Faragó Kornélia
Meghódítható-e a szerb irodalmi kultúra?

Januári borostyán - Januarski cilibar. (Antologija poezije vojvodanskih Madara). Szerkesztette: Vickó Árpád. Arka, Smederevo, 2003.

Egy nagyon frissen megjelent kétnyelvű versantológiát köszönthetünk: a célnyelviek mellett a forrásnyelvi szövegeket is közli. S az, hogy teret ad a magyar versnek, hogy, lehetővé teszi, vállalja az eredetivel való azonnali, (mindenkori) összevethetőséget, vitathatatlan érdeme. A fordítás finomabb jelenségei egy ilyen párhuzamosságban, folytonos egymásmellettiségben észlelhetők igazán.

A kötet egy híján húsz szerzőtől válogat (születési rendben Gál Lászlótól Harkai Vass Éváig) és különböző fordítók különböző időpontokban készített fordításait teszi közzé. A fordítások többségét Vickó Árpád jegyzi, de Lazar Merković, Stevan Raičković, Todor Manojlović, Ivan V. Lalić, Judita Šalgo, Josip Varga és Oto Horvat neve is többször feltűnik. Egyéni fordítási stratégiáik párbeszéde teszi különösen izgalmassá a kötetet.

A szerkesztő koncepcióját a Gyökér és szárny (1976) c. antológiához való (elfogadó, módosító, átértékelő, elutasító, kiegészítő stb.) viszonya alapozta meg. Bár, főként mennyiségi tekintetben, mindig másként válogat, Gál Lászlótól, Pap Józseftől, Fehér Ferenctől, Koncz Istvántól, Fehér Kálmántól, Tolnai Ottótól, Domonkos Istvántól, Brasnyó Istvántól, Jung Károlytól és Böndör Páltól szintén közöl verset. Másokat viszont kihagy. Nehezen kifogásolható érzékkel. És mintegy pótlásul beemeli Ladik Katalin, Veszteg Ferenc, Csorba Béla, Danyi Magdolna, Szűgyi Zoltán, Sziveri János, Fenyvesi Ottó és Harkai Vass Éva költészetét. A kötet zárlatában fényképek, rövid életrajzok könyvészeti adatokkal.

Felsoroltam a neveket, hiszen antológia-olvasási szokásainkat mélyen meghatározzák a listázási reflexek. Ebből a szokásrendből kívánja kimozdítani az olvasást a könyv szerkesztője és részbeni fordítója, amikor keményen elvetve a nevekről, a versekről, az ilyen-olyan számszerűségekről szóló esetleges kérdéseinket, az előszóban a következőképpen fogalmaz: "E válogatás értékei elsősorban nem abból következnek, hogy kik kerültek bele, személyenként hány verssel, s hogy a legjobbakkal-e vajon, hanem az, hogy ami kiválasztatott, képes-e a párbeszédre befogadói közegével".

Mindenekelőtt tehát azok a versek kaptak helyet a kötetben, amelyeknek - természetesen a válogató feltevései és reményei szerint - van esélyük arra, hogy irodalmi tényként visszhangot váltsanak ki. Netalán, még arra is - bár ez már túlontúl ideális lenne -, hogy bekapcsolódva a szerb költészet vérkeringésébe meghódítsák a szerb irodalmi kultúrát.