Megteremtődik a nyugalom kicsi pillanata
Gruik Ibolya ünnepi beszélgetése Esterházy Péterrel

"Az igazi ajándék életünk, létünk, testünk élő darabkája. Jelkép ugyan, de ha megfelelő módon adjuk: valóban él és tovább él. Ha jól adjuk és jól fogadjuk: titokzatos erőre kap. Tovább él, megszépül, sorsa lesz." (Pilinszky János)

- Fölborult értékrendű társadalomban élünk, halljuk gyakran magunk körül. A karácsony számos titka közül átmenthető-e valami, átadhatóak-e egy ilyen világban azok az általános emberi értékek, mint amilyen a szeretet például?

- Legszívesebben agresszívan úgy fogalmaznék, hogy a karácsonynak semmi köze sincs a szeretethez. A karácsonynak a vásárláshoz van köze. Ennek aztán lehet köze a szeretethez, de ez idő szerint rosszak a karácsony esélyei. Illetve azt gondolom, úgy van ez, hogy háza válogatja, mert van ahol meg tud teremtődni a karácsony által valami. Azt nem tudom, hogy a nem hívő családoknál hogy működik. A hívő és az ebben a hagyományban élők számára az nagyon konkrétan meg van határozva, hogy szereteten mit értsünk: azt amiről Krisztus beszélt. Persze azt megérteni nagyon nehéz, vagy legalábbis - azt gondolom - eltart egy életen át. Ez két különböző képe a karácsonynak, de általánosságban egy lett azon üzleti lehetőségek közül, amelyeket fölépítgettünk magunknak. Az én családomnak elég jó a karácsonyhoz való viszonya. Szülők már nincsenek - ez is érdekes váltás volt, mert az ember, amíg van szülő, addig bárhány éves és akárhány gyereke van, a gyerek helyzetében van, de nekünk már nincsen sem apánk, sem anyánk, úgyhogy mi vagyunk a fölnőttek. Az ünnepnek meghatározott koreográfiája van, és ez elég jól működik. Mint mindenki, mi is beleestünk ebbe az ajándékozási spirálba, de aztán ennek végetvetettünk. Istentelen emberektől jött a jó ötlet, nevezetesen a Dés házaspártól, akik elmondták, hogy náluk úgy van ez a rend, hogy mindenki csak egy valakinek vesz ajándékot. Ez nagyon jó, mert erre lehet készülni, és így visszaállt a személyességnek az a nagyon nagy ereje, amiről a karácsonynak szólnia kellene.

- Csal az emlékezetünk, mert különböző helyzetekben különböző emlékek halványulnak el, illetve erősödnek fel. Ha visszagondol régi karácsonyokra, milyen képet tud felidézni?

- Meglehetősen állandó a kép. Van egy parodisztikus része, ami a fa befaragásának a problematikájából áll. Különb-különbs gyermekeimmel a 24-e délelőttjét azzal töltöttük, hogy próbáltuk a fát bevágni a tartójába. Minthogy hihetetlenül ügyetlenek voltunk, ez a rémség maga volt. Ettől eltekintve nagyon nyugodt, jó karácsonyaim voltak, ami mindig ugyanúgy zajlott. És zajlik ma is lényegében. Gyerekkoromban még összekötődött a ministrálással is, mert ugye én katolikus vagyok, tehát az ünnep a szertartásoz is kapcsolódott. Nehéz azt megmondani, hogy mi az ünnep, vagy hogy hogyan lesz az ünnep. Magától nem lesz az, erőfeszítéseket kell tenni, az ünnepet is csinálni kell. Éppen az előbb elmondottak miatt, a vásárlási láz miatt nehéz ezt megteremteni.

- Gyerekkorában mi jelentette az ünnepet? Az angyalvárás, a készülődés, a családi együttlét...

- Nem gondolkodik az ember ezen, hanem lát valami fényességet. Emlékszem én az angyalvárásra, arra a titokzatosságra, amit ez jelentett: a másik szobában sötét volt, mi meg vártunk a másikban. Volt egy csöngő - amit balszerencsés módon egyszer aztán megtaláltunk - , amelyet állítólag az angyal rázott meg. Hát és ez elképesztő! És ugyanazt az elképedést lehetett látni a gyerekekeimen és az öcsém gyerekein. Azt a hihetetlen harcot, ahogy mennek be és meglátják a fát - az gyönyörű.

- Mi az öröm az ünnepben?

- Az ünnep nem önmagában öröm, hanem lehetőség. Nem is biztos, hogy az öröm a jó szó, hanem ennél többre és kevesebbre. Tehát úgy valamire rálátni. Elvileg ez a szeretetről szólna meg a családról. Akkor működik ez valamelyest, ha meg tud teremtődni a nyugalomnak a kicsi pillanata. Szoktuk mondani szilveszterkor, hogy elgondolkodunk az új élet kezdésen, de tulajdonképpen a karácsonynak volna az a lehetősége, hogy az ember elgondolja kicsit az évét. Hogy kilépjen a köznapokból.

- Ezek a családi emlékek, amelyek egy-egy boldog pillanatot jelentenek, és amelyekhez erősen kötődik, nyújthatnak kapaszkodót?

- Ez fordítva van. Nem úgy van, hogy van valami, amit az ember kapaszkodóként fölismer, hanem megteremtődik valami belül, és ez a valami talál magának egy kapaszkodót. Nem tennék nagy téteket a karácsonyra, mint egy mindent elsöprő nagy lehetőségre. Bármiben meg tud az ember kapaszkodni. Nekem általában kétségeim vannak, hogy mennyiben tud a múlt segíteni, vagy hogy a saját múltam értékei mennyiben segítenek a jelenben. Ennél elhagyatottabb az ember.

- Az első karácsony óta hosszú idő telt el, és függetlenül attól, hívő vagy istentagadó világ jött-e, Krisztus születésének ünnepe fönnmaradt.

- Vannak jól működő ünnepek, és ez azért jól ki van találva: kulturálisan, civilizatórikusan, hogy ilyen hűvösen fogalmazzak. Most ugye a hitről kellene beszélni, de az nem tudom, mennyire működik. Olyan magától értetődően szoktuk az országainkat kereszténynek mondani, miközben azt hiszem, bizony ráférne egy kis keresztényesítés.

2003. december 10.