Hózsa Éva
A választalan világ kérdezője

Jung Károly: Mogorva Héphaisztosz. Utazás a merőlegesen: hattyúdalok, el- és leszámolások. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2002

Lengyel szép Susánna, most erre felelj!

(B. B. Esztergom falai alatt)

Hol a görög / Derű...? Az olvasó - a választalan világ tudatában is - inkább szabályosan kérdez, mint kiált, ha a Barbaricvm című Jung Károly-kötet versének megtört versmondatát idézi. Kérdez, ugyanis az új verseskötet Héphaisztosza ismételten "mogorva" marad.

Van-e a költészetnek hatalma? Felködlik, megfogalmazódik, majd enyészetre kényszerül ez a kérdés is, ugyanúgy, mint a többi, sem Desiré, sem a jelenlegi kötet költői énje nem tudhatta/tudhatja a választ, jóllehet a vers érték, Isten vetése. A létezés más kiterjedéséből már nem érinthetik a szerzőt (például Kosztolányit) az efféle kérdések. A jelenvaló szerzői ént viszont (a kilencvenes évek háborús következményei, a szétszóródás, a váteszség és a teremtő kétség dimenziójából) igen, ezért faggató, fürkésző párbeszédet kezdeményez írótársaival, holott tudja, az alapkérdés mindenképpen választalanságra ítéltetett. A költészet egyéni módon megélt hatalma, valamint a megfogant versszövegek révén azonban az ifjúságot még mindig ide kötheti. A lehetséges idézetek, a virtuóz archaizáló játékok és allúziók ott sorjáznak Jung Károly újabb verseskötetében is, például élet és irodalom, valóság és fikció összefüggéseit kutatva a Zuhanó klasszikusok című versben, amely cím jelzője A teremtésről szövegében férfi és nő egymásba oldódásához, a Kelet-közép-európai ének (Barbaricvm) tizedik versszakában pedig a vinnyogó fedőnevekhez és jelszavakhoz kötődik:

A könyvhalom végül majd

A fejünkre dől. (Zuhanó

Klasszikusok.) Egy uruzaghban,

Mely csak földként fordítható.

(Mely ápol, s eltakar.)

Ó, földek! Ó, státusok!

(Gyilkos testvér botja zuhanása.)

Az élet valami egészen más (volt).

A reménytelenül nem embermértékű Táj, a megélt téboly, a tartózkodó költői magatartás a Nemes Nagy Ágnes-i tapasztalat létjogosultságát bizonyítja. A Vörösmarty-verssel való azonosulásnak azt a fokát, amelyet ők (nevezetesen: Pilinszky. Nemes Nagy Ágnes) éltek meg az ötvenes években (az Előszó kapcsán), nem kívánták többé senkinek. Az azonosulás ideje adott régiónkban, a többször átkeresztelt, feldúlt, viszolygást keltő, barbár attribútumokkal viselős, "nevenincs föld"-ön - ahol az identitás, a (meg)maradás kérdése, az otthon megélt hontalanság és az elmenők keserve a lírai én szempontjából (mint léthelyzet) akár kiábrándult, kesernyés (ön)iróniával is szemlélhető - mégis bekövetkezett. A Dal a hazáról című szonett és a B. B. Esztergom falai alatt "változata" a nyelvjáték lehetőségével él ("Haza. Én azért jöttem haza..."; "S házat és hazát / Elhagyva mire ürül majd kupa és kehely?). Az olvasó például a Gál László-dalokat, illetve a velük folytatott kommunikációs játék lehetőségét hívja elő, főként a dal a földemről boldog rigmust hiányoló szövegét ("ez a föld az örököltem / el is mentem visszajöttem..."), amelyben (egy más értékrendben és világképben) a földnek, az eltakaró/betakaró földnek még valamiféle megnevezésre is esélye volt. Kenyérföldnek neveztetett.

Jung Károly éberen rákérdező költő (lásd A teremtésről), a kérdések szinte heideggeri diskurzust eredményezhetnek. A Barbaricvm Berzsenyi-mottóval induló A kérdés című verse az elmaradt válasz gesztusával zárul. A Mogorva Héphaisztosz egyik kulcsverse (A kérdésekről) a kérdések eltűnésének, mulandóságának távlatát latolgatja az adott tér és idő, illetve a válaszoló partner eltűnésének viszonylatában. A kérdező, faggató attitűd halálos bűnnek/bűntettnek minősül, a lét/a teremtő lét ennélfogva a végesen választalan világ perspektívájából szemlélhető:

Felködlenek, megfogalmazódnak,

Majd sorra elenyésznek a kérdések.

Nincs kinek feltenni őket. Neked sem.

S végtére is - minden kérdés árulás,

Orvul kivont kés, tervezett halál.

Marad a teremtő kétség, konok csend,

A választalanul eltávozó világ,

A magába némuló búcsúzó ember is.

A mogorva Héphaisztosz precízen, leleményesen felépített, a számmisztika lehetőségeit alkalmazó, végtudatú, jóslatok keretébe záruló hattyúdalkötet (dantei hármas tagolás, 13, 13, 15 vers), amely a Barbaricvm-mal (1991) dialogizál (ennek kötetkompozícióját ugyancsak méltatta a kritikai recepció!), viszont a pannóniai dalok, a limes versei már az Ami nincs (1977) című kötetben feltűntek. A mostanit megelőző Barbaricvm című verseskötet (limesszel szemben álló) barbár liturgiáját, görög derűt hiányoló nézőpontját (Vö. Hová lehet a költő Kelet-Európában?) felváltotta a mitológiai/vallásos beszédmód (Az Isten vetése már ily módon reflektál: " Agyam tépi e barbár liturgia.").

A lírai én mitológiai nézőpontja a valóságszilánkokkal, a napi hírekkel és eseményekkel, a "szociográfus" látásmódjával fonódik össze. A nagyon mély ihletettségű, jól formált, míves, kimunkált, műfaji és formai változatosságot felmutató szövegek többnyire epikus magot hordoznak. A (néprajz)tudós költő a tág horizontú, háborús büntetést kimondó Szent levél-lel indítja kötetét (amely architextuális viszonylatban is jelentős, sőt a vajdasági irodalomban egyre fontosabb szerephez jut), a mottóban idézett Babits mellett az olvasó Zrínyi büntetésfelfogását, valamint az egyetemes bűn meglétét is újragondolja. Teszi ezt azért is, mert Jung Károly Ha majd a harsonák című új Apokalipszis-verse a lakolás elkerülhetetlenségét ismét megerősíti. A zárlat viszont a kettősszámúság, a szerelem magánterületi, vallomásos grammatikáját, a költészet hatalmának dilemmái közül pedig az ifjúságot ide kötő szegmentumot emeli ki. Az olvasó felfigyel a lírai szövegnek látszólag ellenálló, antipoétikusnak tűnő alcímekre, amelyek a valóság-dimenziót erősítik, például: Megfigyelések és tapasztalatok. A Két limányi anziksz és a Limányi anziksz alcímek ellenben már olyan "műfajt" jelölnek, amelyek a lírai hagyományhoz is kötődhetnek.

A címadó nincs remény-négysorosok (Mogorva Héphaisztosz) a második ciklusban kaptak helyet. Ez a majdnem szonettként összeolvasható szöveg a 41 versből álló kötet huszadik verse, a negyvenes szám pedig több mitológiai, illetve a keresztény hitvilághoz kapcsolódó konnotációt is "hordoz". A valamiféle törésvonalként funkcionáló versszöveg pontosan a 41.oldalra került, és (tipográfiai) formamutatványa az utolsó (negyedik) négysoros (versszak) "fordított" nyomtatása, a tér bezárása, a vers sodrásának fékezése ("Isten szeméből csorognak fordított jégcsapoK./ a sámán égre ragadva - fejeszegve álL."). A Barbaricvm esetében hasonló szerzői fogást tapasztalt az olvasó. Ott is a Négysorosok, a Barbár csillagok című vers került a középpontba, amelyben a barbár és a keresztény liturgia összefonódik és elkülönül, itt ugyanez történik, pontosabban a kettő most (ugyancsak az emberi bűn vonatkozásában) másként válik el egymástól. A csillag eltűnésének szöveghelye és a sántaság motivikus összefüggései szintén figyelmet érdemelnek a két versszövegben.

Héphaisztosz - Héra önállóan szült fia - "megjelölt" istenség, "egy másik lét sánta kovácsa", a magányos, gúnyolható homéroszi nagy Sánta (a mitológia szerint a szépséges Aphrodité férje), a verseskötetben a művész-én (ön)metaforájaként értelmezhető, aki a szűk verstérbe zárva pontosan és végérvényesen felismeri: emberi létünkben nincs remény.

A kritika a Barbaricvm kapcsán figyelt fel az alakoskodó, szerepjátszó költői énre, a kitágított nézőpontra, amelyben benne rejlik a magyar és az európai történelem, művészet-, irodalom- és művelődéstörténeti aspektus, vagyis egy térség közérzettörténete, kultúra és civilizáció viszonyának értelmezése, az ősökkel folytatott dialógus esélye. A horizontális mozgás mellett azonban jelen van a vertikális, a felfelé, a csillagokig hatoló elmozdulás is, illetve a köztesség-élmény kifejezése. Most a vertikális mozgásirány erősödik, és megszületnek az új nézőpontú, ám a hagyományhoz kapcsolódó istenes versek, a mitológiai utalások, mítoszparafrázisok, a parodisztikus magatartásról tanúskodó, illetve a Duna-mítoszhoz kapcsolódó lírai szövegek. A szövegközi pozíció ugyancsak minden eddiginél erőteljesebbé válik, ezt bizonyítják például az Áttört fejezet (alcíme: Idegen szövegek; parafrázisok) vagy a Változatok Pilinszky Négysorosára (alcíme: Limányi anziksz) című szövegek/szövegvariánsok is, amelyekben a Jung-opusból ismert keserű, (ön)ironikus, archaizáló vagy éppen obszcén játék is megnyilvánul.

Az utolsó ciklus, a Fehér liliomszál, a kettősszámúság grammatikájának lehetőségében keres kiutat, utolsó döntést vagy kegyes öncsalást, megmaradást. A biológiai lét, a két egymástól elkülönülő, egymást kizáró lét összetartozása, a testi szerelem beteljesülése, a benne bujdosás, két test egymásért hallgatása, ritmusa a lírai én óriási felismerése. Az egyetlen szó és a csillagméretű idő koordinátáinak felfedezése a kétségek ellenére esélyt adó érték. Hontalan hazatalálást, kertbe érkezést jelenthet a "kegyetlen férfikor" néhol önironikus, néhol elmélázóan patetikus látószögéből.

A cikluscím lilioma szemantikai távlatokat nyit. Az olvasó Balassihoz, Dantéhoz, a mítoszokhoz, a hit- és hiedelemvilághoz fűzheti, a címadó vers révén az Énekek énekéhez és Szent Antalhoz, a szűzies tisztasághoz, a békéhez és a termékenységhez kapcsolódik. A felütés angyal-képe, a virággal "megjelölt" angyal (Jan van Eyck angyala magához is öleli a liliomot!), a keresztény liturgia beszédmódja az istenes versekkel olvasztja össze, és mítoszi értékűvé változtatja át a "profán" szerelmi szólamot. Szenvedélyes, a felsorolást gyakran alkalmazó versek alkotják a ciklust, ám a dikció feszes, fegyelmezett. A harmadik rész kiemelkedő, hazataláló verse - a Karácsony éjszaka - a világteremtő születés-mítosszal, a Fehér liliomszál már említett motívumával, a virággal érkező angyal látogatásával, a Szűz Mária-liliom kettősségével fonódik össze. A Barbaricvm karácsony-verse az idegenség-érzettel, a Barbár csillagok karácsonyfa motívuma az örök béke képzetével társul. A Karácsony éjszaka pedig a békétlen, tüskés világban és a könyvek könyvtári porosodásának vörösmartys kétségei között is a megállapodás, a címadó négysorosokban hiányolt csillag meglátásának, földi jelenvalóságának verse. Páros rímbe, megváltó verszenébe, a karácsonyi áhitathoz, határszituációhoz méltó, statikus imaformába záruló (lét)vers. A költői én a magyar szerelmi líra kiemelkedő értékeinek, valamint ódák és himnuszok szóvegköziségének (stílusköziségének) aspektusából jut el a szerelmi szólam vallomásos, adys hangjának megszólaltatásáig. A vers lassuló zárlata az űzött én Lázáros nincseinek karácsonyi ajándékként való (újra)lerakása:

......s mert enyém vagy Isten

S ember előtt, eléd rakom sorban

Megmaradt kincseimet: felszámolt

Tegnapomat, koldus jelenemet, s amim

Még hátra van. Tanuld meg tőlem az

Egyetlen szót: szerelem. Magammal együtt

Karácsony éjszakáján neked ezt adhatom.

Most és mindörökké, egyetlen csillagom.

Anakronizmusnak értelmezhető zárlat/zárlatok a feje tetejére állt, cinikus világban?! A búzavirágszemet megéneklő, liliomot és gabonaasztagot az Ének mintájára (a termékenység vonatkozásában) összefüggésbe hozó vallomásos vagy allegorikusnak tekinthető versek túllépnek a gomolygó érzelmek puszta kiöntésének határán. Túllépnek az időt megállítani vélő (kegyetlensége ellenére kegyesbe fordulni látszó) férfikor egyszerű megtapasztalásának fázisán. A "görög derű"-vel, a választalan világgal, az olvasói választalansággal dacolnak. Átmentik, átértékelik a letűnt, legfeljebb a tudomány által újraértelmezett, egyre talányosabb válaszlehetőséget, amelynek neve: katharszisz.

Hivatkozások:

Balassi Bálint összes versei...Magyar Helikon, Budapest,.1974

Bányai János: A fogat szorító csend versei. In: Kisebbségi magyaróra. Forum, Újvidék, 1996, 179-181.

Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története. Forum, Újvidék, 1998, 218-220..

Csányi Erzsébet: Az arckép iktatása. Jung Károly költészetéről. Ttáj, 1994, 1.

Harkai Vass Éva: "Kegyetlen, komor férfikor". Híd, 2002. November-december, 1462-1468.

Heidegger, Martin: Bevezetés a metafizikába. Ford. Vajda Mihály. Ikon, 1995.

Illés László és József Farkas szerk. Mítosz és utópia. Argumentum, Budapest, 1995.

Janko, Richard: A katharszisztól az arisztotelészi középig. Ford Csepregi Ildikó: Helikon 2002, 1-2., 115-134.

Juhász Erzsébet: Barbaricvm. In: Állomáskeresésben. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1993, 97-99.

Kaposi József, Somfainé Szűcs Mária, Dede Éva szerk. Vörösmarty-breviárium. Scolar Kiadó, Budapest, 2000

Kuper Dž. K,: Ilustrovana enciklopedija tradicionalnih simbola. Ford. Slobodan Đorđević. Prosveta -Nolit, Beograd, 1986, 96-97.

Lator László: Kakasfej vagy filozófia? Mire való a vers? Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000

Salamon: Énekek éneke. Ford. Károlyi Gáspár In: Biblia Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986, 402-410.

Sz. A. Tokarev szerk. Mitológiai enciklopédia I. Gondolat, Budapest, 1988, 609-777.

Vajda Gábor: Az értelemtől az érzelemig. In: Lefojtottság. Bírálatok a vajdasági magyar költők köteteiről. Életjel, Szabadka, 1996, 84-93.

(A szabadkai könyvbemutató alapján - 2003. február 20.)