Fekete J. József
Akikért nem szólt a harang

Vajdasági magyar frontharcosok vallomásai

Akikért nem szólt a harang - ezzel a címmel jelent meg az elmúlt évben Törköly István újságíró könyve, amelyben a vajdasági magyar frontharcosok vallomásaiból ad közre egy füzérnyit. A szerző feltett szándéka, hogy igazolja annak a 10-15.000 vajdasági magyar önkéntesnek és mozgósítottnak a választását, hogy részt vegyenek a fasizmus elleni fölszabadító háború utolsó mintegy öt és fél hónapjában, hogy ezernél is több halottat hagyjanak a csatatereken, annak árnyékában is, hogy mire az önkéntesek utolja kijutott a frontra, Vajdaság-szerte mintegy 20.000 magyar embert bírósági tárgyalás nélkül háborús bűnösnek nyilvánítottak és kivégeztek. Megesett, épp itt a közelben, Szivácon, hogy amíg a fiú a Petőfi brigádban harcolva halt hősi halált, apját odahaza falhoz állították.

A szerző érvelése ésszerű: ki tudja, mi lett volna ezeknek az önkéntes frontharcosoknak a sorsa, ha odahaza maradnak, illetve mi lett volna a vajdasági magyarság sorsa, ha a háború végén nem tanúsít lojalitást a népfelszabadító mozgalommal? Nem tudhatjuk. Ellenben az egyéni sorsok beszédesen vallanak a Petőfi brigádban vagy más alakulatokban történtekről. Illetve azok sorsáról is, akik nem vállalták az önkéntességet.

Az egyik adatközlő elmondása szerint: "Szlavóniában találkoztunk egy nagyobb bácskai magyar munkaszolgálatos alakulattal - több százan lehettek -, akiket partizánok kísértek a frontra. Ők nem akartak önkéntesek lenni. Egyenesen a tűzvonalba kísérték őket, s egynek sem volt fegyvere." Egy másik helyen a szerző a zombori tüzérségi laktanyában történt csoportos, nyilvános kivégzésről ad részletes beszámolót, amikor hat magyar fiatalt azért lőttek agyon, mert szökni próbáltak az "önkéntesség elől". (Az esemény évtizedeken át ható, eleven, nyomasztó emlékére utal, hogy ezt a történetet friss történésként mesélték az 1991/92-ben mozgósított vajdasági fiatalok. FJJ megjegyzése)

Törköly István ezzel a könyvével árnyalni igyekszik a Petőfi brigádról kialakított képet: nem hallgatja el, hogy már a bolmáni csata magyar résztvevői előtt is világos volt, hogy politikai célból küldték a rosszul fegyverzett, rosszul öltözött, rosszul táplált, kiképzetlen parasztokat, munkásokat, diákokat a tűzvonalba, mert a felsőbb vezetés számára fontos volt, hogy minél többen essenek el az ügy érdekében. Nem titkolja, hogy az önkénteseket se a lelkesedés hevülete vezette mindig a sorozóbizottság elé, hanem a fenyegetettség, a kényszer, a kilátástalanság; nem titkolja, hogy a harcok és megpróbáltatások elemi változásokat okoztak az emberekben, akik ugyanolyan bestialitással viszonozták az ellenség brutalitását, ahogyan az bánt a sebesültekkel és foglyul ejtettekkel - maga Kis Ferenc kapitány, a Petőfi Sándor zászlóalj parancsnoka is agyonlőtt két fegyvertelen foglyot -, sőt annak a feltételezésnek is hangot ad, hogy a szigorú, kemény parancsnokot nem német orvlövész golyója terítette le, hanem saját harcosainak egyike elégelte meg a rá nehezedő parancsnoki nyomást.

A könyv a volt zentai brigádtagok vallomásait adja közre. A brigád szinte minden tagja megfordult a zombori kiképzőközpontban, útban a kiskőszegi, a bolmáni csata és az ütközetek színhelyei felé.

A könyv beszámol arról, hogy Zomborban is alakult egy Petőfi brigád, amely Magyar Önkéntes Vörös Petőfi brigád néven vonult be a történelembe, a zombori Börszt Henrik tüzér százados irányításával, akinek életútjával részletesen foglalkozik a könyv. A levéltári adatokból az derül ki, hogy a városból és környékéről mintegy 150 magyar önkéntes jelentkezett, de a 12. Vajdasági brigád kötelékében a zombori helyi parancsnoksághoz tartozó 6. Petőfi zászlóaljban megközelítőleg 7.000 magyar önkéntest képeztek ki Börszt Henrik parancsnoksága alatt, bár egy másik adat arra utal, hogy a zombori kiképzőközpont közvetítésével vagy 14.000 magyar férfi és nő került a különböző katonai egységekbe. Itt kerül említésre a csonoplyai Takács András, a vörös brigád egyik parancsnoka is. A Petőfi brigád a horvátországi magyar zászlóaljjal mintegy 1.200 főt számlált, vagyis a vajdasági magyarok zöme más alakulatokba beosztva harcolt. Sokuk elestének helyét se ismerhetik a hozzátartozók. Egy zombori vonatkozásra azonban itt is fény derül: egy Káposzta nevű zombori zeneszerszám-készítőt Koprivicánál szelt ketté egy géppuskasorozat.

Személyes történetek sorozata a szabadkai Életjel kiadásában megjelent, Akikért nem szólt a harang című kötet, amelyben Törköly István a Petőfi brigádról kialakított hivatalos képet adatokkal, emlékezésekkel, dokumentumokkal igyekszik árnyalni, úgymond, emberközelbe hozni az embertelenség áldozatainak és túlélőinek sorsát. Egy fontos mű a nemzeti önismeretet segítő kiadványok sorából.