Beszédes István-Lovas Ildikó
Táskamese
Színházi darab 8-12 éves gyerekeknek
- Szereplők:
- - Feri
- - Kati
- - Pali bácsi
- - Bohóc
Játszódik a színház kelléktárában. Mindenféle kulisszák, kellékek, jelmezek, bábok stb. szerte a színen, az egyetemes rendetlenség látszatát keltve. Valóságos zsibvásár. Középütt egy hatalmas, régi képkeret - a bábjáték-betétek színtere. A tárgyak között sertepertél a kellékes. Ősz öregember, festékes, lisztporos kötényben. Szemmel láthatóan keres valamit, és rossz a kedve, morgolódik, mert nem találja.
Határozott kopogtatás hallatszik.
PALI BÁCSI (kiabál): Még nem találtam meg!
Ismételt kopogtatás.
PALI BÁCSI: Itt senki nem akarja tudomásul venni, hogy a türelem rózsát terem, vagy legalábbis bohócorrot. Értem én, értem, enélkül nem kezdődhet az előadás, de mindent az utolsó percre hagyunk?! (Kikiabál) Nincs meg az orrod!
A kisfiú bedugja a fejét.
FERI: De hát, Pali bácsi, nézzen ide, itt van a helyén!
A kellékes kibújik a lomok közül, előrehajol, úgy bámulja az ajtón bekandikáló gyerekfejet. Kissé megenyhül, de változatlan hangerővel mondja.
PALI BÁCSI: Á, Feri, hát te vagy az. Na, neked se örülök jobban. Hacsak nincs nálad a bohóc orra, vagy ha esetleg kölcsönadod egy időre a tiédet. Úgyis elég piros. Ilyen hideg volna?
A fiú belép. Simlisapka a fején, zsebes nadrágot visel. Szorongat valamit a hóna alatt.
FERI: Hogy volna hideg, mikor hétágra süt a nap?
PALI BÁCSI: Hát akkor mért piros az orrod?
FERI: Mert futottam, biztos azért.
PALI BÁCSI: Na, te se ismered a közmondást, hogy hosszú haj, rövid ész. Jaj, ez nem az! Hogy lassan járj, tovább érsz!
FERI: Pedig az az első lehet az igaz, azért is jöttünk...
EGY HANG: Ha nincs meg az orra, hozzatok piros festéket! Idő van, kezdünk.
PALI BÁCSI: Na, itt van. Ezeknek már minden jó. (Morgolódik.) Piros festék, még mit nem...
FERI: A tancsinak elég hosszú a haja, azért ad fel olyan lüke házi feladatokat...
Beoldalog, és az ajtónyílásban megáll a lány. Sarah Kay-ruhát visel. A hátán iskolatáska. A hajában piros hajgumi.
KATI: Ha tudtam volna, hogy így fogsz beszélni a tancsiról, el sem kísérlek ide. Különben is, miféle hely ez? (Belép és finnyásan körülnéz.)
Pali bá meglepődve fordul a jövevény felé.
PALI BÁCSI: Akkor hát nálad van.
Elindul hirtelen a lány felé, aki ijedten hátrál. A kellékes megfogja a copfját, és játékosan húzni kezdi.
KATI: Jaj, engedje el (kiabál), nem látja, hogy az a hajfogóm!
PALI BÁCSI: Bocsánat, bocsánat, aranyoskám, tudod, már nem valami jó a látásom. Úgy tűnik, hogy téged sem láttalak még. Ki fia, lánya vagy, ha nem a bohóc orra?
FERI: Ő a Kati.
PALI BÁCSI: Milyen Kati?
FERI: Hát a Kati. Vele ülök a padban. Meséltem már róla. Nem emlékszik?
PALI BÁCSI: Nem.
KATI: Nem mondta, hogy tőlem írja át a magyar fogalmazást?
PALI BÁCSI: Hogyan lehet azt úgy átírni, hogy ne bukjon le az ember?
KATI: Minden második szót átír. Minden harmadik helyébe egy igét tesz. Az első szavakat meg a mondat végére rakja.
PALI BÁCSI: (A fejét fogja.) Hát ez nekem nagyon bonyolult.
FERI: Olyan ez, Pali bá, mint egy számítógép-program. Tudja, mint egy bináris kód...
PALI BÁCSI: Ne folytasd, mert kizavarlak!
A fiú értetlenül néz.
PALI BÁCSI: Ne bámulj, mint borjú az új kapura! (Lány kuncog.) Olyan vagy éppen, mint az unokám a ketyeréivel. Hozott nekem egy telefont, ami maga tárcsázza a számokat, csak meg kell nyomni egy gombot. A múltkor is, amikor ide akartam szólni a színházba, hogy a Vitéz Lászlóhoz ne nyúljanak, mert még ragad a feje, egy vaskereskedőt tárcsázott a telefonom, aki üvöltözni kezdett, mint a fába szorult féreg, mert azt hitte, én vagyok az, aki harminc egérfogót rendelt, majd a nyakán hagyta. Azt mondta, a Vitéz László feje nem érdekli, de az enyémre csapja az egérfogókat. Mind a harmincat. Azóta nem telefonálok. Inkább bejövök, mint most is. No. Mi ebből a tanulság? Egy: a vaskereskedő nem jár bábszínházban, ezért nem érdekli a Vitéz László. Kettő: ezekből a ketyerékből jó még nem sült ki.
KATI: Láthatnám a Vitéz Lászlót, hogy...
FERI: Most nem ezért vagyunk itt.
PALI BÁCSI: Ne-e-em!? Akkor miért?
FERI: Hát a tancsi miatt.
KATI: Ne kezdd megint! Amit feladott, igenis meg lehet oldani!
FERI: Szerinted tehát egyszerű és jó feladat, hogy írjunk egy táskamesét.
PALI BÁCSI: Táskamese? Az meg mi a szösz?
KATI: (Okoskodón) A táskamese olyan mese, amit nekünk kell kitalálnunk egy táskából.
FERI: Táskáról.
KATI: Nem, nem a táskáról. Arról, ami benne van.
KATI és FERI (Felváltva):
A kellékes állát simogatva figyeli a két gyereket, szemmel láthatólag maga is a megoldáson töri a fejét.
PALI BÁCSI: (Dünnyögve) Hát akkor veselkedjünk neki. Meg kell keresni a megfelelő táskát. Ahány táska, annyi mese.
FERI: Ezt már ismerem, nem így megy. Ahány ház, annyi szokás.
PALI BÁCSI: (Teljesen magával ragadja a feladat) Mindegy az most. Gondoljatok csak bele, egészen más története lehet egy jószagú disznóbőr táskának, egy molyrágta tarisznyának, és egy aktatáskának - fuj, arról mindig a könyvelő jut az eszembe, aki el akarja számolni a kócot a bábokból. Mintha a lélek is leltári tétel lenne - no, de hagyjuk ezt. Vagy egy címkékkel teleraggatott hajóládának. Mekkora nagy története lehet annak?
FERI: Ugyan, ezek a táskák már kimentek a divatból! Ezt nézzétek meg...
Kiveszi hóna alól a laptopot. Kinyitja.
PALI BÁCSI: Ez meg mi? Telefonos televízió? Ezen felhívhatom a Vad angyalt, amikor adásban van?
FERI: Nem, Pali bá', ez egy laptop.
PALI BÁCSI: Mi az? Ti ezzel loptok?
FERI: Nem, ez laptop, tás-ka-szá-mí-tó-gép. Ebben vannak ám csak az igazi mesék!
A kellékes kételkedve, idegenkedve, szinte undorodva figyeli.
PALI BÁCSI: Kötve hiszem én azt.
FERI: Megmutassam a kedvencemet?
A lányt már magával ragadta a kelléktár világa, de hajlik mégis az ajánlatra.
KATI: Hááát, megmutathatod.
PALI BÁCSI: Addig én tovább keresem a bohóc orrát. Vagy már megy az előadás? (Elindul, de a fiú közben elindítja a programot - a színpad közepén álló hatalmas, régi képkeretben megjelennek a számítógépes játék figuráit jelképező bábok -, amelyek láttán a kellékesnek is földbe gyökerezik a lába. Fények villódznak, a szkafanderes szörnyek fantasztikus fegyvereikből szórják a halált.)
FERI: Látjátok, ezek a gonosz idegenek a Föld ellenségei. Hőérzékelős lézerfegyverük a legkisebb gyíkot is képes megsemmisíteni. Rajtam múlik, hogy megmarad-e a Föld. Csak rajtam.(Közben mint egy őrült, össze-vissza rángatja a joysticket.) No, ezt most szétlőttem! Ezt is! Áuu! (A fiú teljesen elfelejti, hol is van, kikkel. Magából kivetkőzve ordítozik.)
PALI BÁCSI: Több hulla már azt hiszem, nem fér el a kelléktárban. Lesz sikoltozás, ha délután benyit ide a takarítónő.
FERI: Segítség, kifogyott a lőszerem. Áh, meghasadt a páncélom. Ááh, eltaláltak, eltaláltak! Áh, meghaltam! (Elveti magát.)
Hirtelen csönd lesz. Az "életben maradt" két idegen fedezéktől fedezékig lépve oldalaz a színpadon. Megközelítik a fiút, hogy meggyőződjenek róla, hogy tényleg halott-e. A fiú levegőt sem mer venni. A lány és a kellékes rémülten figyeli a jelenetet. Aztán rájönnek, őket az ellenség nem látja. Az idegenek elrejtőznek a színpadon.
KATI: Vége a Földnek? Ez a te meséd?
PALI BÁCSI: Fején találtad a szöget, Kati. Miféle mese az, aminek a semmi van a végén? Meghal a mese hőse. Erre a táskára vagy olyan büszke? Akkor már inkább loptatok volna egy nyalókát. Ha rajtakapnak: szégyen. Ha nem kapnak rajta, bánt a lelkiismeret, de a nyalókában mégis van valami édes. De ebben? Mi ebben az édes?
A fiú fölkecmereg, szóra nyitja a száját, védekezne, de a kellékes és a lány nem hagyja szóhoz jutni.
KATI: És hogy írnád ezt le a vonalas füzetbe? Puff, durr, áhh, bee, ööh. A mesékben különben is az a szép, hogy biztonságosak. Ha nekem ilyent olvasna este anyu, tuti, hogy nem tudnék elaludni. A mese olyan, mint a takaró. Puha és meleg.
PALI BÁCSI: A holle anyó például.
FERI: A kicsoda?
KATI: Hát A holle anyó, aki a szorgos lányt megjutalmazza, gyöngyök hullanak a szájából, a lustának és gonosznak pedig békák.
A kellékes elismerően néz a lányra. A fiú értetlenül.
FERI: Dehát ilyen nincs!
KATI: Miért? Ilyen szörnyetegek talán vannak?
FERI: Persze, hogy nincsenek, de ilyen fegyverek azért vannak.
PALI BÁCSI: Gonoszságra nem válaszolhatsz gonoszsággal. Vagy te ilyen vagy? Gondolkodás nélkül lősz? (Elkomorodik.)
FERI: De ez csak játék. Ilyen a valóságban nincs.
PALI BÁCSI: A játék is a valóság része. És ez a két idegen katona, akiket most szökni hagytál, kiszabadult a gépedből, tovább él a fejekben, és ki tudja, milyen gonosztetteket fog még véghezvinni?
FERI: Mit lehet most tenni?
PALI BÁCSI: Nem is tudom. Azt hiszem csak énekszóval lehetne kiűzni őket a kelléktárból.
FERI:(Rekedt és fals hangon) Kismalac, kismalac engedj be.
A másik kettő fogja a fülét.
FERI:(látva, hogy ez nem arat sikert, újabb slágerrel próbálkozik) Csita bújt mellém, mikor valamitől féltem.
KATI: Ezzel minket űzöl ki a világból. Ne folytasd!
PALI BÁCSI: Kati, inkább te próbáld meg. Ismersz valamilyen szép dalt?
KATI: Hááát, tudok egyet. Hogy is megy?
Úgy tesz, mintha gondolkodnia kellene a szövegén. Viszont azonnal kiderül, hogy mint afféle jó kislány, betéve tudja az egészet.
KATI:
PALI BÁCSI: Úgy látom ez így nem működik. A gonoszok csak nem akarnak előbújni. Azt hiszem, segíteni szükség volna egy kis segítségre.
FERI: (Lelkesen) Énekeljek?
PALI BÁCSI: Meg ne próbáld! Hanem. Kati, miről is szól ez a dalocska?
KATI: Hát a virágos rétről, meg a méhekről.
PALI BÁCSI: Nagyszerű! Tudom már, hogy mit tehetünk. (A nézőtér felé fordul) Gyerekek, szeretnétek-e segíteni nekünk a gonosz katonák kiűzésében? Ők lesznek a darazsak, ti meg a méhek. Kérlek titeket, hogy jó hangosan zümmögjetek, attól elő fognak bújni a darazsak. Ha meg a közeletekbe kerülnek, csipkedjétek meg őket alaposan.
KATI:
Közben előbújnak a "darazsak" és menekülnek a színpadról, le a nézőtérre.
A dal végére a "darazsak" fejvesztve menekülnek.
PALI BÁCSI: (megtörli a homlokát) Hát ezt megúsztuk.
A fiú elgondolkodik, csöndben van.
KATI: (A kellékes felé fordulva) A mese is játék? És akkor az is valóság?
PALI BÁCSI: Próbáljuk ki. (Odaszól a fiúnak) No, ha feltámadtál, te is jöhetsz. Kellene egy kis segítség.
Int a fiúnak, hogy menjen vele. Belevesznek a háttérbe. A lány marad. Hátulról pakolászás hangjai hallatszanak.
KATI: Mit kerestek?
Hátulról morgás, zihálás.
PALI BÁCSI: Már nem keressük, megtaláltuk. Hál' istennek, nagyobb mint a bohóc orra.
Megjelennek az óriási, embermagasságú táskával. Nagy és kis zsebek vannak rajta. Előre hozzák.
FERI: Hát, hogy nehéz, az biztos.
KATI: Mi van benne, mi van benne?
A kellékes teljesen átalakul. Akár egy színész, úgy viselkedik. A gesztusai szélesek, hanghordozása elragadtatott.
PALI BÁCSI: Inkább az a kérdés, hogy mi nincs benne?
KATI: Teniszlabda biztos nincs benne.
A kellékes fitymálva és hetykén kinyitja az egyik zsebet és kivesz egy piros gombolyagot.
PALI BÁCSI: No, nem megmondtam? Aki keres, az talál!
KATI: Én ezt inkább egy piros gombolyagnak nézem!
PALI BÁCSI: Tényleg.
A kellékes egy picit zavarba jön, újra benyúl, és flegmán kiemel egy citromot.
FERI: (kuncogva) Pali bá teát akar inni?
PALI BÁCSI: (egyre zavartabban) Mindjárt gyerekek, mindjárt.
Egészen benyúl a zsebbe. Kotkodácsolás hangja hallatszik. Kihúzza a karját, a kabátujján szalmaszálak. A kezében egy tojás. A táskából riadt kotkodácsolás hallatszik.
A fiú és a lány a hasát fogja a nevetéstől.
PALI BÁCSI: A csodába! Tudjátok, a kis dolgokat a legnehezebb megtalálni.
Ismét benyúl a zsebbe. Ezúttal sikerrel jár. Diadalmasan mutogatja a labdát.
PALI BÁCSI: Voila!
FERI: (a rálicitálás hangján) Jó, jó, de nyolcsebességes, Shimano-váltós mountainbike biztos, hogy nincs benne.
A kellékes legyint, benyúl valamelyik zsebbe és oda se nézve, erőlködve emeli ki a bicajt.
KATI: No, de sétahajó biztosan nincs benne?
A kellékes megkopogtatja a táska oldalát és megszólal egy hajókürt. A fiú ettől felvillanyozódik.
FERI: Oroszlánt, oroszlánt akarok!
A kellékes nyúlna, de a táska magától rúg, mindenki hátrahőköl. Félelmetes oroszlánüvöltés hallatszik. A kellékes összeszedi magát.
PALI BÁCSI: Mondtam nektek, ebben a táskában nincs, ami nincs, vagyis ebben minden benne van. Képzeljétek el, hinta és homokozó, egész játszóterek beleférnek, de még templomok is tornyostól (harangszó hallatszik), száguldó vonatszerelvények (vasútállomási bemondóhang: gyorsvonat érkezik Újvidék irányából. A vágány mellett tessék vigyázni!), tengerek és folyók, vízesések (csobogó, majd erősödő vízzuhogás, a bemondó ismétel, a harang is újra megkondul, fokozódik a hangzavar: esőkopogás, villámlás, kuktafazék fütyülése), de még ennél is többet mondok (hirtelen csönd): a végtelen éjszaka is benne van.
FERI: No, azt szeretném én látni!
A kellékes akkurátusan odalép a táska főzsebéhez, először az egyik felét oldozza, majd a másikat. Lassan, nyugodtan.
PALI BÁCSI: No, akkor most jól nyissátok ki a szemeteket! (Egy határozott mozdulattal felrántja a hajtókát.)
Egy szempillantás alatt teljes sötét lesz a színen. Csönd.
FERI: (Kicsit ijedten) Jó vicc, mondhatom. Honnan tudta, Pali bácsi, hogy el fogják venni a villanyt?
A kellékes hallgat.
KATI: De ez nem olyan sötétség nem érzed? Én rettenetesen félek Pali bácsi, csináljon már valamit!
PALI BÁCSI: Hát, nem lesz olyan egyszerű ebben a sötétben megtalálni a táskában a nappalt. Először visszacsukom ezt a zsebet, mintha itt volna az alatta lévőben. (Macskanyávogás) Nem, ez a szomszédék Mircije. Akkor nézzük ebben a másikban. (Pacsirtadal). Igen, itt van már egészen közel, halljátok, hajnalodik, dalolni kezdtek a madarak. (Lassan kivilágosodik a szín.)
A viszontagságoktól megviselten lekuporodnak a rivaldára. A kellékes láthatólag elismerésre vár.
PALI BÁCSI: No, mit szóltok az én táskám meséjéhez?
A gyerekek vonogatják a vállukat.
FERI: De nem láttam az oroszlán fogait.
A kellékes sértetten felugrik és elindul a táska felé. A gyerekek visszarántják, a lány bokán rúgja a fiút.
KATI: Ha kivesszük az oroszlánt, már nem marad időnk arra, hogy a vadászt is kivegyük, érted?
A fiú megszeppen.
FERI: (Morfondírozva) Hát akkor ebben a táskában csak az van, ami a valóságban is. Csak arról szól, amiről a valóság is.
KATI: És nem lehet beleírni a vonalas füzetbe. Mit írjak a sötétségről? Hogy sötét van? De ez csak egy mondat.
FERI: Ezt még a bináris-kód-szerű technikámmal se tudom átírni. Annyira kevés.
KATI: Vagy annyira sok. Félelmetes.
A kellékes elcsügged. Úgy tesz, mintha megsértődött volna.
PALI BÁCSI: Ti a sötétségben csak a sötétséget láttátok, az a baj.
FERI: (Kételkedve) Mért, volt benne valami más is?
PALI BÁCSI: Hát hogy ne lett volna! Elmeséljem nektek?
FERI és KATI egyszerre: Rajta!
PALI BÁCSI(miközben énekel, kivilágítatlan kerékpárok futkároznak a színen, erősödő csengetés hallatszik):
PALI BÁCSI: (Kifújja magát) No, mit szóltok hozzá? Így már, ugye, más?
KATI: Másnak más, de Pali bácsi, én egy ekkora táskát nem vehetek a vállamra. Félek, hogy összenyomna. Hajó meg vonat is van benne, meg aztán egy egész éjszakai város is, azzal a rengeteg bolond bicajossal.
PALI BÁCSI: Nem erőszak a disznótor. (Töprengve) A kelléktárban mindenesetre több táska nincs. De nekem is el kell ismernem, hogy ez a táska meg csak azt zárta magába, ami a világban amúgy is megvan.
KATI: (Csüggedten, feladva Ferihez) Hiába hívtál magaddal. Ebből már nem lesz mesefogalmazás. A házinak annyi.
FERI: (Vállát vonogatva) Mondtam én, hogy a tancsival van a baj.
PALI BÁCSI: (Egyetértéssel) Hosszú haj, rövid ész.
A lány megvetéssel néz rájuk, hátat fordít nekik és elindul az ajtó felé. A fiú odasomfordál a kellékeshez:
FERI: De az az oroszlán...
KATI: Gyere már!
Kintről taps hallatszik. A gyerekek megtorpannak. Néhány másodperccel később az ajtón beesik a bohóc.
BOHÓC: (lelkesen kiabálva) Hittek nekem, pedig orrom se volt, a piros festék meg lefolyt, amikor sírni kezdtem. A gyerekek érezték a szívemet.
PALI BÁCSI: Nem a ruha teszi az embert, meg nem is az orr a bohócot. Úgy látszik legalábbis.
A bohóc csak most veszi észre a gyerekeket.
BOHÓC: Hát ti? Nem az előadáson voltatok?
FERI: Nem, mi Pali bácsihoz jöttünk.
KATI: Azt hittük, segít megoldani a házit. Tudod, táskamesét keresünk, és itt, a kelléktárban már minden táskát átkutattunk, de megfelelőt sem ebben a táskaszámítógépben, sem pedig abban az óriástáskában nem találtunk.
BOHÓC: Mert a mese bizonyára a harmadik táskában van.
KATI: Milyen harmadik táskáról beszélsz?
BOHÓC: Hát erről itt, ni, a hátadon!
FERI: Ááá, az csak az iskolatáskája. Nincs benne más, csak könyvek, füzetek és tolltartó...
PALI BÁCSI: Amikor én gyerek voltam, a nagyapámnak volt egy vegyesboltja. Legszívesebben ott időztem a tárgyak között. Ceruzák is voltak ott, meg színes kréták. És egyáltalán nem tudok visszaemlékezni, miért volt jó. Min gondolkodhattam? (Elmereng.)
Közben a lány leveszi válláról a táskát. Leülnek. Mereven nézik a táskát, óvatosan kinyitják. Kiveszik a füzeteket, könyveket, a tolltartót. Hallgatnak.
PALI BÁCSI: Nyúljunk bele mélyebben, hátha lapul ott még valami.
BOHÓC: S közben adjuk meg a módját, úgy kezdjünk hozzá, ahogyan kell.
FERI-KATI: Dehát hogyan kell?
A kellékes és a bohóc összenéznek. Megállnak a színpad közepén álló képkeret előtt. Odahúznak egy asztalt.
PALI BÁCSI: Legyen ez a színpad!
BOHÓC: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy asztal.
PALI BÁCSI: Nem asztal, hanem táska volt.
BOHÓC: Igaz is. Tehát. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy táska, és a táskában egy mese volt.
KATI: De kik voltak a hősei?
PALI BÁCSI: Tegyétek a táskát az asztalra. Most nyúljatok bele óvatosan. Ott kell, hogy lapuljanak.
A fiú belenyúl a táskába és kiveszi a róla formázott bábut.
FERI: (hátrahőköl) Dehát éppen olyan a sapkája, mint az enyém.
A lány izgatott lesz, ő is belenyúl a táskába, és megtalálja saját figuráját.
KATI: (csodálkozva) Egy hátitáskás kislány!
A kellékes is odalép a táskához, feltűri ingujját és hitetlenkedve, de mégis reménykedve nyúl bele.
PALI BÁCSI: Hát ennek éppen olyan festékporos köténye van, mint nekem. Egyformák vagyunk, mint két tojás.
A bohóc is belekotor a táskába, sokáig nem talál semmit. Már sírásra görbül a szája, amikor kiemeli az orrát. Magára illeszti.
BOHÓC: Hát akkor kezdődhet a mese.
BOHÓC: (Miközben a táskából előkotort bábfigurák is megelevenednek) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer kislány, aki ifjú lovagja kíséretében világgá ment, hogy megkeresse azt a táskát, amiben az ő meséje lapul. Mivel megfeledkezett saját táskájáról, amelyet egész úton a hátán cipelt, egy napon elkeveredett még Pali király országába is, ahol épp nagy volt a felfordulás, mert az udvari bolond orra elveszett. Ismerős a történet?
KATI: Hát, hogyne, nem gondoltam, hogy ez ilyen egyszerű?
PALI BÁCSI: És milyen közel volt hozzád. Végig ott lapul a táskádban. Csak tovább kell gondolnod. Meg kell szerkesztened, hogy ne csak képzelet, vagy valóság legyen benne, és máris a tiéd.
KATI: És nekik is van meséjük? (Mutat a nézőtéren ülőkre).
BOHÓC: Persze, mindenkinek, aki táskát hord magánál, és a táskájába útravalót is tesz.
A kislány és a kisfiú elindulnak a nézőtéren át. Szökdécselve fűzik a történetet tovább.
KATI: Beléptek Pali király palotájába.
FERI: A király nagyon dühös volt, mert attól félt, hogy udvari bolondja csúfos kudarcot vall a mindenhonnan összesereglett nézők előtt.
KATI: Ezért aztán nem is akarta meghallgatni a kislány és ifjú lovagja gondját.
FERI: Pedig az ifjú birtokában szörnyekkel teli történetek voltak.
KATI: A király nagy megdöbbenésére ki is engedte őket.
FERI: Amikor ezeket meglátta, tudta, hogy látogatóit komolyan kell vennie.
KATI: A király ezért megmutatta legféltettebb kincsét.
FERI: A kincs egy hatalmas, disznóbőrből készült táskában lapult.
A bohóc és a kellékes a rivaldáról kíséri szemmel a távolodókat. Majd bizalmasan a gyerekekhez hajol.
BOHÓC: Mi tudjuk, hogy nektek is vannak táskáitok.
PALI BÁCSI: Ha legközelebb jöttök, hozzátok el őket. Jó lenne megnézni, miféle mesék lapulnak bennük.