Danyi Zoltán
Kosztolányi mobilja

Napok óta az jár a fejemben, hogy Kosztolányi - vagy ahogy a hozzá legközelebb állók szólították, Desiré bácsi - vajon milyen mobiltelefont vásárolna magának, hogyha ebben a hipertechnicizált korban élne (amely nekünk, mind fakóbb arcú utódoknak jutott osztályrészül). Ha a kék szemére gondolok, akkor meg merném kockáztatni, hogy Kosztolányi minden bizonnyal egy kék kijelzős készüléket választana. A hosszú és sötét őszi alkonyokon, amikor SMS-t írna Karinthynak, hogy egy félóra múlva találkozzanak a szokott helyükön, ez a telefon halványkék fátyolt permetezne Desiré arcára.

Nem véletlen, hogy pont Kosztolányit és Karinthyt, ezt a két huncut figurát (kópét) képzelem el ilyen helyzetben, hiszen köztudott róluk, hogy mindenféle újdonság iránt élénken érdeklődtek. Karinthy például az elsők között volt, akik az aeroplán megjelenésekor sétarepülést tettek Pest és Buda felett. Kosztolányi ugyan a "televizort", azaz a "távolbalátást" kissé kétkedve fogadta, de az automobilt, a fényképezőgépet meg a rádiót kifejezetten kedvelte, és még ezeknél is jobban rajongott a telefonért. Van egy 1928-as fényképe, ez az egyik kedvencem: Desiré bácsi egy íróasztalnál ül a Pesti Hírlap szerkesztőségében, és telefonozik éppen. Előtte papírlapok, acél golyóstoll és egy szemüveg. (Vajon olvasószemüveg lenne? Nem tudtam, hogy szemüveggel olvasott.) A fotón Desiré bácsi előkelő mintázatú, finom (talán selyem?) csokornyakkendője mellett az elegáns ívű, kecses kézibeszélő ragadja meg a leginkább a figyelmet. Tehát Kosztolányinak, ha mobiltelefont választana magának mostanság, igen nagy valószínűséggel nem volna mindegy a formája, a külalakja sem, sőt, minden bizonnyal nagyon is lényeges tényezőként venné figyelembe a készülék küllemét. Hiszen tudjuk, milyen fontos volt neki, a mély dolgok iránt mindenkinél érzékenyebb költőnek épp a külcsín, a forma szépsége. (Jusson eszünkbe az Esti Kornél éneke: "mily sekély a mélység és mily mély a sekélység!")

Valami miatt úgy érzem, hogy Kosztolányi szerfelett kedvelte az agyafúrt kis kütyüröket. Ezért hát szinte biztosra vehető, hogy olyan mobiltelefont választana, amelyik sok mindent tud, vagyis sokféle funkcióval van ellátva: például számológéppel, ébresztéssel, emlékeztetővel, sok játékkal, továbbá infravörös meg Bluetooth csatlakozásra alkalmas, és természetesen a világháló is böngészhető vele. Ő, a nyelvek nagy szerelmese szerintem azt is mindenképpen figyelembe venné, hogy a készülék hányféle nyelven "tud", azaz hogy hány különböző nyelven működik a menüje. Meggyőződésem, hogy a török, a bolgár és a portugál nyelv ismerete bármely telefon esetében rendkívüli megelégedéssel töltené el. De ami a legfontosabb: Kosztolányi olyan mobilt vásárolna magának, amely sok-sok különböző csengetési hangot és dallamot szólaltat meg. Ezt egész biztosan tudom. Egy Pesti Hírlap-beli cikkében ugyanis arról ír, hogy milyen személytelen is minden telefoncsöngetés. Akárki hív, a telefon csengője mindig ugyanúgy szól, lehet a vonal túlsó végén egy kedves ismerős vagy akár egy megvetett alak, lehet egy üdítően jó hír vagy lehet megsemmisítően szomorú közlemény, a készülék mindegyre csak gépies egyformasággal berreg. Ezért írja a következőket: "Ha milliomos leszek, millióféle csengőt szereltetek föl telefonomra, hogy ezek minden eshetőségnek megfelelőleg előre figyelmeztessenek, s ezüst trillájukkal, goromba csörömpölésükkel, riadt csördülésükkel, dévaj rikkanásukkal, durva korgásukkal, bolond kelepelésükkel, idétlen csöngetésükkel, torz pityegésükkel, gyászos kondulásukkal, vidor pendülésükkel jelezzék, hogy ki vár rám a drót végén."

Nos, ma már nem kell milliomosnak lenni ahhoz, hogy olyan mobilt választhassunk, amelyben más-más csengetési hang rendelhető a különböző hívókhoz. Ezt már a legegyszerűbb készülékek is tudják. És egyre több készüléket látnak el pici kis fényképezőgéppel, pontosabban egy parányi digitális kamerával, úgyhogy Desiré bácsi immár egy csipiszt is bemutathatna Karinthynak, elalvás előtt, hajnalban (vagy ha éppen portugáliai úton van, MMS-t küldhetne neki az arcképével, a háttérben Lisszabon szele és a Tagus fövenye).

Kérdés viszont, hogy vajon mikor valósulnak meg Kosztolányi további nagy elvárásai, azaz a "távolbaszaglás", a "távolbaízlelés" meg a "távolbatapintás". (1930-ban írja: "szagolni akarom télen a szobámból a pármai ibolyát, ízlelni a konstantinápolyi piláfot és tapintani forró nyáron a grönlandi havat.") Na, igen; nem kell kétségbeesni; van még tennivalója bőven a mobilgyártóknak. Egy ideig még minden bizonnyal számíthatunk a technika töretlen fejlődésére, az újabbnál újabb csodákra és vívmányokra. És talán a költők újabb rácsodálkozásaira is.

Mobilgyártók, munkára fel!