Brasnyó István
Nulla dies sine linea

2003. augusztus 15.

Gyors reagálású hadtestként elszánt északkeleti szél - ez most honnan a csodából fújhat? Volt itt két, egymásba szakadt egyforma évszak, csak a Nap helyzetéből lehetett következtetni arra, mely irányba is navigálhatunk az immár akár rozzantnak is tekinthető ekliptikán. Erősnek érzett hatások értek bennünket, nehezen viselhetők, tisztára elhatalmasodott tehetetlenségi erő meg mint akit mágneses viharban fentek élesre. De a szulák még mindig a gravitációval összhangban fut fel a sövényre, meg a futóbab is a karójára, s az örvény forgása is a korábbival megegyező. Nyilvánvaló, hogy a véletlen gyakorol ránk mindig nagyobb hatást: akár az olvasás a találomra kinyitott könyvből.

2003. augusztus 16.

Jaj, világvárosok, melyeknek állomásain oly huzamos várakozás esik! Egyenesen, mint a pusztaságokban, ha rákezdi az eső, és semmi értelme sem mozdulni a száraz helyről. Csak itt tompábbak a fények, a járdák felszínén a lábak alatt köd hömpölyög: az ember nem tudja, mikor is érkezett, és, főként, hogy pontosan mikor is indul. Idegen kézbe helyezte idejét, ami ezzel mintha meg is szűnt volna.

 2003. augusztus 17.

Mintha elaggott pillanatokra vadásznék naphosszat, hogy ekként állítsam helyre időnk hamleti menetét - mivel nem tudok belekotorni szerkezetébe, bottal nyúlkálok feléje, így netán elérhetném: egyensúlyozás a labilis létezésben, matematikus sebtében végzett fejszámolása, úgyis származni fog belőle valami megközelítő eredmény. Célom aligha lehetne több annál, minthogy pusztán időt nyerni; a pontos mennyiség utólag válik mérhetővé, miként időszámításunk kezdete.

 2003. augusztus 18.

Nem gondoltam én semmi jóra, nem lelkesített édes íz, méhkaptárak zsolozsmája a rongyból tekert füstölővel, beért hagymaágyások, olajfüzek mediterrán ezüstje - hiszen itt már minden készen állt, csak a hivatalos eljárás volt még hátra: hogy valaki írja, másvalaki meg a tolla alá mondja neki, hogy mit is. Hogy írás lehessen ennyi mindenre használható!

 2003. augusztus 19.

A nehéz természetemet! Ez az, amire még pillanatnyilag alapoznom lehet - úgyhogy máris teljességgel megalapozottnak tekinthető életem futása. Úgyis egészen befürödtem a jövendő előtt, nemigen van mit szépítenem a dolgon. Míg mások épp ellenkezőleg! Helyén az eszük, sima a modoruk, szeretetreméltóak, akár valami elveszett sakálkölyök. No, de majd ha megnőnek, vagy csak kinyílik a szemük! Számos példáját látni lakmározásuknak - már dőltében tépni kezdik a tetemet, mintha csak a homályba átbukó levegőt marcangolnák.

2003. augusztus 20.

Elég kevés hely van a világon, ahonnan nem tették ki átkozódva a szűröm. Az ember jó képet vág hozzá, és igyekszik másutt megismételni a dolgot. Közben föl lehet fűteni, mondjuk, a költészet nagy kazánjait, és kiadós sistergés után végtelennek tűnő sípolásba kezdeni. Ez képes meghökkentően hatni - nem a poézis, mert az csupán egy személyre szolgál, a fennmaradó tömegét mind üzemanyag tölti ki, hanem a fenyegető robbanás. Egymagában ez, úgy tűnik, alkalmas még valamennyi respektust biztosítani az épp üzemelni kezdő számára.

2003. augusztus 21.

Ó, milyen bakafántos társaságban jártam! Ilyen karakterrel! Egyenesen pszichiátert kellett volna magammal vinnem, hogy útmutatásaival átsegítsen a bukkanókon, amelyek a társalgás (szóváltás) kanyarjaiban vártak rám. Ám lévén egymagamban, okosabbnak láttam, ha megfutamodok azok elől a meghasonlottak elől. Hallottam magam mögött zuhogó lépteiket, vagy csupán bakancsukkal dobogtak helyben futva, ahogy pánikba esett állatot szokás elriasztani.

2003. augusztus 22.

Például azzal sem számoltam idejekorán, hogy a távoli égalj alól már kora reggel, ahol addig az eljövendő nappali forróság időzött, fölkerekedhet valami sivatagból támadt néptelenség, akár a fallal elkerített korfakkai datolyaligetek mögül. Ha emlékezetemet a hőség ellenére sem lepné még mindig vastagon a hó, és nem csikorogna képzeletbeli jég a fogam alatt, elhihetném, hogy mindez végleges lehet, hiszen annyi irányból ért eddig meglepetés, hogy fejem, megfelelő tudatállapotban, a meglepetések valóságos kígyófészkét képezheti, egyszóval kész negatív pólus. Most ebből az irányból közelíteni kitartóan a lényeg felé, ahogy csak hajóst tűzhetne sugarára a sarkcsillag.