Csorba Béla
Jugoszlávia 1856-ban és az orángutánok

A napokban bizonyos Pejin tanár és levéltáros történelemhamisító üzelmeiről olvashattunk a sajtóban. Ámokfutásának lényege, hogy áltudományos helynévelemzéssel kimutassa, itt eredendően minden szláv volt, egészen addig, míg a magyarok a "XII-XIII. századtól 1918-ig" szisztematikusan el nem özönlötték e tájat. Mintha Pejin tanár sohasem hallott volna Lipót császár pátenseiről és Csarnojevics Arzénról. Talán ők is az elmagyarosítási törekvések jegyében lettek erre a tájra telepítve, megőrizve egyházi és helyi autonómiájukat? Lett is érte köszönet a bécsi udvar sanda támogatásával megszervezett temesvári szerb egyházi száboron 1790-ben, ahol az egyik atyafi heveny nacionalista idegrángásának kínjai között feljajdult, hogy "nem lehet tűrni a magyarok uralmát, hiszen azok orángutánok." (Lásd Gonda-Niederhauser: A Habsburgok). Cserében e zoológiai lojalitásért-mely történelmileg az első modern értelemben vett nacionalista kirohanás a magyarok ellen - Petrović adminisztrátor nem a bécsi kormánynak nyújtotta be a számlát, hanem a Magyar Udvari Kancelláriának: a szervezési költségek és a busás tiszteletdíjak (minthogy a küldöttek nem ingyen ócsárolták vendéglátó hazájukat) csaknem 38 000 aranyforintra rúgtak. (Lásd Gavrilović-Petrović: Temišvarski sabor 1790.) Nem semmi! Hát ha még azoktól a gonosz "orángutánoktól" kérik. Ezzel a megjegyzéssel természetesen korántsem arra célzok, mintha a rendi Magyarország nemzetiségi politikájában nem lett volna kivetnivaló. Annyi mindenesetre a mentségére írható, hogy legalább a nemzetiségek egyházi és kulturális autonómiáját megtűrte, szemben a Trianonban létrehozott és megnagyobbított utódállamok politikai kurzusaival, lett légyenek azok jobb- vagy baloldaliak, kommunisták, nácibarátok vagy éppen demokraták.

Persze Pejin tanárt és levéltárost - és mindazokat, akik a históriát a politika prostituáltjává kívánnák aljasítani - legkevésbé a történelem érdekli. Ők csupán a kisebbségek és az autonómia ellen keresnek érveket, s megrekednek a mára már idejétmúlt nemzetállami nacionalizmusnál, amely politikai ideológiaként az általa kivajúdott állam legitimitását nemcsak történelmi eseményekből és faktumokból kívánja levezetni, de további jövőjét is azokra próbálja alapozni. S ha már most a történelmi események és faktumok nem felelnek meg a nemzetállami ambícióknak, akkor annál rosszabb a tényeknek: meg kell hamisítani őket. Ez a gondolkodásmód azon a ki nem mondott vágyakozáson alapszik, hogy ha a saját nemzetemé a történelmi elsőség egy adott területen, akkor a többiek csak másod- és harmadrendű polgárok lehetnek ugyanott. Emlékezzünk csak a húsz évvel ezelőtti véres vitákra arról, hogy az albánok vajon a trákok avagy az illírek leszármazottai-e? Normális körülmények között az ilyen viták eldöntése a tudomány dolga, és nem a politikáé, vagy a politikai érdekek mentén artikulálódó áltudományosságé. Így teremtődnek azután elvakult vagy olykor csak ostoba nacionalisták fejében sosem volt államok és birodalmak, fittyet hányva tér és idő törvényeire. E virtuális birodalomépítés persze nemcsak a jövőre, de a múltra is ki akar terjedni, sőt, pozitív jövőkép híján hovatovább az az egyetlen terrénuma.

Íme egy jelentéktelenségében is figyelemreméltó példa! Tavaly megjelent tudományos ismeretterjesztő könyvében A. Milinković belgrádi publicista például azt a nóvumot teszi közhírré, hogy Nikola Tesla 1856-ban Jugoszláviában (!) született. Most már csupán az fúrja az oldalamat, hogy a kiváló likai feltaláló, akire "normális" körülmények között egyaránt büszke lehetne a szerb, a horvát, az amerikai, sőt a magyar tudománytörténet, hogyan kaphatott magyar útlevelet, hogy az akkor még csak horvát értelmiségiek fejében létező Jugoszláviából Budapestre költözzön, és a Ganz-gyárban megtervezze első világhírű találmányát, a forgó mágnesterű aszinkron motort.

Te jó ég! Belgrádban vagy Újvidéken még az is kiderülhet egyszer, hogy az osztrák-magyar katonai kémszolgálat rabolta el és hurcolta Pestre hazájából - az Osztrák-Magyar Monarchiából.