Tusa az Ismeretlennel

A zEtna két új kötetéről

"Tegyük fel, hogy - látszik avagy nem - minden városnak megvan a maga fellegvára. Sőt, hogy nincs egy olyan 'felsőváros' sem, amely bár részben ne maradna láthatatlan. Közös történetük szempontjából azonban az a hipotézis a leggyümölcsözőbb, amiben akropoliszok romjaival össze nem téveszthetően, teljes egészében láthatatlanok.

Így az is elképzelhető, hogy egy-egy angyalvár nagyobb az alatta elterülő urbánus településnél, betonrengetegnél vagy porfészeknél. Meghatározhatatlansága letérképezése során az sincs kizárva, hogy átlépve a közigazgatási és országhatárokat, egymásba is nőttek, külvárosuk, főutcájuk és hétköznapjaik mitológiája egymásba torkoll. A kortárs irodalom - amennyiben olvasni tudjuk egymást - erre enged következtetni. Talán nem is csupán a fellegvárak mosódnak össze, történeteink is érintkeznek, sőt, egyik a másikával párbeszédet folytat..."

Ezekkel a sorokkal indult útjára valamikor 2000 őszén, tehát idestova három esztendeje a Makropoliszi történetek urbánus, közép-kelet-európai prózakísérlete. A szövegek születésük ritmusában jelentek meg zEtna webmagazin hasábjain; azért frissen, részletekben, hogy betekintést engedjenek az alkotói folyamatokba. Ezt a tettenértséget a szerkesztett kötetnek sem célja felszámolni.

A vállalkozás olyan sorozatokból áll, amelyeket négykezesként egy szerb és egy magyar író jegyez. Négy sorozat már lezárult, további kettő folyamatban van, időről időre pedig újak is indulnak.

A négykezes prózák jellegét a nem mindig konfliktusmentes szerzői közösség határozza meg, hisz az egy szöveget generáló, más-más irodalomhoz tartozó két írót egyebek között élettapasztalata, érdeklődése, gyakran életkora is elválasztja. És nem szükségszerűen ugyanazt a történelmet élik meg. Az alkati különbség szintén meghatározó. További sajátosság az is, hogy a szerzőpárokat korábbi ismeretség nem fűzi egymáshoz. A közösen kialakított próza így magán viseli az Ismeretlennel folytatott tusa minden nyomát, tetten érhetők a fogások és trükkök, amelyekkel egyik szerző a másikat megkísérli saját történetébe csalogatni. Ennek ellenére ezt a küzdelmet is, mint általában mindegyiket, mindenki elsősorban önmagával szemben folytatja.

Három négykezes - mindkét nyelven így hangzik az alcím.

A cím csupán egyetlen betűben különbözik, egyszerre látott napvilágot a magyar és a szerb változat: magyarul Citadella.doc. A négykezesek szerzői a Đorđe Pisarev-Bakos András, a Miloš Latinović-Lakatos Mihály, illetve a Balla D. Károly-Slobodan Ilić páros. A két könyv egyrészt a multikulturalitást tükrözi, hiszen a szerzők nem elenyésző földrajzi távolságokban élnek egymástól, másrészt tükrözi a zEtnának azt a koncepcióját, hogy egymás mellé állítson és párbeszédet kezdeményezzen különféle progresszív alkotói habitusokkal, bármelyik legyen is az anyanyelvük.

Aki esetleg még idegenkedne a netes irodalomtól és a képernyőtől, most a téli behavazott estéken nyugodtan hátradőlve mélyülhet el, hagyományos olvasásszokásokhoz híven.

Hogy mit tudhat meg az olvasó a három négykezesből? Miben hasonít és miben tér el hat kortárs író stílusa? Merre tart nyelvi kötöttségektől függetlenül ennek a nemzedéknek a prózája? Főleg ezek miatt a kérdések miatt izgalmas kézbe venni a könyve(ke)t. Merthogy közös vonásuk a személyesség, mindenekelőtt az, ahogyan egy városhoz, egy lakóhelyhez vagy éppen nosztalgiához ragaszkodnak. Megtudhatjuk, hol és milyen közegben érzik otthon magukat, és mitől idegenek másutt. Érdekes, ahogyan apró családi történetek akár történelmi parabolákkal kerülnek párhuzamba, nem is olyan távoli asszociációk mentén. A Beszédes István szerkesztésében megjelent újabb kötetek is jelzik, hogy a zEtna könyvei következetesen törekednek arra, hogy a kortárs irodalom legjavából válogassanak. A kísérletező kedv mellé már komoly szakmai kritériumok is társulnak. A kiadványok formaterve és tartalmi koncepciója egyaránt jelzi, hogy a zEtna a vajdasági könykiadás leginkább előremutató törekvéseit hordozza.