Bogdán József versei

Egy anya a magzatával beszélget

 

Jaj, ne rugdoss, édes kisfiam,

mert kilyukad a hasfalam!

 

Ha kiszárnyalsz belőlem, édesem

egy szárnycsapás, tiéd a végtelen.

 

Szárnyalj úgy, mint a fecskesirály,

mert fönn egy szív a szívedre vár,

 

mert ez a szív csak téged szeret,

vigyázón fogja a kis kezed.

 

Jaj, ne forogj, nyughass, kisfiam,

anyu aludna, este van.

 

Kislányom, vállalom

 

Öklömnyi feje a vállamon,

kicsorgó nyálát is vállalom,

örökké trillázó kis kezét,

az Isten áldotta csemetét.

 

Vállalom csöndjét és sikolyát,

a mindig kígyózó csigolyát.

Ha szundít, vörösbe bágyadó

arcán két könnycsepp is látható.

 

Vállalom úgy, ahogy kaptam őt,

ki szülte, vállalom azt a nőt.

Anya és lánya - az életem.

Ennél szebb nem is kell énnekem.

 

Résnyire nyitott ajtó

 

Apám falfehér combjain,

anyám egy sárga kankalin,

izzó, nyöszörgő kis világ,

- mindig tudtam, hogy szép virág,

mindig tudtam, hogy szép virág.

 

Testük mosolyog - mily csoda...

Halkan pittyen a zongora,

kitágul lámpánk fényköre,

borzas az est szemöldöke,

borzas az est szemöldöke.

 

Micsoda heves szeretők,

nyögve, jajgatva nevetők.

Anyu azt súgja: csendesen...

Egymást habzsolják meztelen,

egymást habzsolják meztelen.

 

Istenkém, nem vagyok....

 

Istenkém, nem vagyok hátizsák

- apunak, mégis egy zsáknyi mák.

A hátán hangosan ketyegek,

hasukat fogják az emberek.

 

Istenkém nem vagyok vekni én,

ómama olajos tepsijén.

Nagyanya most mégis úgy ölel,

arcához, szívéhez húz közel,

arcához, szívéhez húz közel.