Jódal Kálmán
A híd mint metafora

A Muratáj 3. és 4. számáról

Bevallom, kellemesen meglepett hogy létezik egy olyan folyóirat, amely a Kárpát-medence kisebbségi magyarjait és kisebbségi nem magyarjait próbálja összekötni. Különösen üdvös, hogy a lap pénzelését részben az anyaország, részben az Európai Unió fedezi.

A kérdések amelyeket a két lapszám felvet: a kisebbségi iskolák, kultúra pénzelése, a megmaradás lehetőségei (különös tekintettel a szlovéniai, ill. szlovákiai magyarságra, valószínűleg azért, mert hamarosan Magyarországgal együtt az Európai Unió tagjaivá válnak, vagyis nagyban leegyszerűsödik a térségben való utazgatás és minden jellegű kommunikáció). A folyóiratszámok műfajilag, tematikailag rendkívül tarkák, ami összefűzi őket, az a kisebbségbe szorult lét, az asszimiláció és a lehetséges egészséges védelmi mechanizmusok léte s vagy létrejöttének kérdésköre. Ugyanakkor néhány kitűnő íráson kívül zavar a rurális kultúra előtérbe helyezése. Igaz, a kisebbségi magyarság lassan kiszorul a városokból, véleményem szerint azért menteni kell, ami még menthető.

Személy szerint soha nem vettem részt sátoros lakodalmakon, nem vágtam disznót, és utoljára tízéves koromban csárdásoztam egy iskolai ünnepségen, de attól még éppúgy magyar vagyok mint bárki aki táborokban nemezel vagy csuhébabákat készít. Ha kizárólag a hagyományápolásra, a különböző műkedvelő foglalkozásokra vagy az irodalomra összpontosítunk, az élet összes többi aspektusa kisiklik a kezünkből és felgyorsul az asszimiláció. Ugyanakkor szintén érdekes lenne a következő kérdésekkel is foglalkozni: a nemzeti identitás módosulásai illetve zavarai generációnként, nemzetiségi lét a túlnyomórészt más nyelvű nagyvárosokban, lehetünk-e egyszerre urbánusak és kozmopoliták és ugyanakkor kisebbségi magyarok.

Mivel velünk Trianon óta már annyiszor manipuláltak, hova illik, hova lehet, hova szabad és hova kell tartoznunk elsősorban: az anyaországhoz vagy a régióhoz, ahol élünk? Lehetséges-e egyáltalán egyszerre europeerség és kisebbségi megmaradás a globalizáció korában? Mivel a nemzeti identitás, akárcsak a személyiség, dinamikus, változó valami, mi az, aminek itt és most definiálhatjuk magunkat nemzetrészként, szociokulturális csoportokra lebontva, vagy akár egyénenként? Milyen a korszerű, szélsőségmentes nemzettudat? S ó lenne, ha ezeket a kérdéseket is bonckés alá venné az amúgy jó szándékú, pozitív szemléletű és grafikailag szemgyönyörködtető folyóirat elkövetkező számaiban.