olvasta a Barokk Róbert kéziratát, és így tudta, nem Tompa Mária a szerző: "A kétszáz oldalt magammal vittem Szigligetre - írta a Magyar Nemzet Magazinjában 2002. augusztus 3-án - , ott olvastam el. Amikor a végére értem, tudtam - szerencsém volt. A kézirat olvasása - kelt 1927-ben - a legkisebb mértékben sem okozott gondot, Szentkuthy írása nemcsak hatvanéves, hanem tizennyolc éves korában is olvasható, szép, kalligrafikus betűkből áll, sőt ez a korai még az eminens tanuló igyekezetét is magán viselte. [...] Őszintén sajnálom, hogy útjába kell állnom egy kibontakozó legendának, de ha nehéz is elhinni, hogy Szentkuthy a naplóregényt 1927-ben, tizenkilenc éves korában írta - így van. Aki nem hiszi, nézze meg az eredeti kéziratot a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában."

Hát ennyit a legendák rövid röptéről - a tárgyilagosság a földre rántja a játékot és a képzeletet egyaránt. S remélem, Tompa Máriát nem sértette meg, hogy egy baráti társaságban Szentkuthy egyik legjobb regényének szerzőjeként tisztelegtek előtte egy rövid ideig.