Kern Ágnes
Folytasd, Terézanyu!
A 2002-es év egyik könyvszenzációja volt az Állítsátok meg Terézanyut! című, hol nevettető, hol elgondolkodtató regény. A média csak magyar Bridget Jones-ként emlegette Kéki Katát, a történet főszereplőjét. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a könyv az ötvenezret jóval meghaladó példányszámával, magyarországi mércével mérve, kiemelkedő sikernek bizonyult. Rácz Zsuzsával, az írónővel egy nagy könyvesboltban szervezett dedikálás után sikerült találkoznom. Az olvasói szinte elárasztják szeretetükkel, de az írónőnek is van mindenkihez egy-egy kedves szava. Láthatóan élvezi az emberek figyelmét, de pestiesen szólva, egyáltalán nem "szállt el", nem szállt fejébe a hirtelen jött népszerűség. Talán térjünk mégis vissza a legelejére! Honnan indult ez a történet, erről beszélgettem Rácz Zsuzsával.
* Hogy született ez a könyv? Mi indított arra, hogy megírd?
- Nem volt állásom, se pasim. Nap mint nap azzal szembesültem, hogy nincs mit csinálnom, hogy felesleges vagyok. Nem kellemes dolog ezt megélni. Főleg úgy, hogy az ember már letett valamit az asztalra. A Terézanyu előtt is jelent meg könyvem. És akkor egyszer csak azt vettem észre, hogy nincs szükség a tudásomra. Nem tudtam használni a kreativitásomat. Ekkor elkezdtem írni, egy kicsit terápiás jelleggel, és persze, mert örömet okozott.
* Tehát ez a könyv akár naplónak is tekinthető? Mennyire független tőled?
- Nem különösebben független.
* Nem rossz az, hogy most már mindenki tudja, hogy mi történt veled az elmúlt évben? Hogy belelátnak a dolgaidba, gondolataidba?
- Azért ez a könyv csak egy töredéke az életemnek. Másrészt pedig, mindenki azt írja nekem, hogy az ő életét írtam le. Ez derül ki a már lassan 300 e-mailből, hogy körülbelül mindenki hasonlóan működik. Tehát ha mindenkivel ilyen dolgok történnek, akkor annyira nem adom ki magam. Ezek hétköznapi dolgok. Legfeljebb van hozzá tehetségem, hogy jól le tudom ezt írni.
* Véletlenül találtad el, hogy most éppen mire van érdeklődés a könyvpiacon? Lehet, hogy ez a siker titka, hogy ez most egyszerűen divatos? Rengeteg úgynevezett női regény jelenik meg mostanában.
- A siker bizonyára attól is függ, hogy valamit eltalált a könyv. A sikerhez nagyon sok szálnak kell összeérnie. Én a nagymamámra gyanakszom, akinek ajánlottam a könyvet, aki egy éve meghalt. Azt szoktam gondolni, hogy akkor ő most ott fenn összekötött néhány szálat. Azért persze van más magyarázat is. Nyilván a történelmi körülmények is kedveztek abban, hogy ez így alakuljon. Nagyon sok mindenki segített, úgy az égiek, mint a földiek.
* Éppen most olvastam, hogy ez az egyik első könyv, amit ilyen nagy reklámkampánnyal vezettek be Magyarországon.
- Nos, azt kell mondanom, hogy ezt a nagy kampányt én csináltam, saját magamnak. A kiadóm kirakott körülbelül 100 darab plakátot a metróban, és elhelyeztek néhány ingyenes képeslapot. Ez volt tehát az a szokatlanul nagy méretű kampány, ami ma Magyarországon megillet egy könyvet. Szóval ezt az egészet fillérekből kellett megcsinálni. Sokan kérdezték tőlem azóta, hogy mi az a titkos marketinggépezet mögöttem. De azt látom, hogy mostanában a metróban található reklámfelületeket most arra kezdték használni, hogy pontosan könyveket reklámozzanak vele. Azt gondolom, hogy ez egy úttörő dolog volt. De hát végül is ez a szakmám, ezt tanultam. Végighívogattam a kapcsolataimat, és ők is sokat segítettek.
* Kiadót találni nehéz volt?
- Nem szinte azonnal találtam.
* Más írók erre panaszkodnak. Ennyire jó volt a könyv?
- Annyira megérintette a kiadót. Persze volt olyan is, aki visszautasította, illetve azt mondta, hogy ebben nem lát fantáziát.
* Bridget Jones-hoz mennyi köze van ennek a könyvnek?
- Annyi, hogy köszönetet mondok neki, ott hátul.
* Sokan párhuzamba állítják a két könyvet, de talán ez más. Inkább nekünk szól.
- Aki elolvassa ezt a könyvet, már nem mondja, hogy ez egy újabb Bridget Jones. Ez egy másik ország, másik kultúra. Sokan pont attól féltették a könyvet az elején, hogy ennek van egy mélyebb szövete, ami egy kicsit fájdalmas és hogy ettől nem lesz sikeres. Az emberek nem szeretnek szomorú dolgokról olvasni. De úgy látszik nincs ilyen, hogy az emberek. Az emberek szerintem nyitottak és érzékenyek.
* Ami az érzékeny kérdéseket illeti, nem az a gond a mai lányokkal, hogy semmi sem elég jó? Ezért nincs pasi meg munka?
- Én biztos, hogy idealista vagyok. De ha nagyon sokat akarsz, akkor azt meg is kapod. Ha a legjobbat akarod, akkor a legjobbat is fogod megkapni. Mindenből.
* Ezt a sikert vártad? Elvártad?
- Nem, erre egyáltalán nem lehetett felkészülni. Teljesen felfoghatatlan. Tegnap kaptam a Cosmopolitan magazintól egy díjat. Ez volt az első nap az öt hónap alatt, amikor felfogtam, hogy mi történik. Az összes többit nem lehet, de tegnap este sikerült, és nagyon jól éreztem magam. Ez most így nagyon jó, de az a kérdés, hogy az életem hogyan megy majd tovább.
* Lesz még könyv?
- Biztosan. Az nem valószínű, hogy a Terézanyunak lesz folytatása, de az biztos, hogy még fogok írni.