Varga István
Az esszéíró regénye

Susan Sontag: Amerikában. Európa Könyvkiadó, Budapest 2002

Susan Sontag elsősorban és szinte csak esszéírónként vált ismertté tájainkon. Mindenhez hozzá tud szólni, mindenről van véleménye, általánosan elfogadott nézet, hogy "okos" nő. És valójában a modern élet egyes jelenségeivel (betegség, fényképezés, irodalom, nőmozgalom, stb.) kapcsolatos számos észrevétele helytálló és pontos. Susan Sontag nemzetközi médiumsztárrá vált, akit mindenhova meghívnak, hogy véleményét valamilyen társadalmi jelenségről elmondja. Egyesek szemében kultikus gondolkodóvá nőtte ki magát. Nos, az éles szemű vizsgálódó aztán 1992-ben teljesen váratlanul egy történelmi regénnyel (A vulkán szerelmese) jelentkezett, amelynek sztórija már korábban egy szirupos melodrámai filmben nyert világszerte elfogadott megfogalmazást. Susan Sontag ezen regényét a kritika akkor vegyes érzelmekkel fogadta. A szerzőnőt, úgy tűnik, ez nem zavarta, mert még egy regényt írt, a most magyarul olvasható Amerikában címűt.

Susan Sontag esszéinek írásakor rendkívül alapos előkészületeket végez és regényének írásakor hű maradt önmagához. Tudniillik az Amerikábant olvasva érezzük, hogy minden sora mögött hihetetlenül gazdag ismeretanyag húzódik meg. Az írónő mindent megtett annak érdekében, hogy mind hitelesebben idézze meg az 1870-es évek közepét, amikor regénye lejátszódik. Ez a szándék minden kis részletben megmutatkozik: a korabeli divat, lakberendezés, életmód, stb. tökéletesen megeleveníti azt a világot, amelyben a regény hősei mozognak. A hősök pedig elsősorban lengyelek, méghozzá akkor élt, tehát nem kitalált személyek. Egy akkor ünnepelt lengyel színésznő életének egy szakasza bontakozik ki előttünk, aki családjával és közvetlen környezetével, amelyre valósággal mágikus kisugárzással hat, kivándorol Kaliforniába, ahol egy újszerű közösségbe társulva próbálkoznak meg élni. Igen hamar kiderül, hogy a vállalkozás gazdaságilag csődbe jutott és a színésznő visszatér, ha nem ia hazájába, de a színpadra. Megtanul angolul és Amerikában is ünnepelt csillaggá válik. A regénynek ez a fő vonala, amely köré csoportosulnak és hozzá társulnak a mellékesemények. Az Amerikában korántsem eredetien (hiszen hagyományos realista regénynek tűnik) megszerkesztett és megírt, nagyon olvasmányos regény. Nincsenek benne kísérletező, formabontó bravúros megoldások, bár igaz, hogy néhány modern írásmód egy-egy elemét felhasználva az írónő egy bizonyos eredetiséget ér el, mivel ezeket az elemeket végeredményben sajátos módon szintetizálja. Az írásmód a legeredetibb az első fejezetben, amelyben egy ismeretlen elbeszélő besurran egy ünneplő társaságba, ahol félig-meddig testileg is jelen van és ismerkedik meg jövendőbeli hőseivel és tudja meg, mi is a színésznő szándéka. Aztán a következő fejezetekben váltogatja a rálátás szemszögét: hol az egyik szereplő, hol egy másik belső beszéde dominál, utána naplójegyzetek következnek, máskor levelekből áll össze a fejezet. Mindez "frissítőleg" hat az olvasóra, bár a regény befejező szakaszában az ábrázolás inkább már csak nagy vonalakban, jelzésszerűen történik, az előforduló ismétlődések pedig kezdenek fárasztóan hatni. Így válik az Amerikában egy aránylag könnyen olvasható, hiteles történelmi regénnyé, amely nem tűnik ki szinte semmivel, az a benyomásunk, hogy az írásába fektetett alkotói erő nincs arányban a megvalósítottal.

M. Nagy Miklós a könyvről szóló írásában kiemeli az írónő gondolatát, miszerint az "impulzust az íráshoz rendszerint az olvasás szítja fel benne". Ez történt most is. A könyv elején Susan Sontag kiemeli, hogy a "regény legtöbb szereplője kitalált személy, akik nem, azok is gyökeresen különböznek valóságos modelljüktől". Következő mondata azonban mintha rácáfolna erre: Mindazonáltal hálával tartozom azoknak a könyveknek és cikkeknek, amelyeket Modjeska, Sienkiewicz - vagy mások róluk - írtak, én pedig felhasználtam (és átigazítottam) a bennük talált adatokat". Egyes kritikusok ezt szemére vetik. És ezzel az intertextualitás problémáját érintjük. A szerzőnő tudniillik állítólag (azért állítólag, mivel e sorok írója nincs abban a helyzetben, hogy a továbbiakat összehasonlítás útján ellenőrizze) nagy nyugalommal felhasznált néhány forrást ezen könyvének írásakor anélkül, hogy ezt kiemelte volna. Vannak akik egyenesen plagizálással vádolják. Susan Sontag védekezésül azt hozza fel, hogy az "átvettek" mindössze három oldalt tesznek ki művében és egyáltalában: "Itt sokkal átfogóbban lehetne érvelni: hogy az egész irodalom vonatkozások és utalások sorozata". Felesleges vitatkozni az átvevésről, a lényeg az, hogy az Amerikában egy átlagos, részleteiben hiteles "átmesélés": hogyan látja egy kortárs gondolkodó egy másfél évszázada élt sikeres asszony életét és, azon túl, az akkori Amerikát.