Tóth Károly
Kentaurok

Nem voltam álmos, gondoltam, beugrom a hotelba egy italra. A zenekar még játszott. A bárpulthoz közel nagyobb társaság ült, csupa férfiakból állt. Jórészt ismertem őket, a szomszédos kis szerb falubeliek voltak mindannyian. Kézemeléssel üdvözöltem őket, páran visszaintettek. Akkor vettem észre a terem másik szélén az enyémeket. Két unokaöcsém, Antika és Ferkó, közöttük Mićo. Meg még két gádzsó, a városból, ült velük. Nem kedveltem őket. Mićóék, gyerekkori barátunk, valahonnan, talán Boszniából jöttek. Nagyon megdöbbentem, amikor az első nagy szerelmétől, a városból, eltiltották a lány szülei, merthogy nem magyar. Hogyhogy a Mićo nem magyar? Antika és Mićo lovaglónadrágban meg csizmában voltak. A munkából egyenest ide jöttek. Ahogy közelebb értem, megcsapott a lovak kellemes szaga. A ménesen dolgoztak. Az öregek még csikósoknak, a többiek már csak zsokéknak nevezték őket. Az iskolában meg csődörösöknek csúfoltak bennünket, de soha senki sem sértődött meg ezen. Irigység érződött a hangjukból. Antika már többet ivott a kelleténél.

Ferkó elébem jött, lekezeltünk, és háromszor megcsókoltuk egymást.

- Szia, öcskös, előbb kiengedtek?

- Szia, Csarli, hát igen.

- Mikor jöttél?

Tegnap, gyere, üljünk le. Odahúztam egy széket a szomszéd asztaltól, Ferkó és Mićo közé, majd lekezeltem mindenkivel. Intettem Gézának, aki egyalombeli volt velünk, különben Doktornak becézték. Géza tánclépésben jött, nagy hasával, hatalmas keretes, szódásüveg szemüvegével. Közben pár virtuozitást mutatott be az üres tálcával.

Szia, Csarli - köszöntött.

Szia, jól vagy?

Honnan lennék jól, amikor pár süket miatt itt kell lennem záróráig. Mit parancsolsz? Közben a tálcára rakta az üres üvegeket, poharakat. Körbemutattam az asztalon.

Ki mit ivott?

Nekem dupla vodkát tonikkal, hogy utolérjem ezeket - feleltem.

Géza barackot nyom Antika fejére.

Te nem kapsz, faszikám - és elmegy.

Ferkóhoz fordultam.

Gennyes volt bent?

Az elején. De aztán kitettek a lovakhoz, mikor megtudták, hogy idevalósi vagyok, és kicsit tudok velük bánni. Ha betartod a szabályokat, a zsarukkal nincs bajod. Valójában a rabok keserítik meg egymás életét. Van ott sok olyan, akinek már nincs mit veszítenie, csak ocsmányul szórakoznak.

Téged bántottak?

Egypárnak be kellett húznom, hogy békén hagyjanak.

Hallom, Erzsi elvált tőled?

El, még idézést sem kaptam a tárgyalásra, csak a végzést. Az a kurvaság, hogy még az utolsó beszélőn sem mondott semmit, pedig sok mindent megértettem volna. Három év nagyon hosszú idő. Nem kellett volna, hogy így legyen.

Azt nem értem, hogy a fenébe kaphattál ennyit, mikor neked csak morzsák jutottak.

- Nem volt ügyvédem, és énrám bizonyították az egészet. Az a pénz, ahogy jött, úgy el is ment. De hát, adós, fizess!! Csak nekem túl sokra jött ki a kamat.

Miért nem... - valamit akartam mondani. Szerencsére megérkezett Doktor, hálásan néztem rá. Látványosan, kettesével szétrakta az italt. Antikának is hozott.

Fulladjatok bele - mondta barátságosan.

Kösz, viszont. Géza, ezek mit ünnepelnek? - a nagy társaság felé intettem a fejemmel.

A Svilar gyerek megy katonának. Útközben a Svilar gyereknek is barackot nyom a fejére.

- Fazane, al' si najeb'o! - mondta, és ment tovább hangosan, jóízűen nevetve.

A társaság is nevetett. Közben zajlott az élet. Csak mi maradtunk két asztalnál. Nem is láttam, hogy az énekesnő már jó ideje Antikának, nekünk énekelt. Antika pedig fizetett minden nóta után. Az utolsót, a himnuszunkat énekelte, elég jól. Természetesen a lovakról. Egy nosztalgikus bunyevác népdalt, de csak az utolsó refrénnél figyeltem fel rá. Átsuhant az agyamon egy jelenet, amit még egyszer régen, egészen kis koromban láttam. Az, amikor kitört a ménes a karámból, mielőtt még kihajtották volna legelni. Hatalmas robajjal az eleje, végig a műúton, a többiek oldalt a nyári úton, úgy, hogy csak az óriási porfelhő látszott utánuk. Az egész ménes élén a hároméves, még valamiért nem betört, nagy termetű, vasderes vezércsődör. A csikósok karikás ostorokkal és pányvákkal vágtattak mellettük a nyári út szélén, jócskán elmaradva a derestől, a fiatalabb csikókkal egy vonalban. Félelmetes, egyben fenséges látvány volt. Az emberek kinn álltak mind a házak előtt, rettegve, némán. Csak valamikor délután sikerült összefogni a ménest. Egészen fent, a nagyváros alatt. Furcsa módon, ahogy hallottam másnap, egy csikónak, pár kerítést kivéve, másnak sem esett baja. Ahogy az énekesnő befejezte, nagy-nagy csönd lett. Az emlékeim is elröppentek.

Folytattuk a beszélgetést, közben észrevettük: kiürültek a poharak. Intettünk Doktornak, aki egy hatalmas tálcán vitte ki épp a rendelést a társaságnak. Az órájára nézett, és arrafelé mutogatott. Nemsokára záróra. A zenekar már összecsomagolt. Odamentem Gézához, és győzögettem, hozzon még egy rundót.

Ittatok már eleget, faszikám, záróra van!

Doktor, ne szarjál, ezeknek is most vittél - tromfoltam.

- Na jól van, kaptok még egyet, aztán a picsába veletek, meg azokkal is! - válaszolta dühösen.

Akkor nyílott az ajtó. Megfordultam. Lazo lépett be. Egy izgága, magas, talán crnagorac vagy bunyevác, szőke legény, egyenruhában. Jegykezelő volt, nagyon sok ellenséggel. Szeretett verekedni. Ő is a közelben lakott, egy másik kis szerb faluban. Meglátta Ferkóékat, és elindult az asztaluk felé, hosszú, határozott lépésekkel. A társaság irányában. Kikerülhette volna őket. Mićóék még észre sem vették. Mikor a társaság asztalához ért, valaki közülük kitette elébe a lábát. Megbotlott. Abban a pillanatban, villámgyorsan, fordulásból ütött. Felülről, fejmagasságból indította az öklét. Az arcára célzott az áldozatának. Az ösztönösen egész felsőtestével félrehajolt. A vállát érte az ütés, így is majdnem hanyatt vágódott székestül. Erre az egész társaság, mintegy vezényszóra, fölugrott. Lazo hátralépett, felkapta az első kezébe kerülő széket, hátrálni kezdett, maga előtt csapkodva a székkel. Ferkóék csak ekkor látták, mi folyik. Mićo és Ferkó felugrott, Antika is megpróbálta, de nem sikerült neki. Csöndben, gyorsan, szabályos ék alakban támadtak. Páran, az ék elején, széket kaptak fel, a többiek üres üvegeket. Egyikük egy nagy kristály hamutartót, csak úgy szállt a hamu belőle, mint a szürke hó. Lazo beugrott Mićo és Ferkó közé, a széket magasra emelve. Mićo és Ferkó nagy "V" alakban felemelték a kezüket, és fönt összefogták. Mindketten jó magasak voltak. Ferkó masszív, tömör, tiszta nyers erő, Mićo inkább szikár, inas, de talán még Ferkónál is magasabb. Mindig is nagyon furcsán festett a lovon. Géza tárcsázott.

Halo, milicija?... Ovde Doktor! Dođite brzo, tuća... velika!! Majd dühösen lecsapta a kagylót. - Dögöljetek meg!

Pár másodpercig bénán figyeltem az egészet... Úristen! Mi lesz ebből? Oda kell jutnom. A legrövidebb utat választottam. Ökleimet gyomorhoz szorított kézzel, hátulról törtem be az ékbe. Csak keresztül akartam törni rajtuk. De aztán ketten megragadták a karjaimat.

Ti nemoj da se mešaš - mondta az egyik.

Hallottam, mit mondott, de már nem számított. Két rántással kiszabadítottam magam, kiléptem az ék oldalán, és egy felborult asztalt megkerülve odaléptem Mićo mellé. Nem is emeltem fel a kezemet, úgysem értem volna el az övét. Ferkó dörmögő kiáltását hallottam még.

Stanite, momci, ubićete čoveka!

Lazo pedig lesújtott Ferkó feje mellett, de az ő fejét találta el a szék egyik lábával. Valami reccsent, és utána pörgött a levegőben, de ő csak megrázta busa fejét, és valami csúnyát mondott Lazónak. Amilyen sebesen, mint a forgószél, pörögtek, kavarogtak fel az események, olyan gyorsan le is állt az egész. Mićo és Ferkó még néhány félmondattal tárgyalt valamit. A társaság visszavonult, és nyugodtan leült. Lazo meg én is. A két városi eltűnt. Ferkó és Mićo, felemelve az útjukban levő székeket, szintén leült.

Jött a Doktor, hozta a piát.

Igyátok meg, fiúk, és menjetek szépen haza - mondta szinte szeretettel. -

A zsarukkal majd én elrendezem - és fáradtan visszaballagott.

Fölhajtottuk az italt, elindultunk. Arra, amerről jöttünk, a társaság felöli kijárathoz. Elöl Ferkó és Mićo, közöttük Lazo, én Antikát támogattam hátul. A társaság csodálkozva, indulat nélkül nézett bennünket. Nem szólt már senki semmit.

Minden rendben van, nincs baj. Nem is történt semmi, nem voltak gonoszak.

Nincs semmi baj.

Most már nem lesz soha semmi baj.