Bóka Mária
A kényszer

Késik a hamar,
fűti az avar -
fásul az igény,
a kény kőkemény.

Hallgatnak a fák,
lakatlan tanyák
- léket vág a vég,
szivárog sötét...

Lármát üt a csend,
kifosztva a cselleng
- dérlepte falakonön
magát emészti
a tagbaszakadt
halálfélelem.

Fölkavart csendben
hajlong a kényszer,
tűnik a mosoly,
tűnik -
hollófehéren