Bogdán József
K. D. étvágyáról egy levél kapcsán

Magam is jó étvágyú ember vagyok, és ezért történt meg, hogy majdnem elcsordult a nyálam, amikor Kosztolányi Ádám édesanyjához írt levelét olvastam, amit az ausztriai szanatóriumból küldött Budapestre. Közvetlen hazautazása előtt írhatta, mert a levelet így fejezi be: "Jó vacsorával várj. A vacsora a következő legyen: Véres és májas hurka resztelt krumplival és vörös céklával. Lekváros kifli. Cseresznyebefőtt. Fekete, tea, narancslé, zsíros trappista sajt. Narancs, banán, datolya. Dióval töltött aszalt szilva... Ölellek Ádám."

A napokban újra elolvastam Kosztolányi Dezső Naplójegyzet egy havas reggelen című versét, és már nem volt kétséges számomra, hogy az Ádám gyerek az apjától örökölte a jó étvágyat. Magam elé képzelem a havas Logodi utcai házat, melynek ablakából a lassan ébredező tájat a költő fürkészi. Háziköntösben szivarozik. Éhes. Már napok óta fél ötkor ébred, és csak nyolc órakor ülnek a reggelihez. "Az ebéd az elmaradhat, de a reggeli az nagyon fontos", morfondírozik magában, és az asztalhoz ülve írni kezd:

A kültelek most egy nagy asztal,
terítve hófehér damaszttal,
s az éj cukrozza kényeként
a sárt mint cukrászsüteményt,
hideg fehér törött cukorral,
úgy önti a cukrot csuporral
és minden édes és fehér...

Ilona pontban nyolckor odamegy az írógép fölé görnyedő férjéhez, és kedvesen a fülébe súgja: "Kész a reggeli." Gőzölög a feketekávé. Lámpafény aranylik a finom foszlós kalácson. A kis Ádám ott toporog az asztal előtt, és alig várja, hogy az apja az első kis katonát a szájába nyomja. "Apu, kérek még egyet, aztán még egyet és aztán még kettőt" - mondja, és szélesen mosolyog. Mosolya olyan, mint a fehér budapesti délelőtt.