- Vörös István
Heidegger, a postamester
-
- VIII. ÉNEK
- A PATKÁNYOKKAL VÍVOTT CSATA
-
- 1
-
- Gyorsan vonuló hangoktól kong
- az ősi csarnok. De csakugyan
- a kárhozat otthona? Heidegger
- áll, és a cseppköves betonfalakat
- nézi. A kövezett földön bíbor-
-
- színű szőnyegek. A kőasztalon
- rohadó gyümölcs, találomra
- szétszórva, mintha a pusztulásnak
- nem is lehetne rendje.
-
- Martin most először szeretne
- Hölderlinnel beszélni. Mintha
- a te versedben járnék, akarja
-
- mondani neki, de valami nincs
- rendben, csupa nyomdahiba.
-
- A túlvilág csak egy tévedésen alapul.
-
- 2
-
- A balga egy s mást homályba
- boríthat: ahol azonban
- a semmi van jelen, átlátszó
- sötétség borul az alvilágra.
- A tévedés szitáját rázza egy angyal.
-
- Nem bűnhődést szitál, az igazat
- választja el a hamistól. De
- rosszul. Henrik királynak kegyelmet
- ad, de Gergely pápának nem.
-
- Tolsztoj lent marad, Bismarck
- föllebeg. Mától fogva hirtelen-
- váratlan nem jöhet már.
-
- Ki vihartól tűztől sose tartott,
- elbámul most e zajban:
-
- miféle uralom jön ember és szellem fölött?
-
- 3
-
- A balga egy s mást homályba
- boríthat. Švejk azonban alighogy
- megpillantja Martint, elébe térdel
- és egy ronggyal a csizmáját
- fényesíti. Te zavarod össze ezt
-
- a verset, kérdezi barátságtalanul
- Heidegger. A lét köszöni szépen,
- megvan létező nélkül is. -
- Nos, akkor a létben vagy,
-
- benyitottál a kitaláltba.
- Elcsábíthatod Anna Kareninát,
- vagy megmentheted a barátomat,
-
- K. Józsit. A nagy mű elhalad
- idelent, mint a metró. A kocsik
-
- üresek, az állomás kivilágítatlan.
-
- 4
-
- A verseket nem lenne szabad klónozni.
- Épp csak leírni egy papírra,
- de nem legépelni, nem kinyomtatni,
- nem lefordítani őket idegen
- nyelvre. (Bár az eredeti nyelv is
-
- idegen nyelv nekik.) A hibák
- elszaporodnak rajtuk, mint frontkatona
- fején a tetű. (A vers nem is a nyelvében
- él. Csak addig van, amíg nincs.)
-
-
- A kinyomtatott szöveg és a fordítás
- hamisítvány. A kézirat színhibás másolata.
- (A vers fekete, fehér és szürke.)
-
- A fehér: versre kiömlött bor.
- A szürke egy könyvön álldogáló galamb.
-
- A fekete a vers saját halála.
- 5
-
- Az ember szabadságra ítéltetett,
- mondta a katona, de nekünk húsra
- és borra van szükségünk. Nem
- lehetünk tehát tekintettel az
- ítéletre. Nem szabad élnünk
-
- a szabadsággal, itt semmivel
- sem szabad élünk. Az élet
- tilalmas dolog és tiltott szó.
- A gondolkodás nem vezethet
-
- tettekhez. A tettek rosszak,
- nem ide valók, a tétlenség
- halál, de itt a halálról
-
- sem szabad beszélni. A szabályok
- fölöslegesek, nekünk húsra és
-
- borra van szükségünk a készülő harc előtt.
-
- 6
-
- Nem lehetünk tekintettel
- az ittlétre, mondta Heidegger,
- arra, hogy itt vagyunk.
- Nem kell bor, undorodok
- a hústól. És legfőképp:
-
-
-
- félek a kenyértől. A kenyér
- ropog, mint friss repesz
- a hóban. Tulajdonképpen
- mért vagyok én itt?
-
- A nyelv tart fogva? A szórácson
- hús és hal sül. De a hallgatás-
- rács függőleges. Szelíden
-
- terel a céljai felé. Nincs is
- cél, nevetett föl Švejk.
-
- De a nevetés ujjként előre mutat.
- 7
-
- Figyeld meg, itt még imádkozni
- se lehet. Valahonnan folyton
- sülő kenyér illata jön.
- Angyalok járőröznek az úton,
- vagy ördögök bujkálnak a fák
-
- mögött. "Mi Atyánk, ki vagy
- a Mennyekben." - Akkor mi miért
- itt vagyunk? - És ha itt nem vagy,
- nem is vagy igazán. - Kupacokban
-
- puffan a szárazföldre lökött mondat
- hajófenekéről a sár. - És akkor
- nem vagy Atya sem. Jöjjön el
-
- a te országod? Egy nemlétezőé?
- Hiszen épp ez az. - És a kenyérszag?
-
- A kenyérszagot én se értem.
-
- 8
-
- Az egész olyan keskeny,
- mint két egymásnak épített
- ház között a rés. De ha
- az egyik házat a középkorban,
- a másikat meg most, a háború
-
- alatt építették, akkor az
- a rés nincs is. De nincs
- a most se. Varázsszurdok.
- Három percre jössz, és a
-
- következő világháború
- végén érsz haza. Épülnek
- házak a háború alatt?
-
- Csak olyan sietséggel, ahogy
- nők fölé térdelnek katonák,
-
- tégla téglára ugrik.
-
- 9
-
- Szenteltessék meg a te
- neved. De mi a neved, dörmögött
- Švejk. Tényleg, kivel szeretnél
- találkozni, kérdezte. Itt az
- akarat nagy erő. - Csakhogy
-
- én nem akarok semmit. Talán
- magamat lenne jó megismerni.
- Az öreg Heideggert. Lesz
- majd belőlem pap? Vagy
-
- költő? Legalább teológus?
- Forradalmár leszek?
- Nem az a fontos, ki leszel,
-
- hanem, hogy ki vagy, öcsém.
- Az ima szavai, hajolt le Martin.
-
- Megtaláltam az utam.
-
- 10
-
- Ez nem út. Ez patkányösvény.
- Ha itt vannak a nyomaik,
- hamarosan ők is erre jönnek.
- A jövő felől tartanak a múlt
- felé, és bármelyikünk útját
-
- keresztezhetik. De ha ilyen út
- nincs is?, okvetetlenkedett Martin.
- Ha nincs, akkor jönnek, ha
- van, akkor mennek. Ha lenne,
-
- már nem élnénk. Az igazi
- nagy emberek meg se fogannak.
- Švejk arcán fölényes mosoly:
-
- Legfeljebb megírják őket.
- Egy patkány a bokájába mar,
-
- a létezés nem ajándék, súgja.
- 11
-
- Midőn lenn az ég nevetlen,
- s fönt a föld szintazonképp,
- Patkány, az ős-vég, kevés dolgok
- teremtője, minden dolog pusztítója,
- és Patkánynő, a pusztulás vége-gödre
-
- semmi-sártól csatakosan, a vizekkel
- egybemosódó ég aljából, mint
- sikamlós, édes délibábból, kigázoltak.
- És a föld és tűz egybeízzó gömbje
-
- hátulról Patkány-árnyékot
- vetett elébük, mely a létig
- elért, mint egy járhatatlan út,
-
- akkor ráléptek erre a szurokhídra,
- mint aki fejtől övig a történelembe
-
- süllyed. És figyelték, megtartja-e őket.
-
- 12
-
- Martin örömmel kapkodta
- a fejét. Már semminek sincs neve.
- Švejk nevetett: Csak felejtesz!
- Mintha a kezdet, a furcsa kezdet