Beke Ottó
Az intertextuális szöveg

Gobby Fehér Gyula: Sáronnak rózsája

Az egyetlen fontos kérdés, amelyet az elemezendő szöveg kapcsán föl lehet tenni, az az, hogy a Sáronnak rózsája, mint nyelvi szerkezet, minek köszönhetően válik irodalmivá, sőt mi több: szépirodalmivá.

A Sáronnak rózsája című írás egy sztriptíztáncosnő vetkőzési számának történetét beszéli el. Bár telis-tele van tűzdelve a vetkőzés aktusát kéjencek módjára figyelő személyek morális és pszichológiai jellemzéseivel és ítéleteivel ("Általában sört isznak, félrészegek, tátják a szájukat, igyekeznek szellemesnek gondolt beköpéseket produkálni"; "Mennyivel könnyebb egy ismeretlen nő vetkezéseit bámulni, mint otthon őszintén kitárulkozni minden bajunkkal, minden gondunkkal, minden gátlásunkkal" stb.), nem ezek a referenciális megjegyzések biztosítják a szöveg szövegszerűségét és irodalmiságát, hanem az erőteljesen jelen lévő intertextuális. A szóban forgó szöveg azáltal válik műalkotássá, hogy kiaknázza szövegköziségben rejlő lehetőségeket, avagy szó szerinti és tartalmi idézések, valamint utalások tömkelegét mozgósítja.

Első lépésként a szóban forgó szöveg címe vizsgálandó meg, avagy maga a Sáronnak rózsája lexémakomplexum. Ez a két szóból (egy tulajdonnévből és egy köznévből álló) egység azonkívül, hogy paratextuális funkciót tölt be egy archaikus, bibliai szöveget, az Énekek énekét visszhangozza. Az a lexémakomplexum ugyanis, hogy Sáronnak rózsája, a bibliai Énekek énekében azonos formában szerepel: "Én Sáronnak rózsája vagyok" ( 2, 1). A novella címe és az Énekek éneke idézett mondata között tehát szövegközi viszony áll fenn.

Gobby Fehér Gyula írása nem csupán ezen az egyetlen szöveghelyen idézi fel a bibliai éneket. Az elbeszélés harmadik bekezdésének nyitó mondata ismét az Énekek énekét visszhangozza: "Bementem az én kertembe." Ez, a cím esetében feltárt helyzettel megegyező módon, változatlan formában olvasható a bibliai énekben (5, 1). Az idézett mondat tehát szintén intertextuális funkciót tölt be, vagyis szövegközi viszonyt teremt saját maga és az Énekek éneke között.

A novella következő szövegköziséget mutató mondata még mindig az előbb idézett bekezdés keretei között olvasható: "Egyetek, barátaim, igyatok, és részegedjetek meg." Ez szintén változatlan formában szerepel a bibliai szövegben (5, 1), vagyis a novella- és az énekrészlet teljességgel fedik egymást. A Gobby Fehér Gyula-i szöveg tehát mindenféle változtatás nélkül hasznosítja az Énekek énekéből vett részletet.

Az elbeszélői funkciót is betöltő sztriptíztáncosnő azt mondja az ő mezítelen testét bámuló férfiseregről, hogy "az én mézem helyett nyelik az italt". Ez a részlet, bár a fentiekben elemzett szöveghelyekkel azonos módon elbeszélő- (tehát referenciális) funkcióval is rendelkezik, lényegében ismételten egy utalás- , illetve idézésmódot valósít meg. Az Énekek énekében ugyanis az elbeszélői funkciót is betöltő vőlegény a menyasszonyának az ajkait több ízben is az édes mézzel hasonlítja össze. Ennek alátámasztásául a bibliai ének különböző részletei idézhetők: "Színmézet csepegnek a te ajkaid, én jegyesem, méz és tej van a te nyelved alatt" (4, 11) ; "eszem az én lépesmézemet" (5, 1), áll a vőlegény vallomásában, vagyis a menyasszony ajkának az ízét a méz édes ízével állítja párhuzamba.

A következő mondat egy a sztriptíztáncosnő személyén kívül elhelyezkedő beszélő nyelvi megnyilatkozása: "A te emlőid a szőlőgerezdekhez". Ez a valóságra utalás síkját tekintve nyilvánvalóan a mezítelen táncosnő melleire vonatkozik. Az idézett csonka mondatban megfigyelhető narrátori személyváltás sokkalta kevésbé fontos, mint a részletnek az erőteljesen szövegközi jellege. Az Énekek éneke ugyanis ismételten változatlan formában tartalmazza a vizsgált részletet (7, 7), vagyis az idézett szövegrész és a tulajdonképpeni idézet teljességgel fedik egymást.

Az elemzésem elején említett morális vonulat, amely az elbeszélést végigkíséri, a következő idézetben is megfigyelhető: "Sajnálnom kellene őket, akik pénzért szeretnének örömet és megdicsőülést vásárolni, akik saját anyjuknak mind egyetlenegye voltak". Ez látszólag morális, vagyis referenciális megjegyzés az önmagába zárt és önmagára utaló irodalomból, ez azonban csak látszat. Az idézett részletnek egyértelműen feltárható a bibliai megfelelője: "És az én galambom, az én tökéletesem, az ő anyjának egyetlenegye" (6,6). A Gobby Fehér Gyula-i szövegrészlet tehát nem változatlan formájában idézi az Énekek énekének megfelelő részletét, hanem egy egyszerű transzformációs eljárás segítségével. A transzformációnak (átalakításnak) ez a ténye azonban sokkalta kevésbé fontos, mint a vizsgált szövegrészlet sziklaszilárdan kitapintható intertextuális jellemvonása.

A fentiekben már kifejtettem, miféle jellemvonásokkal rendelkezik a csupán egyetlen mondatból álló ("A te emlőid a szőlőgerezdekhez") bekezdés. Azonos helyzet figyelhető meg a következő, ismételten egyetlen mondatból álló bekezdés kapcsán: "A köldököd, mint kerekded csésze". Ez a mondat ugyanis szinte változatlan formában olvasható az Énekek énekében: "A te köldököd, mint a kerekded csésze" (7, 2). A novella tehát, a te szótól eltekintve, változatlan formájában hasznosítja a bibliai szöveg megfelelő részletét, vagyis ismételten egy egyszerű transzformációs eljárással megvalósított szövegközi viszony figyelhető meg.

A sztriptíztáncosnő saját személyének elérhetetlenségét a márványszoboréval hasonlítja össze: "Mikor azt hiszik, mindent felmutattam (mármint a vetkőzőszámot figyelő személyek), mikor úgy képzelik, hogy kitárulkoztam, mikor reszkető ujjakkal nyúlnának testem után, én úgy állok, mint a márványszobor." Első pillantásra talán úgy tetszik, hogy az idézett részlet teljességgel a valóságra utalás (a referencialitás) problémakörébe tartozik, ez azonban ismételten csak látszat. Az idézett részlet ugyanis nem az irodalmon kívül elhelyezkedő valóságra utal, hanem erőteljesen az Énekek énekének a szövegére, növelve ezzel a novella irodalmiságát. Az archaikus énekben a vőlegény a menyasszonyának egy testrészét a márvánnyal hasonlítja össze: "Az ő szárai márványoszlopok" (5, 15). Amint az idézetekből kitetszik, itt már a novella és az archaikus ének közötti viszonyt nem egy egyszerű transzformációs eljárás biztosítja, hanem egy rejtettebb és ebből kifolyólag nehezebben feltárható összefüggés. A szövegköziség ténye azonban kétségbevonhatatlan.

A sztriptíztáncosnő az ő testében gyönyörködő nézősereg tagjait úgy figyeli, mint a vadász a rókát: "Figyelem őket, mint a vadász a rókát." Az Énekek énekében szintén előfordul a rókametafora: "Fogjátok meg nékünk a rókákat" (2, 15). Itt tehát ismételten egy bújkáló szövegköziség, egy rejtett jelentés figyelhető meg.

Az utolsó részlet, amely még mindenképpen figyelemre méltó, a következőképpen hangzik: "Mögöttem még zúg a taps, még reménykednek, hogy sikerül a testembe látniuk". Az Énekek énekében a test és a kert szorosan összefonódik: "a kert (ugyanis) a maga édeni adományaival a szerelmesek kertje. Ugyanakkor a kert a lány testének a szimbóluma." Ennek alátámasztásául a következő bibliai, a vőlegénytől kölcsönzött részlet hozható fel: "Olyan, mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem, mint a befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő!" (4, 12) A novella és az archaikus ének szövegének vizsgált részletei között meglehetősen áttételes, de valós szövegközi viszony tapintható ki.

A fentiekből kitetszik, hogy Gobby Fehér Gyula novellája, a Sáronnak rózsája nem áttetsző, nem az irodalmon kívüli világra utal. Azáltal, hogy lépten-nyomon a bibliai Énekek énekét visszhangozza, hozzájárul az irodalmiság alapvető jellemvonásához, az irodalom ugyanis semmire sem utal, semmire sem vonatkozik, csakis önmagára.

(Gobby Fehér Gyula: Sáronnak rózsája c. novellája két héttel ezelőtt jelent meg a Kilátóban)