Beszédes István
Látta-e valaki a feltalálót?

(A Rozsdaszínország aranya című operilla librettója. Zenéjét szerezte Verebes Ernő. Bemutatta a szabadkai Gyermekszínház 2003. január 19-én.)

 

Hangok:
 
Mester - Katkó Ferenc
Kisfiú - Erdélyi G. Hermina
Pumpa - Gregus Zalán
Szivattyú - Olivera Begović
Kalim Pál - Hernyák György
Halász, Füvész - Szloboda Tibor
Madarász, Lámpagyújtó - Bakos Árpád
Kövér - Szűcs Hajnalka
Még kövérebb - Fridrik Gertrúd
Főkövér - Olivera Begović
Málnacserje - Manga Tímea
Ecetfa - Heródek Éva
Szuroköntő - Dévity Zoltán
Narrátor - Verebes Ernő
 
Hegedű: Miroslav Jovančić
Készült a Kreaton stúdióban.
Hangtechnikus-felvételező: Vlado Rusić
 
Jelmez és maszk: Janovics Erika
Díszlet: Szarapka Tibor
Koreográfus: Fosztó András m. v.
Rendező: Tóth Miklós m. v.
A szabadkai Gyermekszínház
produkciója.
Igazgató: Ágoston Pribilla Valéria
 
Rosszul aludt a Feltaláló,
forgolódott egy teljes álló
éjszaka, nem volt nyugalma,
mert amit feltalált, hatalma
nem volt fölötte, az örökmozgó
gépezet magától lépeget
- ezt álmodta épp a Mester,
s efféle rémisztő képeket.
 
Mester
Azt álmodtam, és nőtt a zaj,
hogy feltaláltam a lomot,
hogy a világ szörnyű zűrzavar,
nem csillog benne már csavar.
 
A kincs, ami eddig működött,
amit csak nikkel, króm takar,
rozsdás lett a fű között,
hát hiába éltem, ez zavar.
 
Gép a világ, s a tengelyen
eltört a fő fogaskerék,
s az újat kárnak reszelem,
szétmorzsolja a terhelés.
 
Lehet az megedzett acél,
kemény, és pengő, jó merev,
s az ötvözetben ritka érc,
pár perc után már elreped.
 
Nagy lett a csörgés-csattogás,
a csörömpölés, a kattogás,
és a robajt tetézi ráadásul:
a vaksötét reggel se tágul.
Kalimpál annyi lendkerék
a levegőben, tornyok csúcsán,
szivattyú szörcsög, és derék
pumpák nyöszörögnek csúnyán.
 
Szivattyú
Folyik az orrom, megfázhattam,
lehet az is, hogy vírust kaptam.
Mi lesz velem, ha súlyos nátha?
Úgy érzem, mindjárt köhögnöm kell.
 
Pumpa
Az is valami? Röhögnöm kell.
Nyeltél volna csak annyi füstöt,
amennyit miattad én lenyeltem,
fekete kátrányt, méregezüstöt...
 
Mester
Sok találmányom az emberért
betegen köhög, olajat prüszköl,
hát megérte-e dolgozni ezért,
elvakultan a nemes ügytől.
 
Kalim Pál
Elszabadultam, azt hiszem,
nem tart fogva a célszerűség,
a mindenkinek hasznos haszon,
már teremtőmhöz se fűz a hűség.
 
Kalim Pál vagyok.
 
Szivattyú
Az ócskavas?
 
Kalim Pál
Lekaszálok, összelapítok
mindent, mi elém kerül az úton.
Rossz napod van ma, rút vacak!
Kalim Pál vagyok.
 
Pumpa
A hős kacat?
 
Kalim Pál
Velem akarsz te ujjat húzni,
amire lépek, széthasad,
haragom nem fogod megúszni.
 
Mert az én kerekem nem pihen,
úgy találtak ki, télen-nyáron
nem baj, ha árt is, mindig járjon.
 
És járni kezdték mind az utcát
borongó képű nagyatyuskák,
s míg el nem tűntek szem elől,
érdeklődtek afelől...
 
Halász
Láttad-e, fiam, a Feltalálót?
Keresem, mert a tavamat
ma reggel helyén nem találtam,
sem a szivárványszínű halakat.
Mondd meg neki, gondba esve
a dologtalan halász kereste?
 
Kisfiú
Megmondhatom, csak alkalmam lesz-e?
Ezt még előre nem tudhatom.
 
Mester
Megmondhatja, ha alkalma adja,
de ezt még előre nem tudhatja.
 
Madarász
Merre lakik a Feltaláló,
keresem már egy álló napja.
A halász a fiam, én az apja.
S hogy madarászni erdőbe mentem,
hogy vigyázzak ott a sok rigóra,
nem leltem zöld folyosóra.
 
Kisfiú
Elmondhatom, csak alkalmam lesz-e?
Ezt még előre nem tudhatom.
 
Mester
Elmondhatja, ha alkalma adja,
de ezt még előre nem tudhatja.
 
Füvész
Látta-e, kedves, a Feltalálót,
a Mestert keresem, tudja, kit?
Én füvész vagyok, a madarász apja,
oly szép e munka, de most már mégis
szomorkodom, mert eltűnt a hérics,
hiába járom kertemet.
 
Lámpagyújtó
Merre lakik a Feltaláló,
sötét a lámpásolajom,
ha kanócot gyújtok még sötétebb
lesz az éjjel az utamon.
A fiam füvész, én lámpagyújtó,
s panaszra jöttem el hazulról.
 
Kisfiú
A Mester valahol itt lapul,
de bárhol legyen is, én kivárom,
s elmondom neki, hogyha látom,
miért keresték annyian.
 
Lámpagyújtó
Nesze, jutalmad szem cukor,
ha megkóstolod, málnaízű,
ha megtaláltad, a bokor,
friss gyümölcsöt ad, a messzi hírű.
 
Kisfiú
De milyen lehet a málna színe,
mondd el, ha még emlékezel!
Előtted rét, virág, ezer.
Meglátom egyszer, ki tudja hol,
s honnan tudjam, hogy nem szeder?
 
Mester
Jaj, mit is tehettem, figyelmetlen,
hogy nem süt a nap, s a tenger málna
egyetlen csöppje bonbonba zárva.
Mért nem figyeltem a világra?
 
Nem béke ez itt, ütközet,
tele az utca panaszossal,
s oly hangos lett a haragos dal,
nem találják, akit keresnek.
 
Kövér
Ide, te, Mester, ha kiáltok.
Elromlott minden gépezet,
ami a finom étkeket
számhoz vezette, s oda vonta,
ha szomjas voltam, a poharat.
 
Még kövérebb
Ez a gazember hol lehet,
mikor nem jó a gépem karja,
s viszkető hátam nem vakarja,
fejét veszti majd, istenuccse,
legjobb az lesz, ha föld takarja.
 
Főkövér
Ki tesz a székre, ki tesz ágyba,
ha nem mozdul meg a daru csigája.
Ki visz haza, és ki tesz a kádba,
mondjátok meg, ti, hájak, vérek?!
Vesszen a Mester, csak addig éljek!
 
Kisfiú
De mi ez, mondjuk, ahhoz képest,
ha kipusztul mind a szivárványhal?
Hogy rigó a lépre sose száll?
Hogy virágot méh hiába kerget?
A tavasz a héricsre nem talál?
 
Kövér
Ha nem javít itt senki gépet,
éhen leszünk, és szomjan veszünk.
 
Még kövérebb
Viszket a hátunk, hogy megveszünk.
 
Főkövér
És el nem érünk karosszéket.
 
Mindhárman
Hát, kedves Mester, bújj elő csak!
 
Mester
Dehogy bújok, több az eszem,
a lustaság szült annyi gondot,
s tinektek kellett kényelem.
 
Kalim Pál
Bezúg az ember, hogyha gép,
s megkívánja, hogyha lép
laposabb legyen, mint elébb
volt lába alatt a törmelék.
 
A lelkemben egy útgyalu,
utánam pusztakút, falu,
városi ócska romtelep,
ami marad: a zúzalék.
 
Mester
Ha jóvátenni már nem lehet,
sem visszaforgatni semmit itt,
sötét marad végképp az égbolt.
Mi fölemel egy gyermeket,
nem lesz oly hegy, és nincs oly ág,
mi ringat, és hintát dobál.
 
Kisfiú
Ki vagy te ott, a fal mögött?
Nem az-e, aki megszökött?
 
Mester
Egy egyszerű járókelő.
 
Kisfiú
Akkor miért nem bújsz elő?
 
Mester
Attól tartok, a bolondkerék,
lekaszál, hogyha itt halad.
 
Kisfiú
Hallatszik majd a csörtetése.
Lépj ki hát, mutasd magad!
 
Mester
Valami bánt, de nem panaszlom,
az oka én vagyok, attól félek.
 
Kisfiú
Ez nem lehet, csakis egy lélek:
se nem utas, se útonálló.
 
Mester
El ne mond senkinek...
 
Kisfiú
A Feltaláló!
Jaj, annyian keresnek, akik a sötétben
elhagytak valamit, ami világlott...
 
Mester
Csillogó halat, madarat, álmot,
meg a lámpásban lakó világot.
 
Kisfiú
Honnan tudod, erről nem szóltam?
 
Mester
Már réges-rég itt hallgatóztam.
De azt még nem tudom, te mit
[ szeretnél...
 
Kisfiú
Meglátni azt, hogy milyen a málna,
emlékezni a napsugárra.
Az árvácskára: csakugyan árva?
Látni, milyen a pitypang-sárga,
milyen az azúr, milyen a márga?
De nem emlékszem, mert sose láttam
madaras reggelt én korábban.
 
Mester
Ne legyen a nevem Mester,
ha el nem viszlek innen egyszer.
De hallgass most helyette hegedűt!
 
(...)
 
Érzed már a madárdal-derűt?
 
(...)
 
Vagy figyelj, az erdőben esik.
 
(...)
 
Most meg a mókus mogyorót eszik.
 
Kisfiú
Szépen szól, de sajnos, elég baj,
elnyomja a dallamot a kerékjaj.
 
Mester
Jó. Hát üsse kő, ha itt az óra!
Üljünk csak fel a csodarobogóra!
Keressünk egy reggelt, keressünk egy estét,
egy vízcsobbanást, virágűző lepkét!
 
Kisfiú
Nem láttam még ilyenforma gépet?
És nem zúg, és nem pöfög, de tömérdek
harangjátékot hallani benne.
 
Mester
Úgy van, fiú! A neve Milennehamenne.
 
És utazni kezdtek, hol szűk a sikátor,
s aki ott száguld, az bizony a bátor,
mert minden sarkon útonálló
gépek dohognak. Megállni, csákó!
- kiáltanak, hogy megremegsz, olyan az.
Recsegve követelik mindig ugyanazt:
olajat, olajat, olajat!
 
Mester
Ha jól emlékszem, még egy sarok,
és ott leszünk máris a régi réten,
hol gyerekkorom legszebb éveit éltem.
Ha jól emlékszem...
 
De a sarkon túl csak újabb utca
következett, s végtelen aszfalt.
 
Mester
Ha jól emlékszem, még egy sarok,
s ott lesz a liget, a madár-vigaszdal,
s a fűzfa, aminek lombja marasztal.
Ha jól emlékszem...
 
De a sarkon túl ismét beton
következett, és semmi zöld.
 
Mester
Ha jól emlékszem, még egy sarok,
s ott lesz bizony a régi völgy,
a folyó és a csónakok.
Ha jól emlékszem...
 
De nem értek véget a bajok:
a sarkon túl újabb sarok.
 
Mester
Lehet, hogy rosszul emlékezem,
mert nem találom az elhagyott
rétet, ligetet, csónakot.
Mindent besző a vasbetoninda,
s azt is lepi a város piszka.
S a folyót a feledés felitta.
 
Kisfiú
Figyelj csak, miféle hang ez?
Nézd csak, leszáll, miféle lény ez?
 
Mester
Egy méhecske csak, a kezed édes?
 
Kisfiú
Igen, itt a málnaízű bonbon.
Ezért hát ez a váratlan vizit:
megolvadt, s a kis rovar iszik!
 
Mester
Ő az új barátod, ha kedvezel neki.
Biztos ő is a rétet keresi,
hol a sok virág nő, és dalt fakaszt,
neki meg kell találnunk azt a kast,
hol testvér várja és királynő...
 
Kisfiú
Segítsünk neki, különben vége!
De hol találunk édes virágport,
színes ágyást, átrobogó záport...
 
Mester
Abból az országból ő a követünk.
Hagyjuk repülni, hogyha jóllakott,
s elvezet minket is oda.
Repülj, méhecske, mi majd követünk!
 
Kisfiú
Csak várjuk meg, míg elül a zaj,
hogy követni tudjunk a zümmögést.
A sötétben ezt a pici rovart,
nem kísérhetjük szabad szemmel.
 
Mester
Csönd lesz mindjárt, ha a főolajcsapot,
elzárod, s leáll a sok rotor ezennel.
Elhallgat minden, mi eddig zajt csapott.
Lám, lecsitítottuk a világot,
s ha elhallgatsz, te is hallhatod...
 
Kisfiú
Utat mutat a zümmögés?
 
Mester
Ott száll a méh...
 
S felkapaszkodva a robogóra,
érkezett újabbnál újabb platóra,
a Mester és a kis lovar,
s az utukat vezérlő rovar.
Az lett a legszebb mese benne,
száguldott a Milennehamenne.
 
Mester
Ez itt a rét, és semmi kétség,
de hol van a fű, és hol a rétség?
Nem vártam ezt, nagyon lever:
ameddig szem ellát, roncs hever.
 
Kisfiú
Mennünk kellene még tovább...
 
Mester
Ha jól látom egy málnaág!
A méhecskét tán ez vezette,
hogy ilyen gyorsan idetalált.
 
Úgy virágzott a szegény málna,
hogy tüskés szára szét egy roncsot,
egy rossz futószalagot feszített,
s díszítve gyümölccsel és virággal,
úgy tetszett, minta így is járna.
 
Málnacserje
Számítottam ám tirátok.
Szerettem volna, hogyha láttok,
ezért neveltem sok virágot,
gondoltam, kevés, ha kiáltok.
Szerettem volna megmutatni,
nektek, akik bajjal jöttök,
nektárban méhet hogy fürösztök,
s pihentetek virágfüzéren...
 
Mester
Málnabokor, tiéd az érdem,
de szabad-e még valamit kérnem:
hadd kóstolja meg útitársam
friss termésed, a puha málnát!
 
Kisfiú
Ne félj, nem töröm ágát.
 
Málnacserje
Azt se bánom, ha édes málhát
visztek belőle, rajta, bátran!
 
Kisfiú
Mily csodás íz, micsoda illat?
 
Mester
S ez a virág mézet is ad.
 
Kisfiú
Nézd, a méhecske megpihent!
 
Málnacserje
Ettél a mézből, nincsen oly messze,
mikor a kaptárt magad kerested.
Mint kisgyerek láttál bokros ligetben.
Megőrzött ám az emlékezet.
 
Haladtak tovább az egykori réten,
hol megmutatkozott a régi éden,
de most már mindent roncs fedett,
amerre csak a méh vezet.
S az volt a legszebb mese benne,
száguldott a Milennehamenne.
 
Kisfiú
Hallod, közeledik a távoli
dühödten görgő bolondkerék.
S el is gázolhat minket végül,
ha el nem rejtőzünk elébb.
 
Kalim Pál
És jár, és kel, és kalapál, kapál
karom a fűrész, a lapát, a kanál,
és jár, és kel...
 
Él a félelmes bolondkerék.
Önálló életet él a gép.
Az a szerencse, csörög és csattog,
hogy lassan jár, pörög és pattog,
hogy amerre jár, oltári zajt csap.
 
Kisfiú
Hogy került ide a csarnok,
s mi készült benne?
 
Mester
Távfűtőállomás, míg üzemelt,
meleget tartott, fűtött házakat,
aztán a szíve megszakadt,
mert elégette az ágakat,
a törzseket, s kiköpött annyi salakot.
S most látom, az utolsó hasáb,
amelyet nem emésztett el a láng,
magasra nő ki a kazánból,
felemelt tetőt, kidöntött ajtót,
s az út fölé nagy lombot hajtott.
 
Ecetfa
Számítottam ám tirátok.
Szerettem volna, hogyha láttok,
ezért növesztem lombomat,
gondoltam, kevés a gondolat.
 
Látod, mi van az ágra kötve?
Minden hinta felold egy átkot.
Oda, hol úgy megült az árnyék,
általa visszaköltözik a játék.
 
Mert míg csak fiatal volt a világ,
az is játék volt, hogyha felhő
futott az égre, zúgott az erdő,
s megvirradt madárcsirregésre.
 
Gyerek volt még, bizony, a Föld,
a pipacspiros, a zsenge zöld,
és a végtelen térben egy volt a renddel
a gyermekisten, a gyermekember.
 
Együtt játszottak jó sokáig,
két pajkos, nyugtalan kölyök,
s ha színes élet költözött
a rétre, róla ők tehettek.
 
Eltelt hét év, komolyak lettek,
elmaradtak a fontos tettek,
s jött újabb hét, utána hetven,
s ezer meg ezer lehetetlen.
 
Mert míg csak fiatal volt a világ,
az is játék volt, hogyha felhő
futott az égre, zúgott az erdő,
s megvirradt madárcsirregésre.
Gyerek volt még, bizony, a Föld...
 
Mester
Hallod, a kisfiú nevet?
 
Kisfiú
Nem tudtam azt, milyen repülni,
s hogy ég és föld közt jó lehet.
Ecetfa, mért repítsz magasra?
 
Ecetfa
Hogy jó magasból messze láss.
 
Kisfiú
Így, fentről más ám a világ,
és jobbra ott, ha fönn vagyok
sárgán hunyorgó fénysugár,
talán lehullott csillagok.
 
Mester
Foglald el mellettem az ülést.
Látod a méhet válladon?
Tudjuk most már, merre kell menni.
A vezetést ismét vállalom.
 
S elindultak a robogón,
elhagyták kedves hintafájuk.
A sötét már nem futott utánuk,
s előttük nőtt a sárga fény.
Két oldalt súlyos vas magaslott,
s egy helyütt szétvált a sövény.
 
Kisfiú
Miféle tartály, miféle gép ez?
 
Mester
Aszfaltot öntettek, szurkot belőle.
 
Kisfiú
Akkora, mint egy jó toronyház!
 
Mester
Aszfaltot öntettek, szurkot belőle,
míg fekete nem lett a világ,
az útnak rakott terméskőre,
hol régen járt a makadám.
 
Kisfiú
Akkora, mint egy jó toronyház!
 
Mester
Hogy hely ösvénynek sem maradt,
s borított mindent el salak,
a szuroköntőket kitették,
s végképp el is felejtették.
 
Szuroköntő
Eleinte csak a tűz hiányzott,
itt hagytak tétlen, és fájt, hogy fázok,
csak azon töprengek, mióta várok,
mi hozhatna meleget belém,
hogy élet legyen a parázs helyén.
 
És hiányzott nagyon a társaság,
de eljött minden virágra járó,
kiűzni innen a hideget.
Kitöltötték nagy, üresen álló,
melegre vágyó szívemet.
 
Kisfiú, engedd el kezedről a méhet,
megtért az is, ki messzire tévedt,
itt találja, benn, mit keresett, a lépet,
s mindenkit, akit szeretett,
ki az éjidőre lelt itt menedéket.
 
Kisfiú
Benned nemcsak a világ összes méze,
de minden fénye is, mit csak oda hordott
a virágról a méh, s mit a szirom
a naptól kapott.
 
Mester
Mekkora gép, él és működik,
s nincs benne mégsem éle edzett fém,
csavar, fogaskerék, és el sem törik
ha megkopik végül a világsúly alatt.
 
Szuroköntő
No, és a méhviasz? Nem hallottad, mi az?
 
Mester
Gondolod, elbír egy óriástengelyt?
 
Szuroköntő
Mit nem beszélsz: többet is annál, hogyha kell.
 
Vigyél a lépből, két adag is jár, egyik
hogy legyőzd a bolondkerék-lényt,
a másik, hogy az éjjeli kalandozás végén
méhviasz-fogaskerékkel szereld fel, e puha résszel
a világ tengelyét.
 
S ha nem erőlködik, nem szalajt, nem füstöl,
aranyol majd minden, s ha nem, hát ezüstöl,
mit most csak rozsda ver, és korom takar,
mindegyik csapágy, tengely, csavar.
 
Kisfiú, neked meg itt egy üvegtégely,
te sem távozhatsz üres kézzel,
színültig töltve málnamézzel,
e lámpa vezessen aranyfénnyel.
 
Kisfiú
Hogy világlik, mennyi napfény
búvik meg benne, hány virágszirom,
egy világmindenség, és elbírom
mégis, egy kézzel tartom.
 
Mester
És ennyi fénnyel, ott, a parton
hátha meglátjuk a tavat.
 
Szuroköntő
Siessetek, mert kell a nap!
A város lakói nem remélnek.
Felderül minden, ha odaértek.
 
Kisfiú
A méh már hazaért, itt marad.
 
S rohantak ők is hazafelé,
harangjátékos masinájuk
orrán a tégely málnaméz
világított a járt úton.
 
S csörögni kezdett a távoli,
dühödten görgő bolondkerék.
S el is gázolja őket végül,
ha csellel nem állanak elé.
Kalim Pál
Micsoda jármű, mi lenne, ha menne?
Ha meglegyintem, tönkremenne.
Add meg magad, kedves Mester!
Többet géppel, mint erővel!
 
Jicsoda mármű, li menne, ma henne?
Ma heglegyintem, hönkre tenne.
Madd eg agad, medves Kester!
göbbet déppel, int merővel!
 
Mester
Int merővel, túlerővel
nem bír a rontó. Ég, borongó,
most agyő! Lerogy a járgány,
bár nagy ő, a nagy Ő.
 
Mester
Ha jól emlékszem, még egy sarok,
és ott leszünk ismét a régi réten,
hol gyerekkorom legszebb éveit éltem.
Ha jól emlékszem...
 
Örülök, hogy látlak...
 
Füvész
Örülök én is.
Vigyázz, rá ne lépj, nézd itt a hérics,
ott őzkerep, emitt pitypang virít,
s láthatsz megannyi gólyahírt.
 
Mester
Ha jól emlékszem, még egy sarok,
s ott lesz a liget, a madár-vigaszdal,
s a fűzfa, aminek lombja marasztal.
Örömmel látlak, madarász...
 
Madarász
Csitt, most ne sokat magyarázz,
látod a rigót? A csőre sárga,
s az ott egy apró őszapó,
s amott egy könnyű cinke szárnyal.
 
Mester
Ha jól emlékszem, még egy sarok,
s ott lesz bizony a régi völgy,
s a folyó és a csónakok.
Ha jól emlékszem...
 
A halász kievez. Jó napot!
 
Halász
Szervusz öcsém, most dolgozok,
megyek halászni, s jól vagyok,
ha kérdezted volna, hogy és mint.
Sietek, nézd, ott hal csapott.
 
Lámpagyújtó
Nem hiszem el, de mégis, mától
az utca megint csak úgy világol,
akár az égi lámpagyár.
S ez bizony nekem nagy öröm.
A semmittevést hogy gyűlölöm!
 
S tüstént a város központjába mentek,
hol a művek fő csarnoka állt,
hol rég az atyuskák megjelentek,
s hol a világ főtengelye járt,
amíg csak járt, s olyankor perceg,
az a kis rugó, mi pontos percet,
pontos időt mért, míg el nem romlott
el nem tört lelke, és összeomlott.
Mester
Nézzük, a méhviasz mit ér,
s hogy a viaszfogaskerékkel
végül elindul-e rendben,
amit elrontott az ember!
 
Kisfiú
Nézd, lendül a lendkerék,
a rugó rándul, s ráadásul
ketyeg, és hogy üti az időt.
 
Mester
És lassan múlni kezd az éj,
végül a nap feljön fején
egy felhőcsúcs kalappal.
 
Ki virraszt, s dolgozik,
róla ki gondoskodik,
hogy aludhasson nappal?
 
S elszenderült a Feltaláló,
hogy is ne, hiszen egész álló
éjszaka fenn volt, s kereste nyugtát,
amíg a szemét le nem csukták
fél megtérés és fél megnyugvás,
de felkeltette, mit meg nem tett.
Mester
Elaludtam, ám a hájkirályok
nem kapták meg még a leckét,
bármit teszek, bármit csinálok,
elronthatom, ha rossz a vége...
 
Megint zörögnek, ki lehet?
 
Kövér
Ébredj, Mester, ha kiáltok!
 
Mester
Elromlott tán a gépezet,
ami a finom étkeket
szádhoz vezette, s oda vonta,
ha szomjas voltál, a poharat.
 
Kövér
Dehogy, barátom, szólni jöttem,
hogy kész a kalácsom, kisütöttem.
De furcsán nézel, nem tudod,
hogy a pékszakmát kitanultam,
s remekelek felszabadultan.
 
Még kövérebb
Hát ez a Mester hol lehet?
 
Mester
Fogadjunk, nem jó a géped karja,
s viszkető hátad nem vakarja,
s fejem vennéd te, istenuccse,
a legjobb az lesz, ha föld takarja.
 
Még kövérebb
Dehogy, barátom, annak vége,
ki enni szeret, a tétlenségnek
hadat üzen, inkább a sztéket,
a karajt, a tepertőt süti.
Meghívlak hozzám vacsorára.
 
Főkövér
Hol ez a Mester, hol az árva?!
 
Mester
Ugye, az érdekel, ki fektet ágyba,
ha nem mozdul meg a daru csigája?
Ki visz haza, ki tesz a kádba?
 
Főkövér
Nem beszélek én többé hiába,
szakmát tanultam, s a jóféle szájnak
készítek édes süteményt,
s a torta tetején piros szem málna:
s cukrászmester desszertre várja.
 
Mester
Mi történik itt, én tényleg nem értem.
Álomban vagyok, vagy túl a lidércen?
Nem ismersz fel, kis útitársam?
 
Kisfiú
Magát, bácsi, még sose láttam...
 
Mester
Te vagy-e az, ki a napsugárról
kérdezett engem nem is olyan rég?
 
Kisfiú
Nézze, itt a nap kicsiben,
csupa sárga láng, mennyi melegség.
E pitypangot magának adom,
van még a pázsiton, megyek, szedek még.
 
Mind
Nincs már semmi baj, ha jár az óra,
üt-ver, mert megjavult ma virradóra.
Meglel így a reggeled, és rádtalál az estéd,
már úgyis felkeres, hogyha nem keresnéd.
 
Minden mi elveszett, egy pillanat és megvan,
ha égen a nap ragyog, egy óriási pitypang.
 
Nincs már semmi baj, a mindenórás
világ is megjavul, ha jó az órás,
ha gyakorlott a kéz, benn szólni kezd az ének,
s mind az elhagyott harangszók elérnek.
 
Nem láttam még ilyesforma gépet,
nem zúg, nem pöfög, de temérdek
a harang játékát hallani benne:
a neve Milennehamenne.
 
Jó, hát üsse kő, ha jár az óra,
üljünk fel újra a csodarobogóra,
s eljutunk a partra, és eljutunk a rétre,
de érjünk haza mindig estebédre.