Molnár Csikós László
Ultramaratonista
Szófigyelő
A televízióban sokféle érdekes, különc embert láthat az ember. Ezeknek egyikét, az ultramaratonistát, a TV2-ben mutatták be. Olyan személyről van szó, aki futva közelít meg magasan fekvő célokat. Már az is különlegesnek számít, ha valaki maratoni futásra adja a fejét, vagyis futva megtesz 42 kilométeres távot. A maratoni futó sík terepen halad a cél felé, az ultramaratonista viszont felfelé szalad.
A maga nemében meglehetősen szélsőséges dologról van szó, ezt jelzi az összetétel ultra- előtagja. Az ultra főnévként is önállósult, egyrészt szélsőséges, túlzó személyre utal, másrészt történelmi viszonylatban bizalmasan a francia gyarmatosítás legszélsőségesebb irányzatának a hívét jelöli. A feltehetően belőle képzett ultraizmus szélsőségességre vonatkozik (amely elvekben, felfogásban, követelésben jut kifejezésre). Az ultrakolonialista összetétel olyan országgal kapcsolatos, amely a gyarmatokhoz a végsőkig ragaszkodik, ezen a téren semmiféle kiegyezésre nem hajlandó.
Az ultra- előtagú összetételek közt több melléknév is akad: ultramodern (szélsőségesen, kirívóan újszerű), ultraszonikus (a hang sebességét meghaladó), ultrapórusos (aminek a felületén molekuláris méretű pórusok vannak), ultraviola (ibolyántúli, a röntgensugarakon inneni), ultramontán (szélsőségesen klerikális, pápapárti, olyan személy, aki a pápai uralmat a világi hatalom fölé helyezi) stb.
A "szélsőséges, túlságos" értelmet olykor a szélső- és a túl- előtag is kifejezi. Az előbbi szerepel a szélsőbal, szélsőbaloldali, a szélsőjobb és a szélsőjobboldali szóban (az első kettő szélsőbaloldali, radikális párttal vagy személyek csoportjával van összefüggésben, a második kettő pedig szélsőjobboldaliakkal, akiknek a helyük a jobboldali padsorok szélén van a parlamentben). Az utóbbi fordul elő a túlérzékeny, a túlfeszített, a túlzsúfolt, a túlhajtott stb. melléknév esetében. A túlérzékeny az átlagosnál érzékenyebbet jelöl, a túlfeszített a testi erőt, szellemi képességet vagy az anyagi lehetőségeket túlzottan igénybe vevő személyre utal, a túlzsúfolt nem egyéb, mint igen nagy mértékben zsúfolt, a túlhajtott vonatkozhat túlságosan meglendített mozgó testre, amely szilárd pontra van függesztve, illetve a választékos beszédben túlzásba vitt, mértéktelen dologra, cselekvésre, szertelen emberre.