Sebők Zoltán
Alaptalanul

Az info-telemetikus társadalomról szóló, ma már tényleg könyvtárnyi irodalom vissza-visszatérő motívuma, mondhatnám akár úgy is, görcsösen szorongatott vesszőparipája, hogy e forradalmian új formációnak nincs egységes, kerek és koherens elméleti alapja. Azt ugyan szinte mindenki hajlandó elismerni, hogy a számítógép és a telekommunikáció házassága máris óriási változást hozott a munkában, a játékban és az életmódban egyaránt, de különösen a modernista - tehát pártos - beállítottságú szerzők azon szeretnek keseregni, hogy mindezen forradalmi átalakulások mögött nem valamiféle komoly elmélet, hanem csupán egyfajta hibrid ideológiai tákolmány húzódik meg.

Az efféle érvelésekhez a fő indíttatást mindenekelőtt Richard Barbrook és Andy Cameron A kaliforniai ideológia című híres előadása adta. A londoni Hypermedia Research Centerben tanító tekintélyes szerzők e sokat idézett szövegükben maguk is elismerik a szóban forgó változások mindenre kiterjedő voltát, ugyanakkor úgy látják, hogy lélektanilag most is ugyanaz a helyzet, mint a mélyreható társadalmi változások idején általában:az emberek nagy érdeklődéssel hallgatnak bárkit, aki egyszerű magyarázatot tud adni a történtekre. Ebben a kritikus helyzetben - állítja Barbrook és Cameron - az Egyesült Államok nyugati partján egy írókból, adatkalózokból, tőkésekből és avantgárd művészekből álló csoport megalkotott egy heterogén hitet a közeledő információs korszakról. Ez a kaliforniai ideológia.

Nézzük, mi is a baj vele. Elsősorban és mindenekelőtt az, hogy nem egységes. Történeti tény, hogy San Francisco bohém kulturális életéből és a Silicon Valley-i csúcstechnikából állt össze, s mint ilyen - állítják a szerzők - "szemérmetlenül egyesíti a hippik szabad szellemét a yuppik vállalkozói buzgalmával ", azt ígérvén, hogy "a digitális utópiában mindenki hippi és gazdag lesz egyszerre ".

Vizsgáljuk meg közelebbről, miről is van szó. A szerzőpár abból indul ki, hogy 1969. május 15-én Ronald Reagan kormányzó elrendelte, hogy felfegyverzett rendőrök hajnalban rajtaüssenek a hippi tiltakozókon, akik elfoglalták a kaliforniai Berkley Egyetemmel szomszédos Peoples Parkot. Az összetűzés során egy ember meghalt, százhuszonnyolcat pedig kórházba szállítottak. Azon a napon úgy tűnt, állítják jogosan, hogy a "rendes " világ és az ellenkultúra kibékíthetetlenül szembekerült egymással. A barikádok egyik oldalán álló hippiknek szüleikkel ellentétben eszük ágában sem volt megfelelni azoknak a merev társadalmi normáknak, amelyeket a hadsereg, az egyetemek és a nagyvállalatok kényszerítettek a beilleszkedőkre. Nyíltan visszautasították a "rendes "világot: ezt hirdette laza öltözetük, szexuális szabadosságuk és a korabeli fül számára hangosnak tetsző zenéjük. Abban is teljes mértékben igaza van Barbrooknak és Cameronnak, hogy a radikális hippik liberálisak voltak, a szó társadalmi értelmében: demokráciát, toleranciát, önmegvalósítást és társadalmi igazságosságot hirdettek. Mindenekelőtt a kanadai Marshall McLuhan elmélete hatására úgy gondolták, hogy a média, a számítástechnika és a telekommunikáció összeolvadásából megszületik majd az elektronikus agora - az a virtuális hely, ahol mindenki elmondhatja véleményét és nem lesz többé cenzúra.

Ami az egykori barikádok másik oldalán álló Új Jobbot illeti, az úgy válaszolt a frissen érkezett kihívásra, hogy a liberalizmus egy régebbi formájában, a gazdasági liberalizmusban éledt újjá. A kollektív szabadság helyett, melyet a hippik radikális mozgalma hirdetett, a piacgazdaságban megvalósuló egyéni szabadságot tűzték zászlajukra, miközben - s ez nagyon lényeges - ők sem tudtak ellenállni a mcluhani információs romantikának. A média, a számítógép és a telekommunikáció összeolvadásától azt várták, hogy elektronikus piactér jön létre, ahol a verseny az alapszabály.

Elektronikus agora vagy elektronikus piactér?- teszi fel kissé patetikusan a kérdést Barbrook és Cameron, anélkül természetesen, hogy végleges válasszal tudnának szolgálni. De ami a lényeg, az előadás egészéből világosan érződik, hogy a szerzőpárnak nem annyira tartalmi, hanem mindenekelőtt formai, tehát esztétikai problémái vannak az úgynevezett kaliforniai ideológiával. Az zavarja benne őket, meg talán még inkább a rájuk hivatkozó mai kritikusok többségét is, hogy nem koherens, hanem eklektikus.

Mit jelent az, hogy eklektikus? Olyan gondolkodási stílust, amelyben akár a legellentétesebb eszmék is megférhetnek egymás mellett, anélkül, hogy kizárnák, feloldanák vagy megsemmisítenék egymást. A modernizmusban ezért számított már-már szitokszónak az eklektika:ott és akkor a kultúra úgyszólván minden területén vagy-vagy alapon kellett állást foglalni. Filozófiailag vagy idealistának vagy materialistának kellett lenni, a politikában vagy jobbosnak vagy balosnak, a művészetben vagy figuratívnak vagy absztraktnak. Harmadik út igazából nem volt, mert aki ilyennek is, meg olyannak is vallotta magát, azt a pártos modernista körök szellemi renyheség gyanújával kizárták a soraikból.

Elektronikus agora vagy elektronikus piactér? A szerzőpár már idézett kérdésfeltevése ugyenezt a logikát követi, s meddőségét mi sem igazolja jobban, mint hogy maguk a kérdezők sem tudnak rá válaszolni. S azt hiszem, addig jó nekünk, amíg ez a kérdés megválaszolhatatlan marad, illetve amíg a válasz eklektikus is-is lesz: amíg a piac nem falja föl az agorát, és viszont. Már csak azért is, mert a modernizmus által elátkozott eklektika szó eredetileg nagyon barátságos értelemmel bírt:az ógörög ek-legein tudniillik egyszerűen annyit jelent, hogy választani. A lényeg az, hogy legyen miből.