Karácsonyi Lili
A túloldal

(A telihold álmai 6.)

Kerékpárját vigyázva a korlátnak támasztotta, hogy a kormányon lógó degeszre tömött bevásárlószatyor tetején össze ne koccanjanak a tojások. A tojástartót természetesen ismét otthon felejtette. Rákönyökölt a vasra, fejét tenyerébe támasztotta és nézte a vizet. Nem gondolt semmire. Hiszen éppen azért jött ki a folyóhoz, hogy kiszellőztesse a fejét. Hogy átjárja a késő őszi, vagy inkább már tél eleji szokatlanul meleg napsugár. Szerelmespár közeledett. Talán a mögötte lévő padra szerettek volna leülni, de egy pillanatnyi megtorpanás után továbbmentek. Meghitt kettősüket bizonyára zavarta az ő furcsa magánya. A már nem is fiatal nő, aki a sétányáról a semmibe bámul. Nem illett a képbe. Lopva pillantott utánuk.

Néhány percre sikerült teljesen kikapcsolnia magát, de hamarosan észrevette, milyen piszkosak a partot csapdosó hullámok. Szürke koszréteg tapadt a fűcsomókra. Mint a hanyagul kimosott kád egy alapos tisztálkodás után. Abban szokott ilyen habos szennyfodor maradni. Amit igazából képtelenség fodornak nevezni, hiszen a szóról a makulátlanul fehér blúz jut az eszébe. Aztán már a flakonokat is látta. Utálatos műanyagságukat meghazudtolva szelíden ringatóztak a vízben. Mozogtak, forogtak, egy-egy pillanatra kigördültek, majd ismét beljebb sodródtak. Leázott színes címkéik megtapadtak a köveken.

Elindult. Lassan tolta a kerékpárt a korlát mellett, kormányán a himbálódzó, degeszre tömött bevásárlószatyorral. Az átlátszó zacskóban lapuló tojások egyikének már kifolyt a sárgája. Lefelé nézett az alsó sétányra. Már messziről észrevette a hajladozó fekete alakot. Uszadékfát gyűjtött egy kétkerekű kiskocsira. Gondosan rakosgatta a hullámok ajándékát, az ágakat, amelyek között néhány vastagabb, fejsze alá való is akadt. Vagy talán balta? Sohasem tudja, melyik a kisebb. Olyan ez, mint a léc és a deszka rejtélye, amelyet még mindig nem sikerült teljesen megfejtenie. Hogy melyik melyik. Pedig egyszer ezt a feladatot kapta otthon. Válogassa szét az udvarban összedobált rakásból a deszkákat és a léceket.

Hirtelen rájött, ismeri a férfit. Ha észreveszi őt, köszönniük kell egymásnak. Felemelte és elfordította a fejét. Szapora léptekkel haladt tovább. Maga sem értette, miért cselekedett így. Talán azt hitte, kellemetlen lesz a másiknak, ha valaki ilyen foglalatosság közben látja. Esetleg ő szégyellte, hogy munkaidőben céltalanul, ráérősen sétál. A könnyedsége mindenesetre elillant, befordult a következő utcába, felült a járgányára és hazakarikázott.

Miközben a szatyorból pakolt, eszébe jutott az álma. Ismét visszatérő, egyszer már látott képek voltak. Megállt a hűtőszekrény és az ebédlőasztal között. Kezében súlyos karfiolfejet tartott, de észre sem vette. Álmában egészen különös feladat végrehajtására kérték fel. A külseje éppen ilyen volt, de fiatalabbnak, középiskolásnak érezte magát. Néhányuknak egy föld alatti csőben kellett végigmászniuk, amely rendkívül szűk volt ugyan, de rugalmas. A piciny nyíláson látszólag az öklük sem fért be, mégis éppen annyira tágult, amennyire szükséges. Bizonygatta, ő ezt már egyszer megtette, sikeresen átjutott rajta, nem is olyan szörnyű, mint amilyennek tűnik. Érezte, igazat beszél, de azért maga elé engedett mindenkit. És biztatta őket, bátran nyomuljanak előre, gondoljanak a túloldal ígéretére. Lassan mindenki eltűnt a csőben, csak ő maradt és a feladatot ellenőrző férfiak, akik kíváncsian néztek rá. Feladta, vagy egyszerűen csak felébredt, most már nem is fontos. Csak az, hogy meghátrált. Mi lehetett az a cső? Az a szűk, de végtelenül rugalmas valami, amelybe látszólag az ökle sem fért volna bele. Talán a szülőcsatorna. Bizonyára az édesanyja is ugyanazt gondolta, amit később ő, hogy azon a testnyíláson keresztül szinte lehetetlen az új életet világra segíteni.

Az álomra virradó napon ünnepelte a negyvenedik születésnapját. Ezért foglalkoztatja. Mit jelenthetett? Sikertelenséget? Bizonyára meghátrál valami elől. Túl egyszerű. Ha csak ennyi lenne, már el is felejtené. Álmában senki sem tudta, mi várt azokra, akik bemásztak a csőbe. Átjutottak egyáltalán? Mi volt a túloldalon? Ha egyáltalán létezett.

Mégis. Úgy érezte, hibát követett el. Neki is be kellett volna másznia.