Ágota Kristóf: Nem fáj! II.

II. FELVONÁS

 

25. jelenet

KLAUS A HATÁRON TÚL

Klaus, Katona, Szőke nő, Rendőr

KATONA: Hát te? Honnan jössz?

KLAUS: A határ túloldaláról.

KATONA: Átjöttél? Mikor?

KLAUS: Tegnap. Az apámmal. De ő elesett, ott maradt fekve a robbanás után, és az ottani őrök visszavitték.

KATONA: Gyere velünk! Biztos fázol.

Elindulnak, odaérnek a Szőke Nőhöz.

KATONA: Adj rá valami meleg ruhát, aztán vidd el a rendőrőrsre. Mondd meg nekik, hogy majd bemegyünk jelentést tenni.

SZŐKE NŐ: Neked adom a férjem egyik ingjét. Nagy lesz rád, de nem számít. (odaadja az inget) Az anyád odaát maradt?

KLAUS: Nem, ő meghalt a háború alatt.

SZŐKE NŐ: Szegénykém. Gyere, el kell mennünk a kapitányságra. (odamennek a Rendőrhöz) Ez itt annak az embernek a fia, aki tegnap megpróbált átjutni a határon. (a nő elmegy. A Rendőr kitölt egy kérdőívet)

RENDŐR: Név és keresztnév?

KLAUS: Klaus T.

RENDŐR: Életkor?

KLAUS: Tizennyolc év.

RENDŐR: Van személyi igazolványod?

KLAUS: Nincs semmim.

RENDŐR: Miért jöttetek át?

KLAUS: Apám akarta. Állandóan börtönbe zárták, figyelték. Nem akart tovább ott élni. Magával vitt, mert nem akart egyedül hagyni.

RENDŐR: Az anyád?

KLAUS: Meghalt a háború alatt a bombázáskor. Aztán a Nagyanyámmal éltem, de ő is meghalt.

RENDŐR: Tehát már senkid sincs odaát. Senki, aki hiányolna téged.

KLAUS: Senki.

 

26. jelenet

LUCAS A NAGYMAMA HÁZÁBAN

Lucas, Őrmester

LUCAS: Senkit sem láttam.

ŐRMESTER: Ha láttál volna valakit, megmondanád?

LUCAS: Ha azt mondanám, hogy igen, hinne nekem?

ŐRMESTER: (egy halott testre mutat) Ismered ezt az embert? Láttad már valaha?

LUCAS: (miután meglátja Apja holttestét csak nehezen tud megszólalni) Teljesen szétroncsolódott.

ŐRMESTER: Láttad már valaha?

LUCAS: (nehezen) Nem. Soha. De azt látom, hogy kitépték a körmeit. Ez az ember börtönből jött.

ŐRMESTER: A mi börtöneinkben nincs kínzás!

A katonák elmennek. Lucas egyedül marad.

LUCAS: A Nagyanya egy éve halt meg, a második agyvérzés vitte el. A nagyapa már régen odavan. A helybéliek azt mesélik, hogy a felesége mérgezte meg. Az anyámat egy gránát ölte meg. Az apám ma halt meg, amikor megpróbált átszökni a határon. Klaus elment. Ezentúl is fel kell kelni reggel, és este lefeküdni, és megcsinálni mindent, ami az éteben maradáshoz szükséges. Talán egy egész életen át.

 

27. jelenet

A SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY

Lucas, 3. Rendőr, 1. Hivatalnok, 2. Hivatalnok, 3. Hivatalnok, 4. Hivatalnok, Peter

3. RENDŐR: (jön) Jó napot, Lucas. Kérem a személyi igazolványát.

LUCAS: Nekem nincs.

3 RENDŐR: Hány éves maga?

LUCAS: Tizennyolc.

3. RENDŐR: Akkor kell, hogy legyen. Még a gyerekeknek is van igazolványuk, amit az iskola állít ki nekik. Lucas, ha nem akar magának kellemetlenségeket, szerezzen egy igazolványt.

Lucas egy "tolóablakhoz lép".

LUCAS: Személyi igazolványt szeretnék.

1. HIVATALNOK: Elveszítette?

LUCAS: Nem, uram. Soha nem is volt.

2. HIVATALNOK: Hány éves?

LUCAS: Tizennyolc.

2. HIVATALNOK: Akkor kellene, hogy legyen személyije.

3. HIVATALNOK: Kérem az iskolai igazolványát.

LUCAS: Nincs semmiféle igazolványom. Sohasem jártam iskolába.

3. HIVATALNOK: Hogyhogy? Ez lehetetlen.

4. HIVATALNOK: Most mi csinál?

LUCAS: Nagyanya házában lakom a határ mellett. Egyedül. Nagyanya tavaly halt meg.

4. HIVATALNOK: Ez egy különleges eset. Tájékozódnom kell. Egyedül nem dönthetek.

LUCAS: Peter N. talán el tudná rendezni az ügyemet.

4. HIVATALNOK: Peter N.? A párttitkár?

PETER: Jó napot, Lucas.

LUCAS: Maga ismer engem?

PETER: Magát mindenki ismeri a városban. Nagyon örülök, hogy a segítségére lehetek. (elővesz egy kérdőívet) Foglalkozása? Ha azt írom, hogy zenész?

LUCAS: Van egy konyhakertem is.

PETER: Nos, akkor azt írjuk, hogy "kertész", ez komolyabbnak hat, mint "zenész". (nevetnek)

LUCAS: Köszönöm, uram.

PETER: Szólítson Peternek.

LUCAS: Köszönöm, Peter.

Peter Lucas mellé lép, és odaadja neki az igazolványát. A másik kezével fionoman megsimogatja a fiú arcát. Peter szájon csókolja, hosszan, Lucas fejét a kezei közé fogva. Lucas ellöki magától.

PETER: Bocsásson meg, Lucas, a szépsége túlzottan felkavart. Nagyon kell vigyáznom. Az ilyen dolgok megbocsájthatatlan bűnnek számítanak a pártban.

LUCAS: Senki sem fogja megtudni.

PETER: Egy ilyen bűnt nem lehet eltitkolni egy életen át. (el)

 

28. jelenet

CLARA

Lucas, Clara

Clara rémülten felsikolt. Egy rémálmot látott. Lucas nyugtatja.

CLARA: Semmiség. Mindig ugyanaz a rémálom. A férjem halála óta gyógyszereken élek.

LUCAS: Gyakran álmodik Thomas-ról?

CLARA: Minden éjjel. De csak a kivégzéséről. Az élő, boldog Thomas-ról soha.

LUCAS: Én mindenhol a fivéremet látom. A szobámban, a kertben, az utcán, mintha mellettem jönne. Beszél hozzám.

CLARA: És mit mond?

LUCAS: Azt mondja, hogy halálos magányban él.

CLARA: Thomast meggyilkolták. A maga fivérét is megölték?

LUCAS: Nem. Elment. Átment a határon.

CLARA: Miért nem tartott vele?

LUCAS: Egyikünknek itt kellett maradnia, hogy foglalkozzon az állatokkal, Nagyanya házával... Nem. Eldöntöttük. hogy elválunk egymástól, és amúgy is meg kellett tanulnunk a másik nélkül élni. Egyedül.

CLARA: Hogy hívják a fivérét?

LUCAS: Klaus.

CLARA: Ő visszajön. Thomas már soha nem jön vissza.

LUCAS: Sajnálom, Clara.

29. jelenet

 

TRIÓ

Lucas, Peter, Clara

Peter közeledik

LUCAS: Peter, bejöhetek?

PETER: Gyere be, te elveszett lélek!

CLARA: (Lucasnak) Lucas, mit akar?

LUCAS: (Clarának) Tudta jól, hogy visszajövök.

CLARA: Maga nagyon erőszakos tud lenni.

LUCAS: (Peternek) Fölébresztettem.

PETER: Nem fontos.

CLARA: Lucas, jöjjön be, és igyon egy kis kávét.

PETER: Ez a nő az anyád lehetne.

LUCAS: (Peternek) Magánál alhatok?

PETER: Feküdj az én ágyamba!

LUCAS: (Clarához) Csak látni akartam.

CLARA: Maradjon itt. Ne hagyjon egyedül.

LUCAS: (Clarának) Sohasem hagyom egyedül.

Clara megcsókolja Lucast. Lucas megfogja Peter kezét, és a hasa aljára szorítja. Peter eltolja Lucas kezét.

PETER: Nem, Lucas. Ne lépj az én világomba.

Peter és Clara eltűnnek. Lucas egyedül marad.

 

30. jelenet

BÚCSÚ A PLÉBÁNOSTÓL

Plébános, Lucas

PLÉBÁNOS: Többé nem lesz plébános ebben a városban. Elmegyek, Lucas. Egy kolostorba.

LUCAS: Okos döntés. Örülök neki.

PLÉBÁNOS: Sajnálni fogom ezt a várost. Negyvenöt évet töltöttem itt. Rossz útra tévedtél. Úgy érzem, hogy életednek egy különösen nehéz szakaszában hagylak el, de gondolatban továbbra is veled leszek, és szüntelenül imádkozni fogok a lelki üdvösségedért.

A Plébános könnyezik, Lucas lehajtja fejét, homloka érinti a Plébános mellkasát. Szünet. Lucas kibontakozik a Plébános öleléséből. Plébános el.

 

31. jelenet

LUCAS HOZZA A FÜZETEKET

Lucas, Peter

LUCAS: Szeretném, ha megőrizné ezeket nekem, Peter. Nálam nincsenek biztonságban.

PETER: Miért?

LUCAS: Jobb, ha magánál vannak. Meg tudja nekem őrizni ezeket a füzeteket?

PETER: Persze.

LUCAS: Meg kell őriznem ezeket Klausnak. Ezeket a füzeteket csak Klausnak szánom.

PETER: Mondja meg nekem, Lucas, ki ez a Klaus.

LUCAS: A fivérem.

PETER: Nem tudtam, hogy van testvére. Sohasem beszélt nekem róla.

LUCAS: A fivérem már sok éve a határ túloldalán él.

PETER: Hogy ment át a határon?

LUCAS: Ő átjutott és kész.

PETER: Leveleznek?

LUCAS: Mit ért levelezés alatt?

PETER: Ír magának? Maga ír neki?

LUCAS: Mindennap írok neki a füzetekbe. Ő is biztosan ugyanezt teszi.

PETER: De sohasem kap levelet tőle?

LUCAS: Nem küldhet nekem levelet onnan.

PETER: Számos levél érkezik a határ túloldáról. A fivére sohasem írt magának a távozása óta? Nem adta meg magának a címét?

LUCAS: Azt gondolja, hogy meghalt, ugye? De Klaus nem halt meg. Él, és vissza fog jönni.

PETER: Igen, Lucas, visszajön.

 

32. jelenet

CLARA MONOLÓGJA

Clara

CLARA: Ma kaptam egy levelet. Egy hivatalos levelet. El akarja olvasni? Thomas rehabilitálásáról értesítenek benne, arról, hogy ártatlan volt. Azok azt írják nekem: "A férje ártatlan volt, tévedésből öltük meg. Azok gyilkolnak és aztán rehabilitálnak. Most elnézést kérnek, de Thomas meghalt!

Azon az estén egyedül voltam a lakásunkban. Már hónapok óta egyedül voltam. Miután Thomas-t bebörtönözték, senki nem akart, nem tudott, nem mert meglátogatni. Addigra megszoktam az egyedüllétet, már semmi szokatlant nem találtam abban, hogy egyedül vagyok. Csak az volt a furcsa, hogy akkor éjjel nem sírtam. Előző este a rádióban bejelentették, hogy több személyt ki fognak végezni hazaárulásért. A nevek között tisztán hallottam említeni Thomas nevét. Hajnali háromkor, a kivégzés időpontjában az ingaórát figyeltem. Azt néztem reggel hétig. Estig az utcákat jártam, eltévedtem, azt sem tudtam, a város melyik részében vagyok, pedig nagyon jól ismertem a fővárost. Taxival mentem haza. Hajnalban kinéztem az ablakon, és láttam azokat, amint éppen felakasztják Thomas-t a szemközti ház homlokzatára. És most azok azt mondják, hogy az egész csak tévedés volt. Thomas meggyilkolása csak tévdés. Adják vissza nekem Thomas-t élve, mosolygósan! Azt a Thomas-t, aki a karjaiban tartott, aki simogatta a hajamat, aki forró kezébe fogta az arcomat, aki csókolgatta szememet, a fülemet, a számat.

 

33. jelenet

PETER BÚCSÚJA

Lucas, Peter

Peter odalép Lucashoz.

LUCAS: Maga egészen sápadt, Peter, mi történt?

PETER: Hát te nem olvasol újságot? Nem hallgatsz rádiót? Ellenforradalom. Az értelmiségiekkel kezdődött, akik olyan dolgokat írtak le, amiket nem lett voln szabad. Az egyetemistákkal folytatódott. Tegnap este a katonnák felelőtlen egyéneknek fegyvereket osztogattak. A Párt vezetőinek az idegen hadseregtől kell védelmet kérniük a maguk számára. El kell mennem. Valószínüleg nem látjuk többé egymást, Lucas. El kell válnunk.

LUCAS: De nem örökre.

PETER: Egyszer majd talán visszajöhetek. Sokan átmennek a határon ebben a zavaros időszakban. Miért nem használod ki az alkalmat, hogy a testvéred után menj?

LUCAS: (csönd) Nem akarok Klaus után menni. Neki kell visszajönnie, hiszen ő ment el.

PETER: Aki nem létezik az nem jöhet vissza.

LUCAS: Klaus létezik, és vissza fog jönni!

PETER: Nyugodj meg. Szembe kell nézned a valósággal. A fivéred nem fog visszajönni.

LUCAS: De igen. Klaus igen.

PETER: (csönd) Te még szereted Clará-t?

LUCAS: Nem ismerem ennek a szónak a jelentését. Senki sem ismeri.

Peter elmegy. Vonatzakatolás. Füst.

 

34. jelenet

ÁLOMKÉP

Klaus, Lucas, Peter, Apa, Anya

A füstből megjelenik Klaus. Öregebbnek néz ki, úgy, mint az első jelenetben. Kezében tartja a füzeteket. Zene.

KLAUS: Gyerekkorom városának utcáit járom. Ez egy halott város, a házak ablakai, ajtajai zárva, teljes a csönd. Az út poros, és nekem jólesik mezítláb menni ebben a porban.

Továbbmegy, találkozik az út szélén ülő gyerekkel, ez Lucas gyerekorában, fehér rövidnadrágban.

KLAUS: Te a fivérem vagy, ugye? Engem vártál?

LUCAS: (csóválja a fejét) Nem nekem nincs fivérem, és senkit sem várok. Én az örök ifjúság őre vagyok.

Lucas eltűnik. Klaus továbbmegy. Végül megállítja Peter

EMBER: Lucas tovább dolgozott. Szinte szavát sem lehetett venni többé. Néhányan némának is hitték. Nem olvasott és nem is írt többé. A város sötét utcáin és a temetőben sétált. Azt mondta, hogy a legjobbakat egy szeretett ember sírján lehet aludni.

Peter eltűnik, Klaus továbbmegy. Elérkezik a fölnőtt Lucashoz, aki a patakparton horgászik. Mellé ül. Csönd, aztán:

LUCAS: Téged vártalak.

KLAUS: Van kapás?

LUCAS: Nincs. Régóta nincs már itt hal. (feláll) Még víz sincs.

Együtt továbbmennek. Ismeretlen épületeket látnak. Megállnak.

LUCAS: Igen, ez volt a házunk. Felismerted.

KLAUS: Igen, de azelőtt nem itt volt. Egy másik városban volt.

LUCAS: Egy másik életben. Most itt van és üres.

KLAUS: Én leéltem az életemet és nem találtam benne semmit.

LUCAS: Nincs is benne semmi. Mit kerestél?

KLAUS: Téged.

LUCAS: Engem.

KLAUS: Miattad jöttem vissza.

LUCAS: Miattam? Te is tudod, hogy én csak egy álom vagyok. Ezt el kell fogadnod. Sehol sincs semmi.

KLAUS: Késő van, haza kell mennem.

LUCAS: Hová?

KLAUS: A szállodába.

LUCAS: Miféle szállodába? Otthon vagy. Bemutatlak a szüleinknek.

Továbbmennek. Zene. A szülőkhöz érkeznek, akik hintáznak és alszanak.

LUCAS: Ott. Alszanak.

KLAUS: Együtt?

LUCAS: Mint mindig.

Lucas hintáztatja a szülőket.

 

35. jelenet

KLAUS KIHALLGATÁSA

Klaus, Fiatal Férfi, 3 Rendőr

Klaus továbblép. Megáll

KLAUS: A városban mindenki ismeri a történetemet, tudják, hogy a fivéremet keresem, akivel itt éltem, ebben a városban, tizennyolc éves koromig. Itt kell megtalálnom, tudom, hogy ide fog jönni, ha értesül róla, hogy hazatértem külföldről.

Egy fiatal férfi odafut Klaushoz.

FIATAL FÉRFI: Tudom, hogy a fivéred az erdőben bujkál. Néha láttam, messziről. Úgy él, mint egy állat. Mezítláb jár, füveket, gyökereket, gombákat és apróbb állatokat eszik. Hosszú ősz haja van. Éjszaka néha bejön a városba. A lányok, akik a temetőn túl laknak, és a testükkel keresik meg a kenyerüket, ismerik, és megadják neki, amire szüksége van. Ha odamegyünk, elkaphatjuk.

Klaus ütni kezdi a Fiatal férfit.

KLAUS: Hazudsz! (ordít) Az nem az én fivérem!

FIATAL FÉRFI: Rendőrség! Rendőrség! (a beszaladó rendőrhöz:) Megütött! Ő volt az!

3. RENDŐR: Magát nem ismerem. Mutassa az iratait! (Klaus átadja az iratait) Lejárt a vízuma. Nincs joga tovább maradnia az országunkban.

KLAUS: Nincs pénzem a vonatra. Már egyáltalán nincs pénzem.

3. RENDŐR: Értesítem a nagykövetségüket. Majd ők hazaszállítják.

KLAUS: Nem akarok elmenni innen. Meg kell találnom a fivéremet.

36. jelenet

KLAUS ÉS AZ ÖREGEMBER

Klaus, Öregember

Klaus áll az utcán, az Öregember elé áll

Klaus ad neki egy szál cigarettát, és tüzet nyújt. Az Öregember rágyújt. Szótlan.

ÖREGEMBER: Szóval megölted?

KLAUS: Igen.

ÖREGEMBER: Azt tetted, amit tenned kellett. Jól van. Kevés ember teszi meg azt, mit meg kell tennie. Meg kellett ölnöd. Így helyre áll a dolgok rendje.

KLAUS: A rend már semmit sem jelent számomra, ha ő nincs itt.

ÖREGEMBER: Épp ellenkezőleg. Ezentúl minden pillanatban és mindenhol ott lesz majd melletted. (elmegy)

 

37. jelenet

A TELEFON

Klaus, Lucas, Nagykövet

Klaus továbbmegy, találkozik a Nagykövettel

NAGYKÖVET: Maga ugye a családját és főleg a fivérét keresi?

KLAUS: Igen, nagykövet úr, az ikertestvéremet. De nincs sok reményem. Maga talán talált valamit? Nekem azt mondták, hogy a levéltár elpusztult.

NAGYKÖVET: Van egy ember ebben a városban, aki ugyanazt a vezetéknevet viseli, mint maga. Itt a címe és a telefonszáma, ha kapcsolatba akarna lépni vele. (elmegy)

Klaus telefonál

LUCAS: Halló?

KLAUS: Klaus T. vagyok. Fivéremmel, Lucas T.-vel szeretnék beszélni.

LUCAS: Tévedés. Nekem nincs testvérem.

KLAUS: De igen. Egy ikertestvéred, Klaus.

LUCAS: A testvérem már rég mehalt.

KLAUS: Nem, nem haltam meg. Élek, Lucas, és szeretnélek látni.

LUCAS: Hol van? Honnan jött?

KLAUS: Sokáig külföldön éltem. Jelenleg a fővárosban vagyok, a D. nagykövetségen.

LUCAS: Nem hiszem, hogy maga a testvérem lenne. Sohasem fogadok vendéget, nem akarom, hogy zavarjanak.

KLAUS: Öt percre, Lucas. Csak öt percet kérek. Két nap múlva elhagyom az országot és többé nem is jövök vissza.

LUCAS: Jöjjön el holnap! De ne este nyolc előtt.

KLAUS: Köszönöm. Ott leszek nálunk, akarom mondani, nálad fél kilencre.

 

38. UTOLSÓ TALÁLKOZÁS

Klaus, Lucas

LUCAS: Jöjjön be! A kapu nyitva van.

KLAUS: Nem foglak sokáig zavarni. Egy autó vár rám. Ez volt apánk dolgozószobája. Semmi sem változott. Megismerem a lámpát, az írógépet, a bútorokat, a székeket.

LUCAS: (mosolyog) Még mit ismer fel?

KLAUS: Mindent. A verandát és a nappalit. Tudom hol van a konyha, a gyerekszoba és a szülők szobája.

LUCAS: Ez nem valami nehéz. Ezeket a házakat mind azonos modell szerint építették.

KLAUS: Én az ikertestvéred vagyok. Miért nem akarsz hinni nekem?

LUCAS: Azért, mert az én testvérem már régen meghalt.

KLAUS: Végigjátszod a szerepedet, Lucas. Ha tudtam volna, hogy ilyen keményszívű vagy, nem is próbáltalak volna megkeresni. Őszintén sajnálom, hogy eljöttem.

LUCAS: Én is sajnálom. (Klaus elmegy)

 

39. A HALÁLHÍR

Nagykövet, Lucas

NAGYKÖVET: Sajnálom, hogy ezt kell közölnöm, de a maga fivére vagyis az állítólagos fivére, Klaus T. ma öngyilkos lett. Tizennégy óra tizenötkor a pályaudvaron a vonat alá vetette magát. Hagyott magának egy levelet a követségen. (átadja a levelet)

LUCAS: (felbontja a borítékot. Félhangon olvassa) "Szeretném, hogy ha a szüleink mellé temetnének el." (hangosan:) Azt szeretné, hogy itt temessék el.

NAGYKÖVET: Valóban a maga fivére volt?

LUCAS: Nem. De annyira hitt ebben, hogy ezt nem tagadhatom meg tőle.

 

40. jelenet

TEMETÉS

Lucas és a gyászmenet

Zene. Gyászmenet. Havazik. Esernyők. Lucas kezében egy vörös és egy fehér rózsa. Elhelyezi őket a "síron". Vonat közeledése hallatszik. Lucas, miután letette a csokrokat, előre jön.

LUCAS: Mindennap visszajövök a temetőbe. Nézem a sírt, melyre Klaus neve van vésve, és látom mellette nevemnek helyét.

A vonat. nem is olyan rossz ötlet.

Zene. A vonatzakatolás fölerősödik.

Sötét.

VÉGE