Máriás Endre
"...az én Piafom"
Beszélgetés Mezei Kingával

Az Újvidéki Színház egyébként is színes repertoárja ebben az évadban egy igen különleges előadással bővült, melynek címe: Rózsaszínű halál - Játék Edith Piaf életképei és dalai alapján. A címben is megjelenő éles ellentét végigkíséri az egész előadást, s egyben a neves sanzonénekesnő életét is. Mezei Kingával az előadás főszereplőjével a darab és Piafnak a boldogtalanságot rózsaszín szirmokkal elfedni akaró világáról beszélgettünk.

- Az előadásban Edith Piaf életének különböző momentumai és képei villannak fel, de tulajdonképpen a halála előtti egy-két órát mutatja be, amelyben életének legfontosabb pillanatai elevenednek fel, és a legmeghatározóbb személyek jelennek meg. A Rózsaszínű halál című dráma egy szlovák kortárs író, Ljubomir Feldek műve, amely Piaf önéletrajzszerű könyve alapján született. Ezt a szöveget Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház dramaturgja, L'uboslav Majera rendező és én közösen átdolgoztuk, és így született meg az előadás.

- Hogyan állt össze az előadás? Mennyiben tér el az eredeti szövegkönyvtől az, amit láthatunk?

- Nem túlzottan sokban, de jó néhány rövid jelenetnyi szövegrészt felhasználtunk Piaf önéletrajzából, mert úgy éreztük, hogy az eredeti szövegnek voltak bizonyos hiányosságai. Sok szép, és számunkra fontos dolog felett elsiklott a szerző. A másik változtatásunk az volt, hogy míg az eredeti műben csak a Piafot alakító színésznő, és Theo, az énekesnő utolsó szerelme van a színpadon, az összes többi szereplőt pedig egy görög bábú jeleníti meg, mi megpróbáltuk megeleveníteni a többi figurát is, ami szerintem sokkal érdekesebbé teszi az előadást.

- Azzal, hogy több szereplő jelenik meg benne, az előadás valamelyest elveszítheti monodráma jellegét?

- Nem tartom monodrámának a darabot, mert számomra nagyon fontosak azok az emberek, akikkel együtt létrehoztuk az előadást. Hálás vagyok nekik, mert végig ott voltak, velem együtt akarták, s nagyon jó partnerekként segítettek, nagyon kellemes volt velük dolgozni, hiszen mindvégig ott voltak, és támogattak. Tisztában vagyok vele, hogy sokan monodrámának tekintik, hiszen egy emberről szól, aki az első pertől az utolsóig a színpadon van, s hozzá érkeznek a figurák, de nem vagyok benne biztos, hogy a többiek nélkül is végig tudtam volna csinálni, vagy akár csak az előadást is végig tudnám-e csinálni nélkülük.

- Edith Piaf nevének hallatán első asszociációként sokunkban egy különleges, rekedtes, érzéki énekhang; egy törékeny, kis túlzással még talán "szürkének" is nevezhető külső jelenik meg.

- Nem törekedtünk arra, hogy lemásoljuk, szerencsére nem akartak belőlem egy Piaf-másolatot csinálni. Inkább azt mondanám, hogy az előadásban megjelenő személy az én Piafom. A rendező, aki kiválasztott a szerepre, rögtön a legelején elmondta, hogy őt nem konkrétan maga Piaf érdekli, hanem inkább Piaf és az én személyiségem találkozása. A dalokra nem fektettünk túl nagy hangsúlyt, s egyáltalán nincs szó arról, hogy ugyanúgy kellene elénekelnem a dalokat, mint Piafnak. Itt is inkább az volt a fontos, hogy belőlem mi jön ki, tehát, hogy számomra mit jelentenek ezek a dalok.

- Egy igen összetett és sokrétű előadás a Rózsaszínű halál, tele van felfokozott érzelmekkel. Többek szerint ez egy olyan szerep, ami eddig rád várt, s amire eddig te vártál. Mennyiben volt más, mint az eddigi szerepeid?

- Nagyon szeretem az előadást, és nagyon jó volt Majerával dolgozni. Kedvelem a hozzáállását. Nagyon ért ahhoz, hogyan teremtsen hangulatot, és hogyan helyezze bele az általa teremtett hangulatba a színészeket. Emellett pedig eszméletlen értője az érzelmeknek. Olyan pici dolgokra is oda tud figyelni, amiket más rendezők talán észre sem vennének, s ezzel rákényszerít bennünket arra, hogy ne legyünk felszínesek. Nagyon szép és nyugodt munkafolyamat volt, sok nevetéssel, örömmel, vidámsággal. S bár nem volt könnyű, egyáltalán nem volt megterhelő.

- Gerold László kritikájában olvashattuk: "Mezei Kinga szerepformálása nem reked meg az énekesnőportrénál, egyetemesebb, komplettebb nősorsot mutat be csodálatos művészi érzékenységgel és mesteri szerepépítéssel." Hogyan tudtál azonosulni Edith Piaf figurájával, a személyisége mely alapjegyeinek megragadása könnyítette ezt meg?

- Egy munkafolyamat során a színész azonosulása a megformálandó személlyel nagyon sok stádiumon megy át. Szinte próbánként és jelenetenként változott, hogy mi volt az a pont, mi volt az az érzés, amit megragadhattam. Olyan is volt, hogy egy-egy dalból indultam ki, nem is a hangja vagy az előadásmódja miatt, hanem az érzések miatt, amelyekkel énekelt. Nem volt könnyű, mert természetszerűleg nem sok eredeti információm lehetett, nem tudtam vele beszélgetni, nem tudhattam meg, hogy milyen ember is volt valójában, így a számomra szinte kizárólagos kapcsolatot a dalai, és az ezekben megjelenő érzései képezték.

- Piaf elég ellentmondásos személyként él a köztudatban. Lehet őt egyértelműen pozitív vagy negatív figurának minősíteni?

- Szerintem nem. Rettenetesen szerencsétlen ember volt, akivel annyi rossz történt, amennyit nagyon sokan nem is tudnának elviselni, vagy legalábbis ép ésszel nem. Nem élt jól, nemcsak azért, mert önmagát időnap előtt kiégette, hanem egészen odáig vissza lehetne menni, hogy előbb szülei, majd ő maga is honnan hova csapódott. Hogy mindehhez egy ekkora tehetség is párosult, az teszi lehetővé, hogy egyáltalán tudjunk róla, ismerjük a nevét, az életét, és a dalait. Azt gondolom, hogy nagyon szépet adott az embereknek, és maximálisan önzetlen embernek tartom azért, mert mindezt úgy tudta adni, hogy ő közben nem sok szépet és jó kapott.

- Többet jelent számodra Edith Piaf most, miután megszemélyesítetted, mint korábban?

- Igen, bár el kell mondanom, hogy már gyermekkoromban is rajongtam azért, ahogyan ő énekelt, bár lehet, hogy akkor még ez csupán az éneklés és a francia nyelv iránti vonzódásom párosodásából fakadt. Miután most rengeteget foglalkoztam vele, olvastam róla, többet hallgattam, sokkal nagyobb hatással van rám.

- Ha megkérdeznék tőled, hogy kinek ajánlod az előadást, mit mondanál?

- Először azt, hogy mindenkinek, azután meg azt, hogy azoknak, akik szerelmesek, akiknek van velünk közös ügye.