- Szabó Palócz Attila
A lassú lecsengés fázisa
- (belterjes határozatlanság szüleménye)
- A Joyce-ciklus epilógusa
-
- Télirevaló
-
- Hull a hó nagy pelyhekben,
- ugrándozik a sok gyermek örömében.
- Játszadoznak, csúszkálnak,
- sokat hólabdáznak,
- örülnek a télnek, a hónak,
- üdvözletüket küldik Télapónak.
-
- "Télapó gyere már, várva várunk,
- addig is egy kicsit játszunk.
- Hozd el nekünk tarisznyádban
- mindazt, ami benne van,
- s oszd ki köztünk szeretettel,
- aki rossz volt, gyorsan vidd el!"
-
- - 288 -
-
- A LASSÚ LECSENGÉS FÁZISA...
- lassacskán minden lecseng ma már...
- ...lassacskán...
- lassacskán üresen maradok...
- lassacskán meghágnak a kánonok...
- lassacskán pofázni akarok...
- lassacskán telítődik minden...
- lassacskán távolodom innen...
-
- elkészítem kávémat
-
- a dobos püföli
-
- a lassú lecsengés frázisa
-
- a lassú lecsengés fázisába léptem
- le-léptem
- le-lépten-nyomon
- le-lépten nyomon
- le
- le
- le
- le
- le
- le
-
- AZ UTOLSÓ SZÓ NYOMÁN AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN
- ...jogarokat rántva
-
- hátra...
- HÁTRA ARC!
- HÁTRA HARC!
- Az utolsó szó jogán: the literary experiments that Joyce performed, during the seventeen years that followed the publication of Ulysses, appeared as 'Work in Progress' in the international magazine, transition. The definitive work, under the title of Finnegans Wake, was given to a world bewildered by other enigmas in 1939. Arrah, sure, we all love little Anny Ruiny, or, we meen to say, lovelittle Anna Rayiny, when unda her brella, mid piddle med puddle, she ninnygoes nannygoes nancing by. Yoh! Brontolone slaaps, yoh snoores. Upon Benn Heather, in Seeple Isoust too. The cranic head on him, caster of his reasons, peer yuthner in yondmist. Whooth? His clay feet, swarded in verdigrass - 1997. januárjának elején a Mirnics Józsi a (021) 731-162-es, a Sáfrány Attila pedig a (szintén 021) 730-520-as telefonszámon volt elérhető (nem árt mihamarabb feljegyezni ezeket a számokat, nehogy itt sebtében ezek a cetlik is elvesszenek, nehogy itt sebtében ezeknek a cetliknek is lába kéljen...) -, stick up starck where he last fellonem, mert ez már a lassú lecsengés fázisa, amikor már minden iskolából is maximálisan kicsengettek, kicsengették a kicsengetnivalót, lecsengették a lecsengetni valót, kibelezték a kibeleznivalót és megbuktatták a megbuktatni valót, by the mund of the magazine wall, where our maggy seen all, with her sisterin shawl. While over against this belles' alliance beyind Ill Sixty, ollollowed ill! Bagsides of the fort, bom, tarabom, tarabom, tarabom hodam, hodam tarabom, lurk the ombushes, the site of the lyffing-in-wait of the upjock and hockums.
- Szegény Iza: (Sir Arberhez) Szeretkezünk?
- Ensoph: Beszélünk még? Beszélünk még a különleges valaminkről? Nincs tovább? Megszakad! Tűz lobogott-e minden kopár dombon azon az éjszakán? Most jobb?
- Shem: Meghiszem azt, te tehén fattya!
- Ensoph: Örömtüzek voltak ugyebár?
- Shem: Egyáltalán semmiféle más név nem illik rájuk egy cseppet sem, éppen ezt az egyetlenegyet kivéve. Örömtüzek! Kék nyelvecskéik az ég felé lobogtak.
- Ensoph: Magas éjszaka volt tán s fehéren világolt?
- Shem: A legfehérebb éjszaka volt, mit halandó látott.
-
- (Sir Arber kezdi kigombolni az ingét. Szegény Iza ugyanazt teszi a blúzával. Egymással szemben állnak, de nem érnek egymáshoz. Némán, nyugodtan, természetes mozdulatokkal vetkőznek.)
-
- Szegény Iza: (lassan, nagyon lassan közelít a férfihoz és lesütött szemmel kérdezi.) Akarsz nézni? Van hozzá kedved?
- Sir Arber: Van.
- Szegény Iza: Én szívesen nézlek.
-
- (Térdre ereszkednek egymással szemben.)
-
- Sir Arber: Nem jobb így, hogy semmit sem tudunk egymásról? Nem szebb?
- Szegény Iza: Te... azt hiszem, úgy is lehetne... tudod, anélkül, hogy egymáshoz érnénk.
- Sir Arber: Csak a szemünkkel... a hangunkkal...
- Szegény Iza: Kitalálom, hogy hívnak...
- Sir Arber: A nevemet! Egész életemben ezen a néven szólítottak. Nem, nem: jobb egy dörmögés... egy hang... egy állathang... Figyeld csak, engem így hívnak... (Furcsa, mély állathangot hallat.)
- Szegény Iza: (mosolyog.) Gyönyörű... milyen férfias! Hallgasd most az enyémet... Tetszik? (Ő is kiprésel valami hangot; ez magas, úgy teszik, a torka legmélyéről jön.)
- Ensoph: Összeismerkedtél itt valakivel?
- Shem: Nem különösebben.
- Ensoph: A nővérkék rendesek?
- Shem: Nem figyeltem.
- Ensoph: És csinálnak ilyen dolgokat? Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod. Például elektrosokkot. Vagy bedugnak egy párnázott szobába...
- Shem: Kapok tablettákat.
- Ensoph: Milyen tablettákat? Mit adnak?
- Shem: Csak ezért jöttél?
- Ensoph: Nem, de ha van néhány darabod...
- Shem: Nekem nincs, nekik van.
- Ensoph: Vegyél el belőle, amikor nem néznek oda, hozz ki egy csomót, az frankó volna.
- Shem: Hülyeség.
- Ensoph: Mit tud rosszalkodni egy tíznapos gyerek?
- Shem: Hát sír... Vagy... ilyesmi.
- Ensoph: Az ember nem öl meg egy kisbabát, mert az idegeire megy.
- Shem: Nem tudom.
- Ensoph: Nem tudom. Te tudod.
- Shem: Gyilkos hajlam lehet.
- Ensoph: De ide hoztak.
- Shem: Akasztottak volna fel?
- Ensoph: Nem akasztanak fel senkit.
- Shem: Nekem kellett volna meghalnom.
- Ensoph: Ne mondj ilyet. Szebb, mint ahogy elképzeltem. Kinn a park.
- Shem: Már haza akarsz menni?
- Ensoph: Nem, még egy darabig csak...
- Shem: Ne menj.
- Ensoph: Persze.
- Shem: Vigyél magaddal.
- Sir Arber: (időközben mindvégig átkozódik.)
- Vesszen a nap, amikor világra jöttem,
- az éj, amelyen azt mondták: "Fiú fogantatott."
- Igen, legyen az a nap sötétség!
- Az Isten odafenn ne törődjék vele,
- ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye!
- Borítsa éjszaka és sűrű sötétség,
- nehezedjenek rá gomolygó fellegek,
- tartsa rettegésben nappali sötétség!
- Sötétség nyelje el!
- Ne soroljátok az év többi napja közé,
- s ne számítsák be hónapok napjának!
- Az az éjjel megmaradjon magtalan!
- Ne lásson soha hangos vigadozást!
- Átkozzák ezt az éjt a napok átkozói,
- akik a levitánt ingerelni tudják!
- Homály takarja el hajnalcsillagait,
- hasztalan várjon a világosságra!
- Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét!
- Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját,
- és a kínt nem rejtette el szemem elől.
- Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben!
- Vagy mért nem haltam meg, amikor megszülettem?
- Miért fogtak föl térdek?
- S miért voltak emlők, hogy szopjam őket?
- Most csöndben feküdném és nyugodhatnék,
- elaludtam volna és békességem volna.
- A királyok és a föld nagyjai közelében,
- akik sírhelyet építenek maguknak.
- Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk,
- akik megtöltötték házukat ezüsttel.
- Mint torzszülött, akit mielőtt élt, már elástak,
- volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott.
- Ott a gonoszok felhagynak dühükkel,
- és az elfáradtak nyugalmat találnak.
- Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak,
- nem hallatszik többé robottisztnek hangja.
- Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag,
- és a rabszolga sem függ majd urától.
- Miért hagyta világra jönni a szenvedőt,
- s szomorú szívűnek mért adott életet?
- Várják a halált, de az bizony nem jön,
- jobban keresik, mint az elrejtett kincset.
- Örülnének nagyon saját sírhalmuknak,
- sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának.
- Útjaveszett embernek minek ily ajándék,
- annak, akit Isten teljesen körülzárt,
- immár kenyeremmé vált a sóhajtozás,
- s mint a víznek árja, ömlik panaszom.
- Mert rám szakadt, amitől rettegtem,
- és amitől féltem, osztályrészem lett.
- Nincs nekem jutalmam, nincsen békességem,
- még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.
-
- Szegény Iza: (közben mindvégig dúdolgat.)
- Nem fáraszt lángon járni még,
- s a csábszavú bukott szeráf?
- Feledd a múlt bűvöletét.
- ..........................ect.
-
- A Hanty: (új erőre kelve.) Most próbáljuk meg egy pillanatra valóságossá tenni, bár amennyire ez módunkban van, milyen is a kárhozottaknak ama lakhelye, amelyet egy megsértett Isten igazságszeretete hívott életre a bűnösök örökkévaló büntetésére. Teljes sötétségben feküsznek. Mert emlékezzetek, hogy a pokol tüze nem világít. A pokol a sötétség véghetetlen viharában kavarog, sötét lángok csapnak fel benne, és az égő kémcső sötét füstoszlopai. Ennek a szűk és sötét börtönnek a borzalmait még csak növeli a benne uralkodó szörnyű bűz. Úgy mondják, a világ minden szennye, minden hulladéka és mocska ide fog torkollani, mint valami hatalmas, undorító gőzöket párologtató pöcegödörben azon a napon, amikor az utolsó ítélet szörnyű tisztítótüze végigsöpör a világon. Képzeljetek el valamilyen undorító és orrfacsaróan bűzös holttestet, amely régóta rothad és oszlik a sírban, amely nem egyéb már, mint a bomlás folytán pépessé vált massza. Képzeljétek el, hogy az ilyen holttest a lángok martalékává lesz, hogy égő kénköves lángok nyaldossák körül és fullasztóan száll belőle a bomlás dögletes szaga. Képzeljétek mindezt el, és akkor némi fogalmatok lesz a pokol borzalmairól és bűzéről. De bármennyire is borzasztó ez a bűz, mégsem a legnagyobb gyötrelem. A tűz a legnagyobb gyötrelem. A test minden érzéke gyötrődik, s vele együtt a lélek minden képessége.
-
- (Shem és Ensoph a szöveg végén már lóg. A Hanty és Sir Arber megkínozza őket. Szegény Iza kegyelemért könyörög.)
-
- Anna Lívia Plurabella: (énekel.)
- A kis Harry Hughes meg a cimborák
- kimentek rúgni a labdát.
- És legelőször a kis Harry Hughes lőtt,
- s túlrúgta a zsidó kertjének falát.
- És azután is a kis Harry Hughes lőtt,
- és betörte mind a zsidó ablakát.
-
- Kijött ekkor a zsidó lánya,
- viselt szép zöld ruhát.
- "Ide gyere, ide kicsikém,
- és itt rúgd a labdát!"
- "Én nem mehetek, én sohase megyek,
- majd ha a cimborák,
- ha a mester úr megtudná ezt,
- venné a nádpálcát."
-
- De liliom karját megfogta a lány,
- és vitte a házon át,
- míg egy szobába ért vele,
- hol a jajt meg nem hallják.
-
- Egy tollkést vett zsebéből elő
- s levágta kis fejét,
- és több labdába nem rúg ő,
- mert a sírba tették.
-
- Szegény Iza:
- Éjszaka ágyamban kerestem,
- akit szeret a lelkem.
- De hiába kerestem, nem találtam.
- Találkoztam az őrökkel, akik a várost járták.
-
- Sir Arber: (a Hantyhoz.) Valósággal olyan extragyogású, exoltári, patinextrás és excelziorizáló...
- Szegény Iza:
- Alig mentem tovább, otthagyva őket,
- megtaláltam, akit szeret a lelkem.
- Belekapaszkodtam, és nem engedem el,
- amíg be nem viszem anyámnak házába.
-
- Sir Arber: Kelj át. Íme a kastély. Kopogj. A jelszót! Köszönöm.
- Szegény Iza: Kénbűz! Tényként lekotyoghatjuk, hogy az Angyalok délutánonként arra járván azt gondolták, maga Edám sem bűzlött jobban. Az odu megvetemedett padlója, valamint hangáteresztő fala, nem is beszélve az állványokról és pultokról, tele volt firkálva, összetépett szerelmes levelekkel, locsfecs történetekkel, kétes tojáshéjjal, kavicsokkal, fúrókkal, hummal és hümmel, igenek és igenek és igenek özönével.
-
- a bédnik dala kedveséhez
-
- a söröm még mindig
- - mint mindig is -
- habját veszti kortyomon
- otthon vársz most... még igazából nem hiszem, hogy várnál, hiszen kettőre ígértem magamat, tehát van időm (de mennyi még?) ...hány sörben mérhető időegységek sorakoznak helyettem most odalent reggelente ...hány sörben lelhetem meg időmet ...egyedül ...s kire fogjam, hogy nyafogjam ...kire fogjam? keseregjem... hervadásunk fesztelen...
- fesztávokban számolok
- fesztávokban mérem az időt... abban megférnek egymással a sörök... hasztalan dolgokat állítani sorba... vezénylő kortyok... vezeklő kortyok nem enyhítenek ámítást... ez egy levél akart lenni hozzád... amit véletlenül kinn felejtek az asztalon... a párnád alatt felejtem... a zsebedben felejtem... ez egy levél akart lenni hozzád ...egy határtalan ...mint ...a sivatagban meghúzott egyenes
- Egyiptommal határos tartomány...
- "Hall
- d
- hát
- a
- vádat,
- nép" horkolom... és mert
- "Nagy Mitridatész eladta a hont"...!
-
- a környezetbe átkozott... fűzzetek...!
- ...határ talán
- itt bensőmben húzható...
- Szabadkán a vasútállomáson ültem régen így, hajnalonta, az asztalnál egyedül, kincstelen, ahogy az indulásra vártam... szüntelen...!
- nincs mit visszasírnom
- jövőket áhítozni dicstelen
- olyan, amilyen (megtegyem?) ...de mondva van ...elkerül a bölcselés
-
- a söröm még mindig
- - mint mindig is -
- habját veszti kortyomon
-
- de vajon a söröm ma kire foghatom? ...önmagamra tán? baszod és nem is ismered önbecsülésem alább... - egyre csak - ...gondoltam útközben arra, hogy beugrom hozzád, ingyen sör már csak protokollból is kapható ...de hogy is magyarázhatnám meg NEM NEKI! ...magamnak, hogy meglátogattalak most, és be sem jelentkeztem hozzád ...nem zavarsz - mondanád, kötelező mosolyok, kötelező dialóg : kötetlen csevegés, csak a számokat ne olvasnád be ...ne olvastad volna be...! "ja nemam snage da te volim" ...de még egy lépéssel rosszabb is lehet mengyán ...nyári estelek ...télen visszasírni határtalan ezt lehet ...az elmaradt barátokkal az elmadt barátokat ...randevúkat ...sorba szedve ...mindegy miért ...mindegy hol ...mindegy mit
- csak igyunk meg valamit...
-
- kaparnék vissza érted... nem akarok részegedni... ez már ösztönös... újat rendelek... (mért nem kel fel most az a faszi és csap pofán, mért nem ver hülyére... mért az apja faszát... mért...) ((...)) ez már a lassú lecsengés fázisa... melyben a bevezető is elmaradt: "annak a kislánynak a története nem is kezdődött el és igazából nem is ért véget, mert semmi köze sincs ehhez az egészhez..."; és elhagytam a befejezést: "Vajon mit csinálhatott az a kislány, amíg én a harckocsiban aludtam? Milyen játékokat talált ki magának aznapra? Miben lelhette a kedvét?" ...semmi sem oly prizmatikus, mint lennie kéne ...amit én láttam belőle ...az sokkal ...kevesebb volt ...csak, mintha a ((...)) látnám ...ugyanaz
- a felfújható gumimedence...
- ötven
- száz
- liter vizet is magába nyelhet
- ugyanúgy az udvaron ...bennem csak a szamohotka ...zúgott ...Čarapan pumpálta a gázt ...a benzint meg én ...Vukašin a fejemre szart ...a škorpion meg csőre töltve
- kávét nem rendelek... a lépteimben érzem az alkoholt... (egy ideje már)... behavazott tetőkben... gyönyörködnöm... nem marad ismeret... kielégülést vajon hol keress? ...már egy lépcsőfok is több ...mint összességedben ...tenmagad ...a fehérbor itt harmincöt, a vörös ugyanannyi, a vermouth hetven, a Viljamovka meg tizenöt dinár ...második sörömért is csak hetet fizetek
- csak adj egy disztichont!
- - U I - U U I - - I - U U