Karácsonyi Lili
Örökös falak

Középiskolás korában időnként bejárt az édesapja munkahelyére, de kínosan zavarba ejtőek voltak az ott töltött félórák, órák. Nem szerette az apja csókját, idegenül hatott, és most már szüksége sem volt rá. Ráadásul valami számára ismeretlen becenéven szólította. Gyakran gondolt arra, talán az apja el is felejtette, milyen névre keresztelték. Mert egyszer ki nem mondta. Beszélgetni sem tudtak miről. Pontosabban, az apja szerette volna, ha mindenről beszámol neki, de ő úgy érezte, semmi köze hozzá. Inkább nagyokat hallgattak.

Közben várta a meghívást, reménykedett, az apja bemutatja végre az új családjának, megismerheti a másik fiútestvérét, akinek a létezéséről tudott ugyan, de még sohasem látta. Pedig mindig ott élt a szomszédos városban, öt kilométernyire tőle. Esetleg találkozhatott is vele, anélkül, hogy sejtette volna.

A meghívás azonban csak jóval később, sok év múlva érkezett, amikor ismét lazulni kezdett apja és közte a kapcsolat. következett be. Akkor már neki is saját gyermeke volt. Akinek nem tudta megmagyarázni, honnan került elő egyszeriben a harmadik nagytata. Az öccse tíz évvel volt fiatalabb nála, éppen az esküvőjére készült. Nem is sejtette, hogy ő a világon van. De ezt csak évek múlva árulta el neki. Nem is ő, talán a felesége.

Sokkal hamarabb kellett volna találkozniuk, nem akkor, amikor már mindkettőjüknek megvolt a maga kialakított, menetrend szerint zajló élete. Amelyben nem igazán adtak és találtak helyet egy frissen felbukkant testvérnek.

Olyan keveset beszélgettek, pedig hasonlítottak egymásra.

Sírdogált a koporsó mellett. Időnként felnézett, kutatta a fehér szemfödél alatt felsejlő arcot. Nehéz volt elhinni. Ledőlt egy fal, szerencsétlenül. Élt nem egészen harminc évet.

Mi lesz a közöttük tornyosuló fallal? Most már örökre megmarad?