Gobby Fehér Gyula
Az élet nedvei

Tavaly ősszel megállított az utcán Deák Ferenc, régi jó barátom és írótársam, megölelt, és szemrehányóan rám szólt, hogy már régen nem látott nevetni. El kellett gondolkodnom rajta, igaza van-e. Valóban, nagyon régen nem nevettem olyan igazit, harsányat, földrengetőt. Barátaim óvatos meghatározása szerint olyan őszintén tudtam nevetni, hogy a nyerítő lovak is irigyek lehettek rám. No, de kinek volt kedve nevetni és nyeríteni kedve tavaly? Csak a lovaknak. Talán. Sokszor nekik sem, mert bár egyre többen poroszkálnak a város utcáin, a szemétgyűjtő kocsikat, a menekültek szekereit, a burgonya és káposztaárusok pótkocsijait egyre több ló húzza, nyerítést mostanában egyáltalán nem hallottam. Inkább azt mondhatnám, csöndben tűrik a sorsukat, semmi kedvük nyeríteni. Talán erejük sincs hozzá. Nem hiszem, hogy a humorérzékük hiányzana.

A humor az ember életében is fontos tényező. A régi orvosi felfogás szerint a humor a szervezet nedveit jelentette. Azokat, amelyektől az ember testi és lelki épsége, jóléte függött. Ezt a latin eredetű szót mi egészen más értelemben használjuk. Mostani szóhasználatunkban a humor a kedélyességet, a tréfára való hajlamot, magát a viccet, a nevetést jelenti. S erre egy egészséges embernek ugyanúgy szüksége van, mint a testnek a nedveire, mint az izmoknak az erőre, mint a gyomornak az élelemre. A humor a mai közfelfogás szerint az élet bajait, gondjait, ellentmondásait, a gyors egymásutánban adódó helyzeteket megértő, azokat derűben feloldó szemlélet. A nevetésen kívül rengeteg kifejezés vonatkozik rá: a vidámság, a jókedv, az öröm, a kedélyesség, a kacaj, a hahota, a durvább röhej, a hangtalan mosoly, a nőies kacarászás, a kissé gúnyos vihogás, a derülés, az ironikus heherészés, a gyermekes kuncogás, a lányokra alkalmazott viháncolás, az igazán irodalmian hangzó vidor, a vigasság, a mulatság, a komédia, a tréfa, ennek változata a móka, a népies figura, a vicc, a hecc, a bohóság, a latinos gaudium. A nyelvészek folytathatnák a sort, mert a humor eredményei a halvány mosolytól a már emlegetett harsány nyerítésig terjednek, és minden árnyalatra, minden változatra található sajátos kifejezés a magyar nyelvben.

Nos, igaza volt Deák Ferencnek, ebben az országban nemcsak én, hanem mások is egyre kevesebbet nevettek. Még ha viccet is csináltak valamiből, az csupán kesernyés vagy ironikus mosolyt eredményezett. A színházak egyre több vígjátékot játszottak, és egyre kevesebben nevettek a nézőtéren. A humor magától összeszáradt és egyre picibb lett, mint néhány évvel ezelőtt a belgrádi Ošišani Jež című tréfás hetilap, amely a pénzhiány miatt a végén egy kis röpcédula formájában jelent meg, és hogy még viccesebb legyen az eset, ingyen osztogatták, mert emlékezzünk rá, a pénz értéke olyan villámgyorsan csökkent, hogy mire a rikkancs eladta a lapot, addigra a szerkesztőség arra fizetett volna rá, ha kéri a postától az eladott példányok árát. Többe került az űrlapok kitöltése, mint a beszedett összeg. Becsületükre legyen mondva, a humoristák tömege tovább végezte a dolgát, írta az aforizmákat, tréfákat, jeleneteket, vígjátékokat, még akkor is, ha a társadalmi kereslet esetleg megcsappant irántuk. Témájuk viszont egyre több akadt. A szociológusok szerint a humor célja az, hogy csökkentse a társadalomban jelentkező feszültségeket. Vagy ahogy mások fogalmaznak: lelki egyensúlyt hozzon létre az élet komoly és komolytalan mozzanatai között, tehát egyrészt a bajok és gondok, másrészt a vidámság és kacaj között. Ha ez igaz, márpedig miért kételkednénk megfontolt társadalomtudósok szavában, akkor a humor fokozza a társadalomban folyó kommunikáció hatékonyságát. Helyére teszi a dolgokat, fogalmakat, jelenségeket, igaz mércéket kényszerít a patetikára, fellengzősségre, túlzásokra hajlamos emberekre. Lehetővé teszi, hogy az emberek felismerjék saját gyöngeségeiket, meg persze a társadalom és annak vezetői gyöngeségeit, hibáit, torzulásait is. Lehetővé teszi, hogy az emberek rádöbbenjenek, mi az igaz és mi a túlzás a hozzájuk intézett beszédekben, közleményekben, nyilatkozatokban. Lehetővé teszi, hogy könnyebben felismerjék, mi az érdekük, mikor kívánják becsapni őket a hivatalos intézkedések, rendeletek, törvények, amelyek mindennapi életüket döntően befolyásolják.

Hiszek benne, hogy a humor olyan eszköz, amely Isten és ember előtt egyenlővé tesz bennünket, megszünteti a társadalmi különbségeket, ami lehetővé teszi, hogy a különféle kifogásokkal kitaszított emberek és az előítéletektől sújtott csoportok egyszerre egyenlő félként állhassanak a társadalom más tagjai mellé. Tehát nemcsak a szórakoztatás és a puszta időtöltés a humor feladata. Emlékezzenek rá, mikor az új nyugdíjtörvényről vitáztak a parlamentben, egy belgrádi nyugdíjas igazi Swifti humorral arra kérte az illetékeseket, hogy függesszék fel két évre a nyugdíjak kifizetését. Azt állította, hogy akkor megszűnik a nyugdíjalap minden gondja, baja. Két év alatt a gyöngébbek és betegek elpusztulnak, s akkor a megmaradtak havi járandóságát azonnal a duplájára lehet emelni, talán abból végre emberi módon meg lehet élni. A keserűség is válthat ki igazi humort. Sajnos kevesen értékelik a szatíra e fajtáját. Nem hiszem, hogy a nyugdíjasok többsége nevetett sorstársa említett levelén. Hasonlóképpen kevesen nevettünk az elmúlt évek más, különben távolról szemlélve igazán nevetséges eseményein is.

Freud egyik nagy hatást kiváltó fölfedezése volt, hogy a nevetés feloldja az emberben felgyülemlett feszültséget. Elsöpri a gátakat, áttöri a valós helyzet feletti aggodalmakat. Bergson világszerte ismert könyvet írt a nevetés hasznosságáról. Ajánlom is, akinek van ideje, olvassa el, sokat tanulhat belőle. Ha nem viselkedik úgy, mint a nevezetes Lord Gladstone, akinek semmiféle humorérzéket nem adott a sors. Egyszer hazament a templomból, és a felesége, aki betegsége miatt ágyban maradt, megkérdezte, miről prédikált a pap. A lord azt felelte: "A bűnről." A feleségét izgatta a dolog, tovább kíváncsiskodott: "És mit mondott a pap a bűnről?" Mire a lord higgadtan felelte: "Ellene volt."

A humorból is rengeteget lehet okulni, ha van ereje és kedve az embernek okulni. Ha meg már mosolyogni, nevetni, tréfálni sincs kedvünk, régen rossz. Ezért kezdtem én is önvizsgálatba a barátom figyelmeztetése után. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elfelejtsek nevetni. Ezt egyetlen épkézláb ember sem engedheti meg magának. Végső ideje, hogy ismét nevetni tudjunk bajainkon. Ha nevetünk, ismét bízunk benne, hogy túllépünk ezeken a bajokon. Ha okkal nevetünk, fölragyog előttünk a jövő. Ha őszintén nevetünk, erőt gyűjtünk a változásokra.