Torok Csaba
Tűz, víz között

(Táborverő dokumentum)

 

Mi Palicsfürdőn nem a damaszkuszi,

hanem a Kanizsai úton (a 21. sz. alatt)

laktunk, amikor kamaszkoromban

Móricz Zsigmondtól vidulva elolvastam

a kétkötetes Rózsa Sándort, és

rádöbbentem: lovon ugyan már ültem,

de mindaddig nem láttam a Tiszát.

Másnap aztán, Kispiacon át,

gyalogosan vágtam neki

(szinte zarándoki fegyelemmel:

nem fékezve cigánykerekező lányon),

s ahogy délre füzes partjára értem:

belegázoltam, jóformn ruhástul.

Úszni, megszökni a kánikulátul!

De már első lépteimet lefogta

az iszap (csak később tudtam meg:

gyógyít is, akár a régi palicsi sár).

S mert acélszürke volt a színe,

riadtan öblögettem magamat tőle...

Mostanság, ha az időmből telik,

s újraolvasom Shakespeare Macbeth-jét

vagy éppen a Vihar-ját, ürügyként,

miket tengeri feszteken néztem dosztig,

már hálókocsiban zötyögök Adria-partig

szülinapomról, átgázolni Sveti Stefan

kősajkáján (San Stefano is odahallszik);

alulról már radioaktív homokstrand ápol,

s fölém, az ereszről, elektródként itt

is tiszai agyag csüng (már meséltem):

ottani cserépgyárból, immár égetten,

narancs-éretten és - végképpen érettem.

(Budva, Sinus Avarorum, 2002. augusztus 20.)