Szabó Palócz Attila
Az év embere

Kertész Imre átvette az irodalmi Nobel-díjat...

A díjátadási ünnepség közvetítésén Vitray Tamás azt mondta, közhely lenne bármit is mondani az elismerés jelentőségét illetően. Igen, talán igaza is volt, hiszen azt mondani, hogy ez a legnagyobb elismerés, ami a magyar irodalmat valaha is érte, valóban közhelygyanús - mégis helytálló.

Fantasztikus elismerés egy olyan kreatív, alkotó ember számára, aki olyan lenyűgöző életutat járt be, amely a gázkamrák árnyékától, a sztálini korszak Magyarországán keresztül idáig egyáltalán elvezethetett. A szerncse kegyeltje volna? Aki mindent megúszott... Hiszen egy pillanatnyi elhatározáson múlhatott, hogy két évvel idősebbnek hazudja magát, amikor a haláltáborba érkezett; hiszen nemcsak a fasiszták deportáltak, de Rákosiék is keményen...

Mégis, nehéz úgy írni a témáról, hogy az emberben ne merüljön fel, hogy bizony - és nagyon-nagyon szégyenteljesen!!! - voltak olyanok is (szép számban!), akik faji alapon fanyalogtak amiatt, hogy éppen Kertész Imre kapta meg a magyar írók közül elsőként a Nobel-díjat. S egy jó időre esélytelenné is tett ugyanerre az elismerésre mindenkit, aki ugyanezen a nyelven ír, hiszen néhány évnek csak el kell majd telni, mire magyar író újra a jelöltek közé kerülhet, a Nobel-bizottságnak ugyanis nem szokása évről-évre "ugyanoda" adni a jutalmat.

Mondom, nehéz úgy írni Kertész Imre Nobel-díjáról, hogy az ilyen fanyalgókat figyelmen kívül hagyjuk. Pedig az lenne az igazi! Tudomást sem venni róluk! A saját lelki békénk és nyugalmunk megőrzése érdekében... S azért is, hogy ne engedjük meg nekik, hogy belezavarjanak ezekbe az örömteli, ünnepi pillanatokba, amikor a meghatottságtól örömkönnyekkel telnek meg könnyzacskóink.

Érnek annyit ezek a fanyalgók, hogy megengedjük nekik, hogy belerandítsanak a magyar irodalom eddig talán még nem is látott nagy ünnepébe?

A választ, azt hiszem, mondanom sem kell - mégis leírom (legyen egyértelmű): NEM!

Aki emberileg nulla, az minden szempontból nulla - magyarnak is!

Nullákkal foglalkozni pedig minek?

No, ne is tegyük tovább... Nullák, go home!

A magyarországi könyvesboltokba nem lehet manapság elegendő mennyiségű Kertész-könyvet küldeni, mert mindenki azt kersi, percek alatt szétkapkodják a készleteket... Ez is egy nagy újdonság azzal szemben, hogy korábban - mint mondják - alig háromezer példányban lehetett eladni köteteit.

S ha mindezt összegezzük: azzal, hogy Kertész Imre átvete a Nobel-díjat, azzal, hogy megfeledkezünk róluk és figyelmen kívül hagyjuk a fanyalgókat és a nullákat, s azzal együtt, hogy keresettek lettek egy eddig alig olvasott szerző művei - olyan élményekkel gazdagodunk, amilyenekhez foghatóakat (valljunk be őszintén...) ritkán zsebelhetünk be ilyen rövid idő leforgása alatt.

Lehet, hogy közhelyszerű ez az elégedettségérzet, amit mindezek összessége nyúlt - mégis nagyon fontos, nagyon valós, nagyon velejébe vágó...

Kertész Imre mindenképpen az év embere. Számunkra. A bantuk valószínűleg egészen mást tartanak annak. De minden tisztelettel az iránt is, akit a bantuk az év emberének tartanak, a magyarság számára Kertész Imre Nobel-díja akkora esemény, amely mellett az év embere címért ringbe sem szállhat mellette senki.

Gratuláljunk hát neki tiszta szívből ehhez az elismeréshez! S ha szerencsésen átvészelt életében mindent, amit majd az életrajzírói még csak ezután kutatnak fel, akkor kívánjuk neki őszinte szívvel, hogy még nagyon sok kiváló regény címe fölött láthassuk viszont nevét, s adjon neki a Teremtő jó egészséget és munkabírást hajlott kora ellenére, még nagyon sokáig.

S ha mindez közhelyszerű is - így, karácsony előtt különösen aktuális.