Gobby Fehér Gyula
Tűz támad bensőmben

Kollár tanár úr a tyúkokat etette, mikor rádöbbent, hogy felfedezte az emberi boldogság képletét.

Éppen egy marék kukorica volt a kezében, a vörös nyakú jércét célozta meg vele, azt mindig kényeztette, de megmeredt, s úgy maradt, félig lógva az ól kerítésén. A jérce félrecsapott fejjel figyelte. Mivel sokáig nem történt semmi, kárálva felugrott a tanár kezére, belekapaszkodott a zakó ujjába, és szemtelenül szemezni kezdte a neki szánt csemegét.

Igaz. Mondta egy idő múlva Kollár. Megvan.

Kiöntötte a vödör tartalmát az etetőbe, s gyors léptekkel bement a házba.

A felesége egy kofferben rakosgatott, lassan, megfontoltan dolgozott.

Kollár az íróasztalhoz ült, s munkafüzetébe írta a képletet.

Elmegyek. Mondta a felesége.

Jó, szívem. Mondta Kollár. Mindjárt kiszámolom ezt az egyenletet.

A felesége lezárta a koffert, az ajtó mellett álló másik mellé tette.

A holmim többi részét majd később viszem el. Mondta a felesége. Megszokott módon, vontatottan beszélt. Időnként megtörölte a szemét. Nehogy azt hidd, nem szerettelek. Csak éppen elfáradtam melletted.

Az asszony leült a kályha melletti székre. Kifújta az orrát.

Ez az. Mondta Kollár. Képzeld, szívem, megtaláltam a boldogság receptjét. Pontosan ki lehet számítani, ki mennyi boldogságra képes.

Az asszony felzokogott.

Vé plusz öt Ká plusz három Cé. Ujjongott Kollár. Ez a formula.

Az asszony felzokogott.

A Vé az a világnézetet jelenti. Mondta Kollár diadalmasan. Nem marxi értelemben, hanem az ember alkalmazkodási készsége és ellenálló képessége szempontjából.

Az asszony megrázta a fejét.

Most se figyelsz. Mondta. Gyerekem lesz. A malom igazgatója a gyermekem apja. Hozzáköltözöm.

Kollár gyors mozdulatokkal firkált a papírjára.

Akkor szerettem meg, mikor a perecbálon behúzott a kabátokkal teli fogas mögé. A jegyzőné bundáján feküdtünk hajnalig. Mondta az asszony. Két évvel fiatalabb, mint én, de szerinte ez nem akadály.

A Ká az a körülményeket jelenti. Mondta Kollár. Az ember egészségi állapotát, baráti körét, gazdasági helyzetét, lakáskörülményeit, munkáját. Érted?

Én nem tudom elviselni, hogy csak saját gondolataiddal törődsz. Mondta az asszony. Kereset semmi, alig élünk, te meg biológiatanár létedre lélektanból akarsz doktorálni. Kinek kell az itt?

A Cé az ember céljait jelöli. Mutatta Kollár a rajzait. A becsvágy, az önbecsülés és a tenni vágyás mértékét.

Az asszony felállt, a szekrényhez sietett, egy kék sálat vett ki a felső polcról. Összehajtogatta, zsebre vágta.

Gyuri megígérte, hogy munkát szerez nekem a községházán. Mondta az asszony. Most még nem kötjük senki orrára, hogy gyereket várok, mert akkor nem léphetnék munkaviszonyba sehol. Neked azért árultam el, hogy ne könyörögj, semmiképp se maradnék tovább.

Röhej, hogy erre még senki se jött rá. Mondta Kollár. Hirtelen fölpattant, villámgyorsan az ajtóig szaladt, bal lába beleakadt a zöld kofferbe, önkéntelenül kirúgott, megfordult, ismét az asztalához ült.

Nagyon szégyellem, hogy amíg órákat tartottál, én itt henteregtem az ágyon. Szipogta az asszony. De téged nem érdekellek, Gyuri meg minden nap megkívánt engem. Megszerettük egymást.

Kollár a ceruzáját az asztalhoz verte.

Ha bebizonyítom a képlet helyességét, akár Nobel-díjat is kaphatok. Mondta diadalmasan. Csak ki érti meg ezt itt a faluban? Erről disszertációt kell írni. A felfedezést hirdetni az újságokban. Fővárosi újságokkal beszélni.

Az asszony felállt.

Majd föltalálod magad valahogy. Mondta vontatottan. Az állatoknak ne felejts el vizet önteni. Az mindig kimegy a fejedből.

Felvette az egyik koffert, aztán megfordult.

Az a legnagyszerűbb, hogy minden ember saját maga kiszámolhatja, mennyire boldog. Kiáltotta Kollár. Behelyettesíti a képletbe saját értékeit, és számol. Ennyit még egy falusi tahó is megtehet, igaz?

Az asszony kinyitotta az ajtót, sarkával kitámasztotta, hogy ne csukódjon be előtte, aztán felvette a másik koffert is.

A válási keresetet beadhatod. Mondta. A házban az iskolaév végéig lakhatsz. Utána majd találsz albérletet. Addig szabadulj meg az állatoktól is.

A tanár felnevetett.

Képzeld, hogy elcsodálkoznak a tudósok, ha kénytelenek lesznek belátni, hogy igazam van. Mondta. Még ki kell dolgoznom az egyes tételek mértékegységét, de az már egyszerű. A lényeg itt van. A lényeg a kezemben van.

Örömében rácsapott a bal kezében lobogtatott papírra, amitől leszakadt a lap sarka.

Sok szerencsét. Mondta az asszony, és kiment. Az ajtó nyikorogva csukódott be mögötte. Behallatszott a cipője kopogása, mikor végigment a köves folyosón.

A tanár ismét elővette a munkafüzetét.

Hát nem csodálatos, hogy pont én jöttem rá, miből áll a boldogság? Kérdezte.

Körülnézett az üres szobában, aztán felnevetett.

Ankétot végzek majd a faluban, hogy ki mennyire boldog. Mondta. Az eredmény fogja igazolni a képletem helyességét. Ámulhatnak az egyetemen, ha eléjük tárom az igazságot.

Kapkodva írta le gondolatait.

Időnként kuncogott.

Az ólban kitartóan visítottak az éhes malacok.