Kiss Áron
Ahogy elfogy

 

jön egy ember le a hegyről és a hegy csak viszi le

úgyse tudja hogyan éltem senki más csak ez a hegy

nincs rá dallam nem is hallom csizmám hangja elrepedt

tenyerembe köpve nézem mennyi sebhely mennyi heg

 

ha megkérdik mért vérzik tenyerem

azt mondom ilyen a szeretet ilyen a félelem

csontot ástam egyedül másokkal együtt fenn

magányos munka ásó meg mi ásók mind

akik voltunk hogy a titok csak titok legyen

nincs arra eskü csak a csend erről semmit

mert a titok és a szégyen akár füst a szélben

ahogy a szurok leragadva befogadva mint a csend

nekem ásó jutott fegyver helyett

különleges osztag fenn a hegyen

jön egy ember le a hegyről és a hegy csak viszi le

úgyse tudja hogyan éltem senki más csak ez a hegy

nincs rá dallam nem is hallom csizmám hangja elrepedt

tenyerembe köpve nézem mennyi sebhely mennyi heg

 

ökölben a tenyerem hogy ne nézzek vissza már

újra mennem kellene menni mennék friss kalács

nézni nézném hogyan csorgott el vérem nincs helyem

tövisre tűzve véresen homlokom igazítom elnyelem

helyén legyen ha megyek hazafelé az úton el

igazítom koronám fáradt kint a tömeg

szakadt az ingem mert megyek

ilyen bátor ilyen gyáva sem leszek

 

fülelek mint indián a síneken lassú vonat

halljam hasalt a porban elfáradt az éjszaka

ökölben a tenyerem mégsem szúrnak a szögek

utoljára még csak egyszer az ásóm elviszem

hogy ne fogjon rajta bosszú rozsda és olaj

hogyha engem újra hívnak ne szóljon senki

hogy jelen senki ne mondja újra hogy nekem

senki hogy itt és most

mert megyek

nekem a senki az istenem

aztán ha újra állok ott előttetek

hát az voltam aki voltam

aki senki soha senkinek

mert tudom ha egyszer

mert akkor engem

mert akkor úgyis

mert akkor azt hiszem

hogyha megkérdik

itt állok itt álltam végig

előttetek