Pressburger Csaba-Saul
ÁCCS

(Károly bácsinak - születésnapjára)

 

Le akartam írni, hogy

ÁCS,

mert mért ne akartam volna,

éppen másoltam valamit, könyvből lapra,

és ez jött sorba, hogy

ÁCS.

Nyomtatottan kellett írnom, mert emígy már

olvashatatlan a kézírásom.

Eljutottam a C-ig és megtorpantam.

S-t kellett volna írnom, de

nem jutott eszembe,

hogy is kell azt.

Hol kell kezdeni, lent vagy fönt,

egyáltalán: ha fönt is kezdem,

merre folytassam,

merre húzzam az irónt.

Ah, meghülyültem,

egy hajszálér elpattant az agyamban,

gondoltam,

ilyen nincs, hogy csak úgy

ne tudjak leírni egy S betűt,

(moSt iS SikereSen S-elek),

eddig még mindig sikerült, eszembe

se jutott volna, hogy ne sikerülne.

Nem, ez nem lehet, gondoltam,

mindezt sokkal rövidebb idő alatt, mint hinnők,

és mégis nekiveselkedtem.

C lett. C betű újra.

S helyett.

Gyorsan átfirkáltam, és leírtam egy S-t.

Valami félelmetes gyorsasággal

korrigáltam, noha

a C átfirkálásába

beleszakadt a papír.

Látod, gondoltam, megy ez neked.

De azt a C-t nem felejtem el.

Azt a C-t aztán soha.