Gobby Fehér Gyula
Aki rólunk álmodott

Gion Nándor a jugoszláv magyar irodalom legolvasottabb írója.

Nagyon nehéz ezt az állítást bizonyítani, mert nálunk ilyenfajta olvasottsági vizsgálatok nem készülnek, sok értelmük se lenne, hiszen a legértékesebb könyveink is csak ezer példányban készülnek mostanában, s akik kapcsolatban vannak a kiadóval, tudják, milyen nehéz ezer példányt eladni. Viszont, mi, akik gyakran megfordulunk Vajdaság falvaiban és városaiban tudjuk, kiket ismernek az irók közül az olvasók, kiknek a könyveit olvasták rongyossá a könyvtárlátogatók.

Gion könyveit megjelenésük óta olvassák.

Érdemes elgondolkodni rajta, miért szeretik.

Kétségtelen Gion írói rangja, kétségtelen írói tudása. De van valami ezen felül, ami ebben a keveset olvasó, könyvel nem törődő világban magához vonza az olvasót: Gion rólunk álmodott.

Amit a kritika a szülőföldhöz való kötődésnek nevezett, azt az olvasók azonnal felismerték, elfogadták, sőt keresték.

Gion képes volt a cseppben megjeleníteni a tengert. A jugoszláviai magyarság jellegzetes körülményei, alakjai, élete ragyogott föl művészetében.

Olvasottságához persze hozzájárult, hogy igaz elbeszélőként történetekben gondolkodott. Hozzájárult megírt alakjainak határozott megjelenítése. Hozzájárult a megírt szituációk drámaisága. De azt hiszem, a döntő tényező az volt, hogy rólunk álmodott, rólunk írt. Ezért szeretik az olvasók.

Képes volt megfogalmazni azt a világot, amelyet a jugoszláviai magyarság napról napra megél. Képes volt megírni azt a látszólagos eseménytelenséget, a megszokottnak tűnő epizódok ismétlődését, amely mögött valóságos drámák zajlanak. Képes volt megírni életünk tragédiáját, úgy, hogy az egyszerű és rideg tények közlése után egyszer csak költészetté váljon a szöveg.

Ezért keresték a könyveit, ezért keresik most is.

Ahányszor arról beszélgetünk, hogy milyen a magyar könyv helyzete ma Vajdaságban, ahol a könyvkiadás egyre lehetetlenebb körülmények között folyik, ahol a könyvtáraknak egyre kevesebb pénze van új könyvek vásárlására, ahol olvasóink száma is egyre csökken, ahol behozatali magyar könyvet egy évtizede nem lehet kapni, ahol szétverték a terjesztőhálózatot, nekem mindig Gion Postarablók című gyermekregényének lapokra széthulló példánya jut eszembe, amit egy bánáti tanítónő mutatott k tségbeesve. Hol lehet még egy példányt szerezni belőle? - kérdezte többször is. Legalább még egy kellene, hogy még két vagy három évig kitartson - mondta. S azt nem fűzte hozzá, de én tudtam kimondott szavak nélkül is, hogy arra gondol, három év után már nyugdíjba megy, többé nem fogja szelotejppel ragaszgatni a ronggyá olvasott könyveket. Meg arra gondol, három év után talán már nem is lesz magyar osztályba iratkozó tanulója az iskolának. Meg arra gondol, a könyvtárnak sem lesz többé magyar tanítónő a gondnoka. S hangtalanul együtt zokogtam vele, miután megigértem, hogy az én példányomat, amelyben Gion szálkás betűkkel beleírta az ajánlást, postafordultával megküldöm neki.

Az a lapokra esett könyv jelkép.

Én is Gion ifjúsági regényeit szerettem legjobban. Azokban vetette le önmagára erőltetett szigorát, ridegségét és objektivitását leginkább. Az ifjúsági regényekben jobban jelen van, őszintébb, mint többi művében. Ezért ütött még erősebben szíven az összevissza ragasztott kötet látványa.

Nemcsak egy Gion-kötet volt az, hanem a vajdasági magyar irodalom.

Ami végre eljutott az ovlasókhoz. De csupán egy példányban. Ha olvasni akarják, úgy kell őrizni, mint a kifújt húsvéti tojásnak a héját, egy rossz mozdulattól is hiányossá vállik. Ami végre örömet okoz azoknak, akik kézbe veszik, de kérdés, hogy eljut-e még másokhoz is. Amiről kérdezni lehet, hogy hol lehet több példányt szerezni belőle, de a választ senki sem adja meg.

Szerencsére Gion könyvei eljutottak a magyar olvasóhoz. Majd megvívják harcukat az ottani könyvpiacon, ahogy az minden szövegnek elrendeltetett. Féltem őket, de bízom bennük.

Mondom, Gion a legolvasottabb írónk.

Nem búcsúzom tőle, mert húsz könyve velünk marad.