Brasnyó István
Nulla dies sine linea

2003. április 9.

Nyilvánvaló, hogy velünk fognak végetérni a történetek, ha már réges-rég véget nem értek, mert, kérném szépen, hol akadna még itt egy általunk ismeretlen mozzanat? Lenne még valakinek értesülése hallatlan fordulatról? A lehetséges minden változata immár vaskos könyvekből les ránk. Még a hősök is lassanként elfeledik a szövegüket, kiszáll virtuális fejükből, úgy kell őket emlékeztetni rá, mint színpadi színészt a súgónak.

Esett koruknál fogva viszont, tenyerüket a fülkagylójuk mögé illesztve, csak odakiáltanak:

- He?

2003. április 10.

E mély- vagy holtponton, távol föltételezett teóriáimtól, mint aki elvetette mindennek a gondját, és végre föllélegezhet.

Mikor álltam én utoljára a tavaszi fényben, hogy tudatában is lettem volna: a tavaszi fényben állok?

A tundrákon hamarosan olvadóban a jég, a lummák csérogva elözönlik költőhelyeiket. Egy vidék, ahová sohasem fogok eljutni, tekintve, hogy mozgásteremet jóval kurtábbra programozták. Nem lesz fókabőr bundám, ahogy a sivatagban sem volt szép, fehér dzsebelijám, Szentírásba illő köntösöm.

Pedig bundámat magamra vetve még mutatnék valahogy, amikor a fülem mellett fújni kezdene az alkonyatban a szél. Vagyis a messzi északon már nem is igen kell számolni vele, mivel egyhuzamban az tart, az alkonyat. Egy hosszú nyár megérné a poláris tapasztalatot.

2003. április 11.

Kétségtelenül ez a fanatizmus élteti világunkat, ahogy ellenállhatatlanul bontják ránk szirmaik, csupa fehér és rózsaszín árnyalódás, és menten riadtan ébredni rá: hanyadik tavaszunk is ez már?

No, ez az a kutyaszorító, amelyből elevenen már nem fogunk kikerülni, semmiféle gyönyörködés árán sem.

Voltaképpen egy ütközet közepén találtuk magunkat, és kitörésként marad egyetlen fortélyunk: a megadás, vagy az az eltökéltség, hogy egy napon majd más, kevésbé ellágyult nótát is fogunk még fújni.

2003. április 12.

Súlyos följegyzések árán hatolni előbbre és előbbre, kemény ellenállást tanúsító, szinte bevehetetlen szavak közé, hogy kibontakozzon végre a jelentés, amelyről az első pillanattól kezdve számot szerettem volna adni. Mennyire hajlamos bárkit is eltéríteni céljától a megfogalmazás! Egy gyűrött, mocorgó, szánalmas ábránd, hogy ez képtelen legyen legalább olvasható testet ölteni! Hogy ez engem leszorítson a papírról, és megfagyassza ereimben a vért?

2003. április 13.

Tusakodás a rügyező ágak magasában - északnyugati, eredetileg az óceánról napokkal ezelőtt betört szél. Ma hajnalra egészen kifutotta magát: orcája az égaljon bíborlik, és zihálva levegő után kapkod, sodródik utána heringszagú lehelete.

Dobáld meg húsvéti tojással, öntsd nyakon jéghideg vízzel, mintha megérkeztek volna a tavaszi esők. Ám aki nem vetett, aratni sem fog, úgyhogy számára hiábavalónak tűnhet ez az egész mozgalmas igyekezet; beéri a puszta képzeletére alapozott látvánnyal, olyan valakiként, aki a Vízöntő jegyében nyitott kocsmában feledte magát.

2003. április 14.

Fülünkben az a megkövült csiga vajon milyen tengerek morajlását őrzi, milyen világűri egyensúlyhoz igazodik? Fölverheti-e még szirénhang, ahogy a hajója árbocához kötözött Odüsszeusz hallását? Mindez feledésbe merül a szárazföldi teleken, amikor fagy ropogtatja a csontot, akár a sivatagi sakál állkpcája. A tavasz jöttén azonban némileg helyreáll hallásunk, képesek leszünk meghallani az évszakok változásának szótévesztéseit, és érzékelni, ahogy a megfeszülő égi Vitorla nyomán nyikorogva irányt vált az égi Hajógerinc.

2003. április 15.

Abból ítélve, ahogyan a baljóslatú égbolt a szeme sarkából vizslat bennünket, nem sok jó vár ránk - mondathatná akárkivel a tavaszi borúlátás. Mintha kiürülőben lenne a légkör oxigénpalackja. Most tessék erre a gondolatra nekilátni virágot bontani! Vajon kik lehetnek többen: akik tévednek, vagy akik nem tévednek? Mindenesetre tart a virágzás.