Kiss Klára
Szürkében
 
Langyos vízben egy életre mártózik az ember,
átlátszó gyöngyszemén puhán ringatja a családi fahajót.
Egyszínű rőfökből ölt magára mindennap,
mely a közös életet őrzi színek csábításától.
Szemem fényének adj erőt, istenem,
hogy ne tudjon még árnyalatokat sem különböztetni
vakságomba,
és ne feledjem a vizet, melynek egy életre mondtam igent.
 
A semmiben
 
Volt, amikor hívtalak, hajléktalan kezeim érted nyúltak,
de morgásod zajától még szívem se hallhattam.
Új jászolban kegyetlen a falat, mely éhemet szelídíti,
és lehámozza rólam az embert.
Mintha tű szúrt volna ezer rést testemen,
minden pillanat egy kopasz tél undora,
és én, mint rég felvágott sütemény,
magamnak száradok a díszített terítőn.