Kiss Klára
Szürkében

 

Langyos vízben egy életre mártózik az ember,

átlátszó gyöngyszemén puhán ringatja a családi fahajót.

Egyszínű rőfökből ölt magára mindennap,

mely a közös életet őrzi színek csábításától.

Szemem fényének adj erőt, istenem,

hogy ne tudjon még árnyalatokat sem különböztetni

vakságomba,

és ne feledjem a vizet, melynek egy életre mondtam igent.

 

A semmiben

 

Volt, amikor hívtalak, hajléktalan kezeim érted nyúltak,

de morgásod zajától még szívem se hallhattam.

Új jászolban kegyetlen a falat, mely éhemet szelídíti,

és lehámozza rólam az embert.

Mintha tű szúrt volna ezer rést testemen,

minden pillanat egy kopasz tél undora,

és én, mint rég felvágott sütemény,

magamnak száradok a díszített terítőn.