Sarudi Ágnes
A kopasz énekesnő, Az orrszarvú és a többiek

Kilencven éve, 1912. november 26-án született Eugene Ionesco román származású francia író, drámaíró, az abszurd drámaírás atyja.

Igaz, születési dátumára is rányomja bélyegét az abszurditás: erre vonatkozólag ugyanis minden forrás mást mond. Többen állítják, hogy 1909-ben született, némelyek viszont 1912-re teszik a dátumot, de vagy november 12-re vagy 13-ra. Mindenesetre maga Ionesco erről egy 1992-es interjúban csak ennyit mondott: "Kötelességem, hogy az legyen az életkorom, amely az irodalmi lexikonokban áll, maradok tehát 1912 mellett."

Eugen Ionescu néven látta meg a napvilágot a romániai Slatinán, román apa és francia anya első gyermekeként. Gyermek- és ifjúkora e két nyelv, két ország vonzásában telt. A kisfiú születése után nem sokkal a család Párizsba költözött, majd apja 1916-ban, családját a francia fővárosban hagyva visszatért Romániába, s egy időre eltűnt a háború forgatagában. 1922-ben családja is követte őt, ám nem kis meglepetésükre az időközben rendőrfelügyelővé avanzsált apa időközben elvált gyermekei anyjától és újranősült.

Az ifjú Eugen apjával és mostohájával élt néhány évig, míg húga anyjukkal maradt. Egy igen kemény vitát követően Ionesco végleg szakított apjával, lemondva így a tanulmányaihoz szükséges anyagi támaszról. Némi anyai és rokoni segítséggel azonban sikerült elvégeznie a Bukaresti Egyetem francia szakát. Irodalmi érdeklődése igen korán megmutatkozott, eleinte a francia szimbolisták hatását mutató versekkel és kritikákkal jelentkezett. A diploma megszerzése után különböző lapoknak irogatott cikkeket, recenziókat, s 1934-ben megjelent esszégyűjteménye is Nu (Nem) címmel. 1936-ban feleségül vette Radica Burileanut, aki az író halálig jóban-rosszban hű társa maradt.

Az írás mellett Ionesco tanítást is vállalt, majd 1938-ban ösztöndíjjal Párizsba utazott, hogy megírja A Halál a modern költészetben című disszertációját. A mű nem készült el soha, viszont Ionesco kapcsolatba került Gabriel Marcellel, Henri Thomas-szal és az Esprit folyóirat körével, mely későbbi irodalmi ténykedésére nagy hatással volt. Rövid romániai tartózkodás után a Ionesco-házaspár 1942-ben végleg Franciaországban telepedett le, s itt született meg lányuk, Marie-France is 1944-ben.

Ionesco sokáig korrektorként dolgozott csekélyke fizetésért, majd úgy gondolta, megtanul angolul, hogy jobban fizető álláshoz jusson. Ez ugyan nem sikerült, viszont a nyelvkönyvek semmitmondó és nevetséges társalgási sémái drámaírásra ihlették.

Źgy született meg 1948-ban A kopasz énekesnő című darabja, az abszurd színház első remeke. A bohózatot először 1950-ben mutatták be egy párizsi színházban, teljesen visszhangtalanul. Az írónak azonban nem szegte kedvét a sikertelenség, rátalált arra a formára, az egyfelvonásosra, melyben a lét érdektelenségét, az ember jelentéktelenségét, a kommunikáció félresiklását, az élet totális abszurditását megfogalmazhatta.

A kopasz énekesnő után sorra születtek a hasonlóan polgárpukkasztó darabok: A lecke, A székek, Az új lakó, Amadée, Az ingyenölő, Az orrszarvú, A légbenjáró, A szomjúság és az éhség, Öldöklősdi, Macbett, A király halódik. 1957 februárjában a párizsi Huchette Színház ismét műsorára tűzte A kopasz énekesnőt és A leckét, s a siker ezúttal nem maradt el, olyannyira, hogy a két darabot azóta is megszakítás nélkül játsszák.

Drámaírói munkássága mellett Ionesco írt egy regényt, A magányos címmel, tovább folytatta kritika- és esszéírói tevékenységét is, emellett aktív résztvevője volt a világ több pontján tartott irodalomelméleti konferenciáknak. Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el, több egyetem is díszdoktorává választotta. 1970-ben a Francia Akadémia tagja, s még ugyanebben az évben a Becsületrend lovagja is lett.

A hetvenes évektől kezdve egyre gyakrabban emelte fel szavát mindenfajta elnyomás ellen, a romániai rendszer visszáságaival kapcsolatban több ízben is az Európai Közösséghez fordult. Több nyilatkozatot is aláírt az alapvető emberi jogok biztosítása védelmében, s élete utolsó éveiben tagja volt a C.I.E.L.-nek, a szabadságért küzdő írók nemzetközi bizottságának.

1984-ben a cukorbajjal küzdő író, kórházba került, ahol két napig kómában feküdt. Bár ekkor még sikerült felépülnie, egészségi állapota egyre romlott. Ő azonban nem adta meg magát a betegségnek, továbbra is sokat utazott, többször járt Svájcban, ahol újonnan felfedezett hobbijának, a festésnek hódolt.

Ionesco 1994. március 28-án párizsi otthonában hunyt el, özvegye és lánya nem közölték a pontos okot. Az írót a Montparnasse temetőjében helyezték örök nyugalomra, ravatalánál a rengeteg barát, ismerős és rajongó mellett Mihály egykori román király is megjelent. A máig is méltán népszerű drámaíró sírkövén neve és évszámai alatt ez olvasható: "Imádság ahhoz, akiről nem tudom, ki ő. Reményem: Jézus Krisztus."