Faragó Kornélia
Az "anarchikus olvasás" könyve

Bevezetés az olvasás mesterségébe. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2002
(Válogatta, a bevezetőket és a jegyzeteket írta Orbán Gyöngyi)

Csupán feltevéseink lehetnek miért - talán éppen megrendülő pozíciói okán -, de kétségtelen, hogy feltűnően megnőtt az érdeklődés az olvasás kulturális magatartásformája, kultúrateremtő funkciói iránt. Az olvasás elmélete és hihetetlenül gazdag kultúrtörténete egyaránt a figyelem előterében áll. Mind többet olvashatunk magáról az olvasásról. Egészen az archaikus olvasásokig visszamenően feltárulnak az olvasási hagyományok, egyre nő a tudásunk az egykori normákról és konvenciókról, az olvasásmodellekről, a különböző olvasásföldrajzi vonatkozásokról.

Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban (2000) c. gyűjteményes kötet a görög és hellenisztikus világ olvasáskultúrájától a mai kánonvitákig, sőt, a kánon-elutasító magatartásokig, az olvasási rend súlyos felbomlási tüneteiig, a tömegolvasói elvárásokig mindenről szót ejt és akármilyen döbbenetes, a jelenkori olvasást egyértelműen kiiktatja az akkulturáció legfőbb eszközeinek sorából. "Milyen formában jelentkezik az új olvasók által képviselt új modus legendi?" - teszi fel a kérdést az Olvasás az olvasásért. Az olvasás jövője címet viselő kötetzáró tanulmány. Majd, mitegy válaszul, az olvasónak abszolút szabadságot követelő, az olvasást anarchikus folyamatként jellemző Hans Magnus Enzesbergert idézi: "E szabadságnak része, hogy az olvasó az egyik oldalról a másikra lapozhassa a könyvet, hogy egész passzusokat átugorhasson, hogy keresztül-kasul olvashassa a mondatokat, kifacsarhassa, újjászervezhesse, összekapcsolhassa s mindenfajta asszociációk segítségével feljavíthassa őket; hogy a szöveg által nem sejtett konklúziókat vonhasson le belőle, hogy ott foghasson az olvasáshoz, ahol akar, elfelejthesse, plagizálhassa, sőt a sarokba hajíthassa a könyvet." Mára az olvasáselméleti kutatás az irodalomtudomány egyik fő területének számít. Az egyre csak szélesedő beszédrendbe sorra bekapcsolódtak a legnevesebb teoretikusok is: Michel Foucault pl. a szerző-szöveg-olvasó viszonylatában a szerző-funkció olvasói megalkotásáról értekezik (Mi a szerző?), és már szinte közhelyszámba megy Roland Barthes zárómondata a Szerző halálából: "az olvasó születésének ára a Szerző halála". Ugyancsak ő emeli be a vágy fogalmát is az olvasáselméleti gondolkodásba és élvezetként elemzi az olvasást, a szöveg öröméről, az olvasás gyönyöréről beszél. "Amikor bezárkózik az olvasáshoz, amikor az olvasásból valami tökéletesen elszigetelt, titkos állapotot hoz létre, amelyben a világ eltűnik, az olvasó - az, aki olvas - két másik emberi szubjektummal azonosul: a szerelmessel és a misztikussal - írja (Az olvasásról). Adalékul: a Barthes, vagy például a Pul de Man nevével fémjelzett olvasáselmélet a prousti regényből (Az eltűnt idő nyomában) merít, az ifjú Elbeszélő olvasásélményéből.

Paul Ricoeur, áttekintve az olvasáselméleteket, az egész recepcióesztétikát az olvasási aktus fenomenológiájának kiszélesítéseként értelmezi (A szöveg világa és az olvasó világa).

S szólhatnék még egyebek között a történeti olvasás elméletének kidolgozásáról, Hans Robert Jauss kapcsán (olyan többszörös olvasásról beszél, amelyben az első olvasás tapasztalata az újraolvasás távlatában tárul fel) az olvasás horizontváltásának hermeneutikájáról stb. És akkor még nem esett szó a női olvasás elméletéről, nem tettem fel a culleri kérdést: "Ha egy mű jelentése az olvasó tapasztalata, mennyiben más az, ha az olvasó nő? (Jonathan Culler: Nőként olvasni). És természetesen folytathatnám a sort. De miért beszélni itt és most minderről? Mert az a nevezetes Calvino-regény - amelynek olvasásával Orbán Györgyi voltaképpen egy a fentiekben jellemzett anarchikus olvasási gyakorlat bemutatására vállalkozik - szinte hiánytalanul felveti az említett elméleti kérdéseket. A szerző, a szöveg, az olvasó és az olvasás kérdését. Az irodalmat és a (kifejezett) teóriát éppúgy egybefogja, együtt tartja, mint például a borgesi próza vagy más tekintetben az Esterházy-szöveg. A Calvino-regény visszakereshető szó szerinti idézetei és más szövegelemei közösen értelmezik az olvasást, mint a regény létesítésének alapvető "eljárását". A regény a következőképpen határozza meg az olvasást: "Olvasni, azt jelenti, hogy olyasmi elébe megyünk, ami most van keletkezőben, s amiről senki sem tudja mi lesz." A Bevezetés az olvasás mesterségébe c. könyv szerkesztője az alábbiakból indul ki: "egy irodalomelméletben jártas olvasó számára a Calvino-regény valóságos "olvasáselméleti" mű - anélkül, hogy elveszítené a szépirodalmi olvashatóságát - , hiszen a maga módján felveti mindazokat a kérdéseket, amelyek ma az írás és az olvasás, az alkotás és a befogadás, a művészet és az élet kapcsolatára vonatkoznak." - írja.